Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen az Economx!
– A MOSZ pénteki közgyűlésén Gyurcsány Ferenc miniszterelnök arról beszélt, hogy változásra van szükség az agrárvilágban és sejtetni engedte azt is, hogy földügyben is változások várhatók. Tette mindezt az ön beszédének meghallgatása után, amelyben egyebek mellett a MOSZ elnökeként sürgette a társas vállalkozások földhelyzetének megoldását. Sokan persze ezt úgy értelmezték, hogy most aztán égszakadás-földindulás, a MOSZ ismét földet akar. Mi az igazság?
– A Magyar Nemzetben megjelent egy tudósítás a közgyűlésünkről, kicsit az volt az érzésem, hogy talán nem is volt ott az illető. Nem véletlenül kezdtem azzal a közgyűlésen, hogy Magyarországon sűrű a levegő, és nem véletlenül mondtam, hogy mindenkinek vállalnia kell a felelősséget a kialakult helyzetért. Azt hiszem, hogy ha a saját ügyeinkről nem beszélünk, úgy csinálunk, mint ha ilyen nem lenne, akkor nem teljesítjük a feladatunkat. Beszélni kell, de tárgyszerűen, nem úgy, hogy ők a rosszak, mi vagyunk a jók! Lassan tizenhét éve nem tudunk értelmesen beszélni erről a dologról.
– Nem beszélünk róla eleget?
– Magyarországon sosem fogalmazták meg a föld társadalmi szerepét. Nagyon sokrétű ez az ügy és nincs megbeszélve. Lezárul ott, hogy adunk-e földtulajdon-szerzési pozíciót a társas vállalkozásoknak vagy nem.
Normális az a világ, ahol mi előállítjuk a termékek 50 százalékát és nem lehetünk biztonságban mondjuk egy állattartó telepet illetően, hogy holnap például a szarvasmarhát hová engedjük ki? Komolyan gondolja valaki, hogy több ezer külföldi – miközben elmarasztaló megjegyzéseket tesznek rájuk – ma már lehet földtulajdonos Magyarországon, de az ugyanabban a faluban és a mezőgazdaságból élő emberek, akik egy gazdaságnak együttes tulajdonosai, ennek a gazdaságnak nem vehetnek földet? Ezzel a kettősséggel összefüggésben felvetettem a közteherviselés kérdését is. Ez sincs megbeszélve. A mezőgazdaságban, a vállalkozói szférában gyakorlatilag mi fizetjük az adót, a közterheket, versenytársaink ennél sokkal kevesebbet, a mi számításaink szerint 130 milliárd forinttal kevesebbet fizetnek évente, mint mi. Szerintünk ez nincs jól, mégpedig azért, mert nincs mögötte társadalmi haszon. Nem tudjuk azt mondani, hogy ennyit ad a társadalom kedvezményként, versenyelőnyként, a másik oldalon pedig ott az elfogadott társadalmi haszon. Nekünk megvan ezekre a kérdésekre a magunk válasza. Beszélni akarunk ezekről a dolgokról. Beszélgetni, mert nagyobb léptékű, nagyobb ívű, történelmi távlatokat meghatározó témáról van szó.
– Most, hogy az Országgyűlés mezőgazdasági bizottsága nemrégiben a Nemzeti Földalap (NFA) ellenőrző bizottsága tagjai közé választotta Budai Gyulát, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (Magosz) szövetségi igazgatóját, érzem a történelmi esélyt erre a párbeszédre is. Még akkor is, ha a Magosz álláspontja földügyben nem feltétlenül egyezik a MOSZ érdekeivel.
– Mi is az az álláspont? A Magosz képvisel egy csoportot, amelynek tagjai ma már sok-sok száz hektár földtulajdonnal és ennél sokkal több száz hektár bérleménnyel rendelkező közép- vagy nagyvállalkozók, akik mellett persze megtalálhatók a családi gazdálkodók is. Szerintem ez a szektor nem kicsi, nem elmagányosodott, nem olyanokból áll, akik nem férnek hozzá a támogatásokhoz, de azt is mondom, hogy az adó- és járulékfizetés kérdésében meszsze nem tesznek le annyit az asztalra, mint a mieink. (Nem az őstermelőkről van szó, az övék ugyanis egy másik történet.) Beszéljük meg, hogy a versenyszférában lehet-e ilyen különbséget tenni annak alapján, amire a Magosz hivatkozik, hogy nekik erősödniük kell. Ezért ők vásárolhatnak földet, minket pedig, akik ugyanúgy, mint ők, a magántulajdonunkat működtetjük más formációban – mert úgy véljük, hogy a piac az erők összefogását követeli –, kizárnak ebből a lehetőségből. És azt mondják, ezt azért teszik, mert általunk a magyar anyaföldhöz a külföldi hozzájut.
