Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen az Economx!
Nyugat-Európában az összes szilárd hulladéknak alig egy százaléka, a kommunális hulladéknak pedig kevesebb mint 10 tömegszázaléka műanyag. Magyarországon az egy főre eső műanyag-felhasználás fele a nyugat-európai átlagnak - tavaly 68 kilogramm volt - , így a képződő hulladék is kevesebb. Az általános szemétproblémának tehát nem a műanyagok a főszereplői, legalábbis mennyiségi értelemben nem.
A természetben szétdobált, elsősorban csomagolási hulladékból (papír, üveg, műanyag, fém) álló szemét azonban súlyosan szennyezi a környezetet, ártalmatlanításával, illetve hasznosításával tehát foglalkozni kell. A hulladékok gyűjtésének, előkezelésének és hasznosításának a nemzetközi gyakorlatban sokféle módját alkalmazzák. A begyűjtést általános rendszerekben, a hasznosítást anyagfajtánként külön-külön célszerű megoldani. A szelektív hulladékgyűjtés nem cél, hanem eszköz az ésszerű hasznosítás elősegítésére, ezért mértékét fokozatosan, a hasznosítási lehetőségekkel összehangoltan kell növelni.
A tiszta és azonos fajtájú műanyaghulladékok általában újrafeldolgozhatók, a gyártásközi hulladékok esetében ez ma már csaknem 90 százalékban megtörténik. A használat utáni hulladék újrafeldolgozása szintén lehetséges, a szükséges berendezések és technológiák már léteznek. A műanyag termékekké történő újrafeldolgozás arányának növelése elsősorban nem műszaki, hanem gazdasági és piaci probléma.
Gazdasági, ugyanis a gyűjtés, a szétválogatás és az újrafeldolgozásra történő előkészítés költségeit (melyek az elérendő arány növelésével egyre nagyobb mértékben nőnek) a gazdasági élet szereplőinek és végső soron a lakosságnak kell viselnie. Piaci korlátok is vannak, hiszen a másodnyersanyagból készíthető termékek értékesítési lehetőségei korlátozottak. Fentiekkel magyarázható, hogy a csomagolási műanyaghulladékok újrafeldolgozása sok gazdag nyugat-európai országban is csak ez év végére éri el a kitűzött 15 százalékot, Nagy-Britanniában pedig még ekkor sem.
Magyarországon ez az arány az elmúlt évben megközelítette a 10 százalékot, és a hulladékgazdálkodási törvény 2005-re írja elő a 15 százalékos szint elérését. A költségek szempontjából nagyon fontos, hogy ezt milyen módon kívánjuk elérni.
A műanyagok magas energiatartalma lehetővé teszi, hogy hulladékaikat energetikailag is hasznosítsuk. Nyugat-Európában például jelenleg az energetikai hasznosítás dominál, kétszerese az újrafeldolgozásnak. Az energiatartalom kinyerése történhet kommunális égetőművekben speciális égetőberendezésekkel vagy a cementgyárakban.
Célszerű lehet az újrafeldolgozás és az energetikai hasznosítás kombinálása is. A műanyaghulladékok kémiai módszerekkel ugyancsak hasznosíthatók, vannak már ipari méretekben kipróbált eljárások, de még nem terjedtek el, mivel ezekhez egyelőre rendkívül nagy értékű beruházások szükségesek. A műanyaghulladékok hasznosításának tehát többféle módszere van, mértékét és az adott régióban gazdaságilag optimális módját mindenképpen a lehetőségekhez igazodva kell kialakítani.
A hulladékok gyűjtésének és hasznosításának beruházási és üzemeltetési jellegű költségeit a társadalom egészének viselnie kell. Ma Magyarországon a környezetvédelmi termékdíj címén beszedett összegeket kellene ezekre a célokra fordítani, a gyakorlatban a csomagolási műanyaghulladékok esetében ez azonban csak kis részben történik meg. Ezért ez a rendszer egyelőre nem vagy csak alig szolgálja a környezet védelmét. A szakma szerint a hatékonyság növelése érdekében a jövőben az Európai Unióban alkalmazott gyakorlatnak megfelelően létre kellene hozni a licencdíjon alapuló, a befizetők által ellenőrzött koordináló testület által irányított hulladékhasznosítási rendszert.
Wappel Kálmán,
a Magyar Műanyagipari Szövetség titkára
