A pénzügyi vezetők félnek, a forgalom nő

A sokszínűség egyik magyarázata az, hogy a határidős tőzsdék közel másfél évszázados múltra tekinthetnek vissza az Egyesült Államokban. Elég csak az 1848-ban alakult Chicago Board of Trade-re (CBOT) gondolni. Huszonhat évvel később a terménypiac már városon belüli konkurenciát is kapott a későbbi Chicago Mercantile Exchange (CME) "személyében", majd újabb határidős piacok alakultak.
A folyamatos, de lassú fejlődés az 1980-as években kezdett felgyorsulni. Ennek közvetlen kiváltó oka a Bretton Woods-i rendszer összeomlása volt, ami megszüntette a különböző valuták fix átváltási árfolyamát. A termelők devizakockázata a sokszorosára nőtt, s valamilyen kockázatkezelő eszközökre volt szükség. Ezek lettek a határidős devizakontraktusok. A korábbi agrárpiac jelentősége gyorsan csökkent, alig néhány évvel később már a pénzügyi alapú termékek adták a határidős piacok forgalmának nagyobb részét.
A CME 1982-ben tett egy olyan lépést, amellyel jó időre maga mögé utasította városon belüli riválisát. Beindult az S&P 500-as részvényindex határidős kereskedése. Az S&P-kontraktus forgalma ugrásszerűen nőtt. A CBOT a Dow Jones iparindex határidős kereskedésével próbált válaszolni, de kevés sikerrel.
Pénzéhes tőzsdézők
Ahogy 1996-97-ben a BÉT-en a BUX-piacon, úgy hozta meg az amerikai kisbefektetők étvágyát is a kilencvenes években az eddigi legnagyobb amerikai részvénypiaci boom. S noha a tengerentúli spekulánsok több ezer határidős termék közül választhatnak a kakaótól a nemesfémeken át a búzáig, a legnépszerűbbek továbbra is az úgynevezett pénzügyi kontraktusok. A részvényindexek mellett a deviza- és a kötvénykontraktusok is igen keresettek.
Persze Amerikában a részvénypiacon sem az a jellemző, hogy a kisbefektető saját maga fekteti be a pénzét, inkább a befektetési alapkezelőkre bízza azt. A határidős vagy "futures" piacon sincs ez másképp. Ezért itt kialakult az úgynevezett "managed futures" rendszer, ahol a kisbefektető nem vesz részt a döntésben. Inkább rábízza azt egy tanácsadóra, akit kellően tapasztaltnak tart ahhoz, hogy ezt a felelősségteljes munkát végezze. A szerződés értelmében tehát a befektető a pénzt adja, a tanácsadó (Commodity Trading Advisor, CTA) a megbízásokat. A dolog a nálunk is ismert egyéni vagyonkezelési vagy portfóliókezelési szerződésekhez hasonlít (private ban-king, brokering). A befektető mindig tudja pozíciójának értékét, és azt, hogy pénze milyen instrumentumokban fekszik. Ez igen fontos a határidős piacokon. (A befektetési alapok esetében a befektetőnek általában kevés információja van arról, milyen tranzakciót végez az alapkezelő.)
Minden tizedik nyer?
Az amerikai befektetők szakembertiszteletét valószínűleg nem csökkentette az a nemrég napvilágot látott, a kormány felkérésére készített tanulmány sem, mely szerint a határidős piacokon részt vevő egyéni befektetők 90 százaléka veszít ügyletein, és csak tizedük spekulál nyereséggel. (Ezt a mi BUX-piacunkról is sokan állítják, mindenféle felmérés nélkül is.) E tény egyértelműen a "managed futures" malmára hajtja a vizet. A tanácsadók tapasztalata és piacismerete egyértelműen nagyobb a laikusokénál - bár a rosszmájúak szerint ez sem mindig biztos -, ami előny egy olyan piacon, ahol a résztvevők lényegében egymástól nyerik a pénzt. Egy biztos: a nyolcvanas években még csak a fedezeti ügyletkötők és a spekulánsok voltak a határidős piacok szereplői, mára a "managed futures"-befektetők is feliratkoztak a sorba. Míg 1981-ben alig egymilliárd dollárt fektettek be ily módon, mára ez az érték eléri a 22 milliárdot, s nemcsak magánszemélyek, hanem tekintélyes intézmények is próbálkoznak azzal, hogy ezen az úton gyarapítsák pénzüket.
