Le kellene értékelni a jüant is?

A Távol-Kelet országaiban zajló válság az elmúlt két évben a gazdasági újságok hasábjain előszeretettel emlegetett téma volt. Délkelet-Ázsián, Koreán és Japánon már végigsöpört a zivatar, most pedig Kína áll a figyelem középpontjában. Az eddig a stabilitás jeleit mutató gazdasággal kapcsolatban felerősödtek az aggodalmak, miután a japán jen gyengülése a kínai jüan esetleges leértékelését kényszerítené ki, és egyes vélemények szerint ez a régióban további leértékelési hullámot eredményezhetne. A sorozatos leértékelési hullám azonban már a latin-amerikai és a kelet-európai gazdaságok teljesítményén is nyomot hagyna, amelyet végső soron a fejlett ipari országok is megéreznének. A nagy kérdés, hogy vajon Kína el tudja-e kerülni a nemzeti fizetőeszköz leértékelését.
A félelmek azt követően erősödtek fel, hogy Kína legnagyobb, állami tulajdonban levő pénzintézete csődközeli helyzetről számolt be. A helyzet furcsasága az, hogy eddig az állami tulajdonnal fémjelzett "vállalkozások" stabil szigetként működtek, a külföldiek bátran tették ezekbe a pénzüket. Korábban ugyanis nem volt példa ilyen tulajdonosi háttérrel rendelkező cég bezárására. A folyamatokban a magas szintű állami hivatalnokokhoz fűződő kapcsolatok domináltak, a hitelek odaítélését nem előzték meg jövedelmezőségi számítások és megvalósíthatósági tanulmányok.
Mindenesetre a csődhullám hosszú távon kedvezően fog hatni, amikor mind a kínai pénzintézetek, mind a külföldi hitelezők számára nyilvánvalóvá válik, hogy a gazdasági döntéseknek piaci alapon kell születniük. Rövid távon ugyanakkor számolni kell a hitelhiányban szenvedő vállalatok bezárásával, ami emelkedő munkanélküliséghez vezet. Az is problémát jelent, hogy míg a hasonló mértékben eladósodott Dél-Koreában és Thaiföldön a nyugati cégek tulajdonrészt szerezhettek - az adósságok megvásárlásán keresztül - az eladósodott vállalatokban, addig Kínában a rendkívüli módon korlátozott külföldi tőkebeáramlás miatt ez nem valósítható meg. Így a megfelelő menedzsment és a szükséges technológiai újítások híján aligha tudnak a cégek kimászni jelenlegi helyzetükből.
Munkanélküliség és feszültség
A becslések szerint a kínai bankok összes hitelállományán belül közel 40 százalék a behajthatatlan kinnlevőségek aránya. Mindez a nem piaci alapon született korábbi hitelezési döntéseknek köszönhető. A bankok élén ugyanis olyan, politikai szempontból befolyásos emberek ültek, akik a lehetetlen helyzetben lévő állami cégeknek is nyújtottak hiteleket. Ennek eredményeképpen például a Guangdong International Trust & Investment Corp. (GITIC) és a Guangdong Enterprises is közel áll a csődhöz.
A tarthatatlan állapot megszüntetése érdekében a szerkezeti reformok elengedhetetlenek, azonban ez gyárak bezárásához vezet, aminek a termelésre és a munkanélküliségre gyakorolt hatása fájdalmas lehet. Az elbocsátások eredményeképpen nem elképzelhetetlen, hogy a városokban 10 százalék fölé emelkedik a munkanélküliségi ráta. (A hivatalos adatok szerint 1997-ben 3,1, 1998-ban pedig 3,3 százalék volt, bár rejtett munkanélküliség bizonyára eddig is létezett.) A már most is óriási méreteket öltő társadalmi elégedetlenség ennek kapcsán további fejtörést okoz az állam vezetőinek.
Segít a leértékelés?
A reformok ezen folyamatok megállítását célozzák a nem profitábilis állami vállalkozások bezárásával. Az infrastruktúra fejlesztése is elsődleges fontosságú, a tervekben számos híd és főútvonal építése szerepel, illetve a telekommunikációs hálózat kiépítését is előirányozták. A kínai gazdaság által az elmúlt években produkált gazdasági növekedést ugyanis az infrastruktúra fejlődése nem követte, és a bankrendszer sem képes már ellátni a feladatait.
A nemzeti statisztikai hivatal januári jelentése szerint a kínai gazdaságban nyoma sincs a problémáknak, az ipari termelés növekszik, a kiskereskedelmi eladások reálértékben is bővültek, az infláció pedig csökkenő tendenciát mutat. A hivatal jelentése szerint a kedvező kilátásokat némiképp beárnyékolja, hogy az export csökken, a behozatal pedig dinamikusan emelkedik.
A jüan leértékelésének szükségessége vitatható. A visszaeső export a versenyképesség csökkenésének egyenes következménye. Nem szabad azonban figyelmen kívül hagyni, hogy a kivitel csökkenésében a környező kelet-ázsiai országok - melyek Kína legjelentősebb felvevőpiacai - gazdasági növekedésének megtorpanása is nagy szerepet játszik, és nem a viszonylag erős jüan hibáztatható a teljesítmény romlásáért. A fizetési mérleg stabilitása annak ellenére megmaradt, hogy az export csökken és a tőkebeáramlás lassul. A külfölddel szembeni adósságok pedig - szemben mondjuk Thaifölddel és Dél-Koreával - kezelhető mértékűek, ráadásul nagy részük hosszú lejáratú adósság. Kína devizatartalékai a jüan ellen induló esetleges spekulációs célú támadás esetén erős védelmet nyújtanak, hiszen közel 12 havi importot fedeznek.
Rozoga bankszektor
A bankrendszer gyengélkedése ugyanakkor már sokkal aggasztóbb probléma. A rossz hitelek állománya a kínai GDP 20 százalékára rúg, és a helyzet további romlására lehet számítani, amennyiben a reformok nem a valóban működésképtelen gazdálkodó szervezetek felszámolásához vezetnek. A nehézségek leküzdését nagyban segíti viszont, hogy a kínai bankrendszer külfölddel szembeni tartozása viszonylag alacsony és a kormány elsődleges fontosságúnak tartja a pénzügyi intézményrendszer talpraállítását. (Érdeke talán ott érhető tetten, hogy a bankszektorban az állami tulajdonhányad jelentős.) A kínai gazdaság jelenlegi helyzete tehát meglehetősen ellentmondásos. Kulcskérdés, hogy a külső, viszonylag stabil helyzet fenntartásával párhuzamosan mennyiben tudják a belső problémákat kezelni. Az sem elhanyagolható szempont, hogy a külföldiek bizalma vajon mennyiben marad meg a térség iránt és a várva várt gazdasági növekedés beindul-e a régió országaiban.
BOR GABRIELLA