Az idei átlagos olajár magasabbmaradhat a tavalyi szintnél

Az OPEC 1999. márciusi 1,7 milliárd hordós naponkénti kitermeléscsökkentése a kínálati oldalról, míg a robusztus világgazdasági expanzió a keresleti oldalról az olajkészletek drasztikus eséséhez, illetve az olajárak nagymértékű emelkedéséhez vezetett az elmúlt egy évben.
Az OECD-országok olajvégtermék-kereslete (például benzin, fűtőolaj) azonban az évszakváltás miatt erősen ingadozik, a nyersolaj iránti keresleti görbe, amely ténylegesen befolyásolja az olajárakat, elégséges olajkészletek megléte esetén szinte teljesen lapos marad. Így a második-harmadik negyedévben a készletek általában nőnek (ez a tartalékolási periódus), míg az elsőben és a negyedikben csökkennek.
Jelenleg viszont a kínálat szűkössége miatt még a melegebb évszakokban is tovább redukálódott az OECD-olajkészletek nagysága, egyre feljebb tolva az olaj hordónkénti árát. Az olajárak jelentős emelkedését tehát nem a szezonalitás okozta, mint ahogy azt sokan hiszik, hanem a készletek tartósan csökkenő szintje. Az olajárak 1998 decemberétől 2000. március elejéig csaknem megháromszorozódtak, körülbelül 1 százalékponttal emelve a világgazdaság átlagos inflációját (az Egyesült Államokban az inflációs szint 1,6 százalékról 3,7 százalékra, míg az euróövezetben 0,8 százalékról 2,1 százalékra ugrott). GDP-arányosan 1-2 százalékkal drágította meg az olaj behozatalára szoruló országok átlagos importszámláját, 0,1-0,2 százalékponttal lassítva a globális reál-GDP növekedési ütemét.
Ez utóbbi hatás látható talán a legkevésbé, hiszen 1999-ben a világgazdaság 3,3 százalékos bővülése minden várakozást felülmúlt és a Nemzetközi Valutaalap szerint ebben az évben a növekedés 4,2 százalékos szintje évtizedes rekordokat dönthet. A tartósan magas olajárak azonban csökkenthetik - az emelkedő infláción keresztül - a reáljövedelmeket és egyben a háztartások és a vállalatok költekezését. Az emelkedő olajárak a kereskedelmi mérlegen keresztül a jövedelmeket az energiaexportőr országokba transzferálják, ami - nagyobb ottani megtakarítási hajlandóság esetén - a globális kereslet visszaeséséhez vezethet, a recesszió képét előrevetítve.
A március végi OPEC-csúcs az erősödő nemzetközi politikai, gazdasági feszültség, illetve a vezető olajországok minisztereinek előzetes megegyezése fényében már előre láthatóan arról szólt, hogy mikortól és mekkora mértékben emeli a világ kőolajtermelésének 40 százalékát kitevő országokat tömörítő nemzetközi szervezet az olajkvótákat. A főleg az Egyesült Államok oldaláról érkező erősödő ráhatás sarkallta (versenytörvények betartása, stratégiai készletek piacra dobása), míg az OPEC-en belüli érdekfeszültségek gátolták a megegyezést. A piac, bízva a kedvező hírekben, 32,75-ról 25,11 dollárra tolta a Brent olaj március végi árát.
Végül megszületett a döntés, melyet sokan elégedettséggel nyugtáztak, míg mások arra figyelmeztettek, hogy áprilistól az 1,4 milliárd hordó/nap kvótaemelés, kiegészülve Irán, Irak, majd később Mexikó, Norvégia és Oroszor'szág ígért olajkitermelés-növelésével csak rövid távon valósíthatja meg a kereslet és a kínálat egyensúlyát, míg az olajkészletek továbbra is történelmi minimumon maradnak. Összességében a piacok rövid távon kedvezőnek ítélték a döntést, és az olajárak tovább estek 21 dollárig, majd visszapattantak és 22-23 dollár körül stabilizálódtak.
Milyen irányba módosította a világkereskedelmen belül a kőolaj keresleti és kínálati viszonyait az OPEC döntés, és ennek tükrében, hogyan alakulhat a jövőben az olaj ára? Amint ábránkon is látható, legutóbb 1999 márciusában az OPEC 1,7 milliárd barrel/nap további kínálatcsökkentést vezetett be, melynek hatására az olajárak az égbe szöktek. Ez a kitermelés-visszafogás pontosan azért történt, mert drasztikusan csökkent a kitermelés jövedelmezősége, 1998 decemberében-1999 januárjában sok termelő éppen az alacsony, 10 dollár körüli olajárak miatt ment csődbe.
