A chicagói tőzsdén egyelőre háromesélyes az áralakulás iránya

A vizsgált kéthetes időszakban - az előző periódushoz viszonyítva - lehiggadtak a kedélyek a chicagói határidős búzapiacon, amit az ármozgás csillapodása, kilengéseinek mérséklődése, a legutolsó szélsőértékek között maradó jegyzés szemléltet. A februári H árcsúcs óta kibontakozó trendszakasz egyértelműen csökkenő, amit az árcsúcsokra fektethető egyenes iránya jelez (H-2-4). A jegyzés újból az eddigi mélypontjához közelített, egyre szűkülő ármozgással. Technikailag fontos esemény előtt állunk, hiszen akár a csökkenő trendvonalat haladja meg a jegyzés, akár az eddigi mélypont támaszszintjének áttörése következik, a volatilitás megnő. Harmadik lehetőség a folytatódó oldalirányú ármozgás, ez azonban csak rövid időre odázná el a határozott irányvételt.
A jelen helyzet nagyon hasonlít az október-novemberi, néhány hetes "oldalazásban" megmutatkozó hezitáláshoz. Akkor is, most is az addigi legalacsonyabb árszint késztette óvatosságra a piaci szereplőket.
A várható ármozgás irányának valószínűsítéséhez először a szezonalitás által nyújtott támpontot vizsgáljuk. Az éves termelési ciklusuk miatt a mezőgazdasági termények a szezonalitáselemzések kedvelt tárgyai. Minél hosszabb időtáv, azaz adatsor áll rendelkezésre, annál megalapozottabbnak tekinthetjük a levont következtetéseket. A búza esetében kivételesen régre visszanyúló (amerikai) adatokkal lehet dolgozni. J. Bernstein több mint 125 év fizikai búzaárait elemezve készítette el a havi árváltozást mutató szezonális grafikonját. Ez a június-júliusi időszakban jelez viszonylag jó megbízhatósággal árcsökkenést (kiemelkedik ebből is június, amikor 69 százalékos volt a valószínűsége a májusinál átlagosan 5,5 százalékkal alacsonyabb havi átlagárnak a vizsgált időszakban).
Az "ideális" szezonális mélypont a júliusi hónap, de június, illetve augusztus is viszonylag alacsony árszintű.
Kizárólag a szezonalitásra alapozni a piacra lépésre vonatkozó döntést túl veszélyes. A szezonalitásra vonatkozó elemzések ugyanis a múlt (a vizsgált időszak) tapasztalatait mutatják, amiből nem feltétlenül következik ezeknek a jelenben történő megismétlődése. Friss példa az elmúlt ősz és tél, szinte végig csökkenő árfolyammal, miközben a szeptember-januári időszak az esetek többségében áremelkedést szokott hozni. Amennyiben egyéb módszerek megerősítik a szezonalitás alapján várható ármozgást, illetve a piacra lépés idejét pontosítják, jó hasznát vehetjük ismeretének.
Érdekes, a megszokottól mindenben eltérő helyzetet mutat a Commitments of Traders legfrissebb elemzése. Ha összehasonlítjuk a piaci szereplők különböző csoportjainak nettó nyitott kötésállományát az elmúlt évek alapján számítottal, illetve szokásosnak tekinthetővel, mindhárom csoport esetében szignifikáns eltérést tapasztalunk. A kisspekulánsok az április közepén megszokott kiegyensúlyozott (tehát se vevő, se eladó) pozícióval szemben most erősen vevők. A nagyspekulánsi csoport lassan, de biztosan tovább növelve az eladásait, nettó eladó.
Az év ezen időszakában a tőlük megszokott nettó vételhez képest éppen az ellenkező oldalon állnak, és az eltérés jelentősebb, mint két héttel ezelőtt volt. A jelek szerint rendíthetetlenül számítanak az áresésre, ami 14 ezer kontraktus nettó short pozíció birtokában érthető is. Még ennél is nagyobb meglepetéssel szolgálnak a kereskedők, akik áprilisban már általában eladói pozíciót tartanak (amit szeptemberig fokozatosan növelnek), most azonban mintha nem akarnának nettó eladói pozícióba kerülni. Már két héttel ezelőtt is hasonló volt a helyzet, de akkor még nem minősült lényegesnek pozíciójuk szokásostól való eltérése. Úgy tűnik, a nagyspekulánsok árcsökkenési várakozását, azaz a 260 centes támasz áttörését ez idáig a kereskedők hiúsították meg. Tekintettel a hagyományosan jó teljesítményükre eredményeikre, figyelemreméltónak kell ítélnünk az eladástól való tartózkodásukat.
HATÓ IMRE