Hosszú reakcióidő

Mint múlt héten említettük, bizonyos napvilágot látott makrogazdasági adatok kedvezőtlenül alakultak. Egyértelműen ilyen a folyó fizetési mérleg hiánya, de többen ide sorolják a fogyasztói árindex tizenegy éve nem látott alacsony januári értékét is, mivel a legtöbb elemző - tegyük hozzá: határtalanul optimista - várakozásánál gyengébb lett. Ugyancsak kedvezőtlen hír volt akkor a jegybanki kamatcsökkentés elmaradása, különösen egy esetleges közeljövőben megvalósuló kamatcsökkentés kifejezett cáfolata.
Azok a befektetők, akiket a rossz és rossznak minősített hírek felkészületlenül értek (magyarán jelentős, különösen hosszabb lejáratú állampapír-portfóliót tartottak), ennek ellenére fellélegezhettek, hiszen a hírek napvilágra kerülése alkalmából nem történt érdemi hozamemelkedés a piacon. Pedig - mint azt több szakértő várta is - a piac ilyetén reakciója egyáltalán nem lett volna meglepő.
Az viszont már annál inkább érdekes, hogy utóbb a piac mégis reagált a rossz hírekre, mintegy egyhetes késéssel. Méghozzá valószínűleg azon - többnyire külföldi - elemzők jóvoltából, akiknek, úgy látszik, ennyi idő kellett ahhoz, hogy hangjukat hallassák az ügyben.
Mint egy nagy hazai alapkezelő első embere találóan megjegyezte: az eseményekről elemzést készíteni csakúgy időbe telik, mint azt megvitatni, formába önteni, sokszorosítani, a sajtóhoz eljuttatni, egyszóval tudomásul kell venni, hogy a dolognak ilyen az átfutása. Amikor aztán a konkrét történés után három-négy nappal napvilágot lát egy-egy ilyen elemzői anyag, a brókerek is elkezdik - úgymond - hergelni egymást: baj van, neves cégek eladásra javasolják a magyar állampapírokat. Ekkor aztán könnyen pánik törhet ki, hiszen amelyik befektetőnek egyébként esze ágában sem lett volna papírokat piacra dobni, azt is kötelességüknek érzik felhívni brókerei, s tájékoztatni a negatív piaci hangulatról, ami ezáltal e körben is eladásokat válthat ki.
Nagyjából így írható le a múlt héten lezajlott állampapír-piaci hozamemelkedés lélektana, hiszen a színtiszta formájában csak elméletben létező hatékony piac törvényszerűségeitől igen távol esik, ami történt. Nevezetesen, hogy leginkább a rossz folyó fizetési mérlegre hivatkozva, annak közzététele után jó egy héttel érezték úgy a befektetők, ilyen körülmények között meg kell válni a papíroktól. Mindenesetre ha mindez tényleg így működik, a hazai befektetők helyzete pofonegyszerűnek tűnik: lehetőleg azonnal - mondjuk egy-két napon belül - reagálni kell az érdemi gazdasági hírekre, eseményekre. Akkor nyert ügyük van azokkal szemben, akiknek esetleg a világ másik felén ehhez arra van szükségük, hogy nem éppen rohamtempóban dolgozó tanácsadóik útján kapjanak képet a teendőkről.
Igaz, sokan már régóta mond-ják: a hazai állampapírok árfolyamába már a legoptimistább várakozások is bőven beépültek, így a legrózsásabb helyzethez képest bárminemű negatívum - ami önmagában véve persze pozitívum is lehet: lásd infláció - megfordíthatja a hozamcsökkenési trendet. Az év eleje óta markánsan megfigyelhető eufória időszakában az effajta véleményekre kevesen hallgattak, most azonban úgy tűnik, eljött az igazság pillanata. Mindez persze nem azt jelenti, hogy pánikszerű eladások várhatók további hozamnövekedést generálva (bár azért ez ki sem zárható), csupán annyit, a piac lehiggadt, s állapota a határtalan optimizmus helyett és után a fundamentumok által meghatározott mederbe térhet vissza.
A múlt héten tartott diszkontkincstárjegy-aukciók adatai is arról tanúskodnak, hogy továbbra is nagy a kereslet a piacon, csak a korábbinál némileg magasabb hozamszinten. Mind a hat, mind a tizenkét hónapos papírból megemelték az eredetileg felajánlott 20 milliárdos mennyiséget (25, illetve 26 milliárdra), az ÁKK tehát tartani tudta a mostanában szokásos nagy kibocsátási összegeket. A hozamok viszont ismét a 15 százalékos szint fölé kerültek: az átlag mindkét papírnál 15,09 százalék volt, amit a maximális hozam 8, illetve 6 bázisponttal múlt felül. Jelenleg elég távolinak tűnnek a kamatcsökkentési várakozások, ezért a diszkontkincstárjegyek hozamalakulásánál az inverz hozamgörbe meredekségének csökkenése figyelhető meg.
Az államkötvények másodpiacán a hozamok változó mértékben emelkedtek. Ezúttal nem figyelhető meg szoros összefüggés a futamidő hossza és a hozamemelkedés mértéke között. A leghosszabb lejáratú papír, a 2009/B esetében mindenesetre figyelemre méltó, hogy jelenleg a másodpiacon magasabb hozam mellett szerezhető be (s ebben már a forgalmazói árrés is benne van!) a másfél hete tartott aukcióján kialakult maximális hozamszintnél. A legnagyobb hozamemelkedés a sokáig (a 2009/B piacra kerülése előtt) a leghosszabb futamidejűnek számító fix kamatozású papír, a 2003/I piacán következett be, ami arra utal, hogy a korábban nagyszabású hozamesésre és az eurókonvergenciára spekulálók kezei remegtek meg leginkább.
ÁDÁM ZSIGMOND