Itt álljunk is meg! Mert arról van itt szó, hogy ha Kovács Géza földet vásárol, a moratórium feloldása után mindenki megkérdezése nélkül eladhatja a külföldi Kovács Gézának a földet. De ugyanakkor az is természetes, hogy ha ugyanez az ember a magántulajdonát egy közösségben működteti, állattartó telepéhez még a minimális területet sem tudja biztosítani, mert hátha eladja a részvényét annak a külföldi Kovács Gézának.
– A földügy átbeszélése már csak azért is indokolt lenne, mert vészesen fogy az idő a földpiac felszabadításáig.
– Pontosan! A külföldiek földvásárlási moratóriumának feloldásáig tartó időszak fele már eltelt. Nem lehet, hogy addig is valakik itt piaci előnyt akarnak, olcsón, támogatott hitellel „bevásárolni”, s holnap, magas áron eladni? Ez a piac mesterséges beszűkítése, technikai elemekkel mások kizárása, semmi olyan nemzeti plusz nincs benne, ami bárkinek is a javát szolgálná. Elhiszi valaki, hogy ha magas ára lesz a földnek, nem fogják eladni? Ezt komolyan gondolja valaki? Morálisan tartható, hogy a Magyar Köztársaság első demokratikusan választott kormánya a földtulajdonban adott a kifosztott embereknek kárpótlást és ma a kormányzatok mesterségesen alacsonyan tartják a földárat? Egészen egyszerűen azért, mert piacképes vevő nem tud megjelenni. Nem lehet, hogy ez egy óriási manipuláció, amit nemzeti színű szalaggal kötünk át? Szerintem nem olyan biztos, hogy a másik félnek teljesen igaza van.
– Ezzel a dialógus már el is kezdődhetne...
– Azzal a talán váratlan megjegyzéssel kezdeném, nem követelem, hogy társas vállalkozások ma földet vásárolhassanak ugyanúgy, ahogy a magángazdák teszik. Ennyivel könnyítem a beszélgetést. Azt kívánom, hogy fontolják meg a megoldás más lehetőségeit. Mondjuk azt, hogy az NFA biztosítsa nagyon erős kontroll alatt a minimális, élethez való hátteret. Nem követeltem tehát és nem is követelem, hogy nyissák meg a földpiacot és ezáltal a külföldiek is vásárlási lehetőséghez jussanak. Csak szeretném rádöbbenteni azokat, akik az ügyben majd népszavazásra buzdítják az embereket, hogy ma alacsony áron, nagyon szűk körnek, társadalmi haszontöbblet nélkül adjuk oda a lehetőséget, hogy ők adják majd el a földet. Mert aki most és így termőföldhöz jut, az nagyrészt el fogja adni. Ugyanakkor a földárak alacsony szinten tartása – azáltal, hogy nem engedjük oda vásárlóerőként az egyébként magyar tulajdonosokat és nem vesszük a fáradságot, pedig lenne ezer megoldás, hogy azt a lehetőséget kizárjuk, aminek révén a külföldiek a társaságok részvényeihez hozzájuthatnának – tisztességtelen. Tisztességtelenül járunk el azokkal szemben, akik a kárpótlás során kapott földjüket oda szeretnék adni másoknak.
– Ki tudna indulatmentesen beszélni ezekről a kérdésekről ma Magyarországon?
– Beszéljük ezt is végig. Ne legyünk ott mi, ne legyen ott a politika. Beszéljék meg gondolkodó emberek, hogy mi lesz a Magyar Köztársaságban, ha ez az állapot így marad. Mert ha feloldják a moratóriumot és lehet már külföldi magánszemélyeknek is vásárolni, akkor is meg lehet tenni azt, hogy a társas vállalkozásoknak a földvásárlást megtiltják. Akkor nem vehetne a külföldi társas vállalkozás, s változatlanul nem vásárolhatna a hazai sem. Sőt, meg lehetne változtatni az elővásárlási sorrendet is. Hiába mondja ugyanis a miniszter úr, hogy vegyen földet a társaság dolgozója, egy sikeres népszavazást követően sem tud vásárolni, mert előtte más már „sorban áll”. Más kérdés, hogy ma Magyarországon azokat a szerződéseket is aggálymentesen befogadják a hatóságok, amelyek szerint disznóért cserélik el a földet vagy odaajándékozzák azt, és ezáltal az elővásárlási jogot és a nyilvánosságot kizárják az ügyletből. Ilyen és egyéb ügyek kapcsán ne a törvénytisztelő országot emlegessük hát, hanem öntsünk végre tiszta vizet a pohárba. Én újfent azt mondom: beszéljük végre meg ezeket a dolgokat, mert ha sokáig gondolkodunk azon, hogy miről is beszéljünk vagy ne beszéljünk egymással, hamarosan már nem is lesz miről beszélni.
