Az OPEC elégedett a nyersolaj világpiaci árának jelenlegi szintjével, erre engednek következtetni az utóbbi időben a tagországok képviselői által tett olyan nyilatkozatok, amelyek szerint a szervezet a június 5-i negyedévi értekezletén - az eddigiektől eltérően - valószínűleg érintetlenül hagyják a kitermelési kvótákat, amelyek alapján április 1. óta hivatalosan napi 24,2 millió hordónyi nyersolajat hoznak a felszínre. Tegnap a Bloomberg szerint Abdallah bin Hamad al-Attijah katari ipari és energiaügyi miniszter szólt arról, hogy a jelenlegi piaci helyzet nem indokolja a beavatkozást. Az OPEC tagországai azonban még mindig tartanak attól, hogy az észak-amerikai gazdaság vártnál nagyobb mértékű lelassulása az év második negyedét általában jellemző szezonális keresletcsökkenéssel párosulva alááshatja a jelenleg stabilnak tűnő árakat. Ennek megfelelően a katari miniszter felhívta a figyelmet arra, hogy ha a OPEC-kosárár, amely április folyamán 15 százalékkal, közel 26 dollárig emelkedett, 22 dollár alá süllyedne, ismét csökkentenék a kitermelést.
Míg az olajexportőrök alulról igyekeznek megtámasztani az árakat, az Egyesült Államokban lassan felülről kell gátat szabni az üzemanyagáraknak. A Chevron és a Shell már a gallononkénti (3,78 liter) 3 dolláros benzinárral való megbarátkozásra igyekszik felkészíteni a töltőállomásokat s végső soron a fogyasztókat. Az ügyről tudósító US Today című napilap szerint az említett olajipari társaságok nem tértek ki arra, hogy mely üzemanyag ára éri majd el az újabb lélektani határnak számító 3 dolláros szintet, mindenesetre a magasabb oktánszámú ólommentes - „prémium" minőségű - benzin átlagára a chicagói és a kaliforniai töltőállomásokon már jóval meghaladja a gallononkénti 2 dollárt. Az USA-ban olyan hangulat alakult ki az üzemanyagpiacon, hogy az árak már egy kisebb ellátási fennakadás esetén is áttörhetik a „plafont" - vélekedik a kaliforniai benzinkutak és autójavítók szervezetének vezetője.
Az amerikai olajfinomítók teljes gőzzel üzemelnek, hogy a nyári autós szezonra - amelynek kezdetét a három hét múlva esedékes nemzeti ünneptől, a Memorial Daytől számítják - elegendő üzemanyaggal tölthessék fel a tárolókat. A jelenlegi készletek egyébként mintegy 2 százalékkal vannak a tavaly ilyenkori szint alatt.
(NAPI)