Persze továbbra is sokan vannak, akik szeretnének a bűvös tíz százalékba bekerülni, és úgy gondolják, saját maguk is képesek arra, hogy nyereséget érjenek el a határidős piacon. Főleg ezen réteg érdekében indította útjára a CME néhány éve az S&P kontraktus kicsinyített mását, hivatalos nevén az "E-Mini S&P 500"-ast, amely ötödakkora tételnagyságot képvisel, mint a hagyományos indextermék. A siker nem maradt el, a chicagói tőzsde idén januárban alig győzte világgá kürtölni a mini-S&P legújabb forgalmi rekordjait: a decemberi napi átlagos 22 ezer darabos kontraktusszámmal szemben januárban már több mint harmincezer kontraktus mini-S&P-re kötöttek üzletet.
Kontraktusok még az időjárásra is
Szakértők egyre többet hangoztatják: a "managed futures" előtt továbbra is nagy jövő áll, főleg mert növekszik a diverzifikáció jelentősége. Egyre több új termék jelenik meg a kínálatban, amelyek - általában egymással ellentétes irányú pozíciók felvételén keresztül - a kockázat csökkentésének újabb és újabb lehetőségét kínálják. Ebben az egyre sűrűsödő dzsungelben sorsdöntő lehet a megfelelő szakértelem, amelynek - papíron mindenképpen - a tanácsadók birtokában vannak.
Csak egy példa a termékkínálat bővülésére: hamarosan az időjárásra is fogadhatnak a CME-n a határidős piac szereplői. Az első hallásra talán mókásnak tűnő termék bevezetése nem volt véletlen. Az tette szükségessé, hogy a tőzsdén kívüli piacon növekvő érdeklődés mutatkozott egy olyan határidős konstrukció iránt, amelynek segítségével az aktuális klímától erősen függő eredményességű társaságok - fedezeti ügyletek révén - csökkenthetik az időjárási viszonyokból eredő kockázatukat. (Márpedig az utóbbi időben az időjárás gyakran szélsőséges volt.)
A tőzsdék emellett egyre-másra kötik meg stratégiai szövetségeiket, amivel ugyan újabb termékek nem jelennek meg a kínálatban, de a régiek elérhetővé válnak új befektetők részére is, akár a világ másik oldalán is. Legutóbb épp a múlt héten írt alá megállapodást a CME, a szingapúri SIMEX és a párizsi SBF egy közös elektronikus rendszerről, amelynek segítségével - várhatóan a harmadik negyedévtől - elérhetővé teszik termékeiket egymás számára.
Bódítóan veszélyes
Egyvalamit persze a tengerentúlon is tudatnak a határidős piacok felé kacsingató befektetőkkel: akár saját maga spekulál, akár a "managed futures" konstrukciót választja és szakemberrel spekuláltat, a kockázat igen magas. E piacokkal szemben úgy általában is egyre bizalmatlanabbak a pénzügyi élet vezetői: a magas tőkeáttétel és a túlzott kockázatvállalás veszélyeire napról napra felhívja a figyelmet valaki. Igaz, már az 1987-es tőzsdekrachot is nem kis részben a határidős piaci pánikkal és a kényszerlikvidálásokkal magyarázták, s tavaly is csúnya ügy volt a Long Term Capital Management fedezeti alap összeomlása. A félelmek élnek, a forgalmi statisztikák viszont arról tanúskodnak, hogy a pénz bódító illatának nehéz ellenállni: a határidős piacok népszerűbbek, mint valaha.
ÁCS GÁBOR