Március 27-ei döntésével az OPEC ezt a korábbi visszavágást szüntette meg, miközben a világméretű konjunktúra olajigénye a new economy kisebb olajigényű szektorainak gyors térnyerése ellenére is erősen növekedett. Az OPEC Irakkal együtt várhatóan 28,5 milliárd hordónyi olajat fog kitermeli áprilistól, melynek 30 százalékát továbbra is Szaúd-Arábia, illetve 13 százalékát Irán fogja adni. A növekvő keresleti nyomást viszont várhatóan tovább enyhíti majd Mexikó és Norvégia, illetve Oroszország tervezett kvótaemelése, ami összesen - az OPEC-kel együtt - már 2,1-2,5 milliós napi kitermelésbővülést jelenthet.
Mindent figyelembe véve tehát, ha elfogadjuk a 3,5-4 százalék körüli GDP-bővülést erre ez évre, illetve hogy az új telekommunikációs, informatikai iparágak adhatják az OECD-országok termelésének 25-30 százalékát, akkor az olaj iránti összes kereslet az 1999. évi 75 milliárdról 75,5-76 milliárdra, illetve a 74 milliárdos kínálat 77 milliárd hordó/napra módosulhat ebben az évben. Ilyen körülmények között az olaj év végi ára 21-22 dollár körül, míg 2001-ben 20 dollár körül alakulhat.
Természeten az OPEC számára ez az árszint kedvezőnek mondható, hiszen a tagok kívánt kitermelési profitabilitásának megőrzése mellett az OECD is a világgazdaság egészséges vérkeringése szempontjából elfogadhatónak ítéli, legalábbis egyelőre. Annak ellenére tehát, hogy a kínálat valószínűleg meghaladja keresletet, a készletszint emelkedésének nagysága, sebessége fogja meghatározni az árak alakulását. S mivel az olajtartalékok lassú gyarapodására lehet számítani a kereslet és a kínálat közötti eltérés csekély szintje miatt, az olajárak is csak mérsékelt ütemben csökkenhetnek.
A márciusi OPEC-döntésnek tehát pontosan az volt a célja, hogy csökkentse az olajárakat, viszont a "mérsékelt" kvótaemelésen keresztül egy alsó határt is szabjon neki. Ez nagy valószínűséggel jelenleg a 20 dolláros szintnek felel meg. Ennek következtében a tavalyi 17,86 dolláros Brent-átlagár az idén 23 dollár körül alakulhat, ami 28,8 százalékos emelkedést jelent az előző évhez képest és körülbelül ugyanekkora eltérést jelent a magyar pénzügyminisztérium ez évi prognózisához képest is.
Az olaj árhatását mindenféleképpen két komponensre, közvetlen és közvetett hatásokra kell bontani. A direkt árhatás azonnal beépül a kőolajtól és származékaitól egy az egyben függő termékcsoportok árába, és könnyen, kis hibafaktorral becsülhető. Az indirekt hatás, amely olyan termékkörök árába gyűrűzik be, amelyeknél ez csak áttételekkel vagy éppen később jelentkezik, nagyobb tévedési lehetőséggel kalkulálható. Annak fényében tehát, hogy alul- vagy felülbecsüljük az olaj indirekt hatását, az importra, illetve az inflációra való aggregát hatás is alul- vagy éppen túlbecsült lehet.
Az olaj emelkedő ára az import értékét már a Mol nyersolaj-behozatalán keresztül is jelentősen emeli. Tavaly a KSH statisztikája alapján a kőolaj és a kőolajtermékek behozatala 885,3 millió dollár volt (a teljes import 3,2 százaléka), 17,6 dolláros Brent-árak mellett. Egy 28,8 százalékos átlagos olajár-emelkedés erre az évre 255 millió dolláros pluszkiadást jelent, ami a GDP 0,5 százaléka, és önmagában 0,9 százalékkal emeli a teljes importszámlát, nem számolva a termelés további növekedéséből származó, emelkedő olajigényességgel.
Számszerűsítenünk kell még az olajnak a többi termékkörre gyakorolt árhatását is. Mivel a KSH külkereskedelmi statisztikája részletes bontást közöl a termékcsoportokról (az MNB-vel ellentétben), könnyen kiszámítható az egyes importtételek aránya a behozatalon belül. Ezt az olaj direkt, illetve becsült indirekt hatásával súlyozva megkapható a teljes árhatás. Ezen hatás az öt főcsoporton belül az energiahordozók 90 százalékos, míg a többi főcsoport 10-20 százalék közötti árszorzója mellett, illetve változatlan importarányokkal számolva a 2000. évre 4-5,5 százalékot jelenthet, 1,1-1,5 milliárd dollárral (körülbelül 2,7 százaléka a GDP-nek) emelve az import értékét (az intervallum teteje felül-, míg alja alulbecslést jelenthet).
Összességében tehát megállapítható, hogy Magyarországnak a vámstatisztika alapján számolt importszámláját az olaj 28,8 százalékos várható árnövekedése közvetett és közvetlen úton, a GDP-hez mérve 2,7 százalékkal emelheti. Ez azonban nem jelent automatikusan ezzel megegyező nagyságú, a külkereskedelmi hiányt növelő tételt, mivel az exportárak emelkedését s így a kivitel értékét a magas olajárak is befolyásolják, bár sokkal kisebb mértékben és csak időben később.
NAGY MÁRTON