Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen az Economx!
Az összevont területalapú támogatási rendszer bevezetéséhez, a hazai SPS modell kialakításához több alapvető kérdésben is dönteni kell – hívja fel a figyelmet a Magyar Agrárkamara. A szervezet napokban tartott, XVIII. küldöttgyűlésén is szó volt arról, hogy a magyar mezőgazdaságnak középtávon legalább három lényeges dologgal szembe kell néznie. Az egyik magának az SPS rendszernek a 2009. évi bevezetése. Ez azt jelenti, hogy 2008-ra ki kell dolgoznunk egy új rendszert, majd elfogadtatnunk az Európai Bizottsággal. Ezzel párhuzamosan fel kell készíteni a termelőket a változásra, ebben komoly szerepet vállalhat az agrárkamara. Mindezen kihívásokra ugyanakkor fel kell készülnie a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatalnak (MVH) is és a rendszer kiépítésének finanszírozási hátterét is időben biztosítani kell. Fentiek mellett oda kell figyelnünk arra, hogy a 2007–2013 közötti fejlesztési ciklus forrásait ésszerű keretek között, hosszú távon is élet- és versenyképes fejlesztésekre költsük. Az EU agrárreformja sem áll le, fel kell készülni tehát arra, hogy a mezőgazdasági támogatások termeléstől való elválasztása és az agrárkereskedelem további liberalizálása – a WTO-tárgyalások belátható időn belüli folytatásával számolva – előreláthatóan egyre élesebb versenyhelyzetet teremt európai szinten.
Miután legkésőbb 2007. január 1-jéig valamennyi régi uniós tagállam bevezeti az egységes farmtámogatási rendszert, az Európai Bizottság két éven belül jelentést készít annak működési tapasztalatairól és – amennyiben szükséges – módosító javaslatokat tesz, különös tekintettel a piaci zavarokra és strukturális változásokra.
Fentiekre figyelemmel az elkövetkező két évben a régi tagállamok tapasztalatait és az agrárreform folyamatait figyelembe véve egy olyan rendszert kell kialakítanunk – támogatás és termelési szerkezet oldaláról egyaránt –, amely biztosítja mind növénytermesztésünk, mind állattenyésztésünk korszerűsítését, arányainak javítását, versenyképességének növelését, esetleg a termelés (elsősorban az állattenyésztés és a kertészet) mérsékelt bővülését. Ehhez azonban szükséges a földhasználat, a földtulajdon kérdésének végleges rendezése és a támogatások kifizetéséhez szükséges nemzeti források folyamatos és időben történő biztosítása – véli az agrárkamara.
A szervezet felhívja a figyelmet arra: Magyarország második éve az EU-ban világosan megmutatta, hogy a növekvő támogatási szint önmagában nem oldja meg a jó másfél évtized alatt felhalmozódott ágazati feszültségeket, bizonyos esetekben inkább még mélyíti is azokat. A szántóföldi növénytermesztés támogatása még inkább ösztönzi az ágazatok közötti arányeltolódást, míg az állattenyésztési ágazatok – a támogatáshoz szükséges földterület nélkül – továbbra is bizonytalan jövő elé néznek. Ezekre figyelemmel az új támogatási rendszer kialakításánál mindenképpen törekedni kell arra, hogy olyan állattenyésztési borítékokat alakítsunk ki, amelyek törekednek az állattenyésztési ágazatoknak juttatható támogatási szint maximalizálására.
Dilemmát okoz, hogy a néhány éven belül bevezetésre kerülő SPS rendszerben a történelmi üzemsoros támogatást biztosan nem választhatja Magyarország, hiszen csak 2004-től tagja az EU-nak – hívja fel a figyelmet Ebele Ferenc, az agrárkamara főtitkára. Emlékeztet arra, hogy az üzemsoros rendszert több régi uniós tagország már választotta és alkalmazza is. Náluk ez területi alapon működik, ha viszont Magyarország területalapon működtetné a rendszert 2009-től, az ugyanolyan gondot okozna, mint most a közvetlen területalapú támogatások kapcsán tapasztalható anomáliák. Az állattenyésztés támogatása ebben a rendszerben is „eltűnik”, ezt azonban az agrárkamara nem tartaná helyesnek.
Kombináltnak kell tehát lennie a majdani támogatási rendszernek, amelyben az állattenyésztés is megkapja a maga támogatását – hívja fel a figyelmet a főtitkár, gondolva például a húsmarha-támogatásokra, a tejágazat támogatására, az anyajuh-támogatásra és néhány specialitásra a növénytermesztésben, mint például a rizs termelése vagy a jelentős közvetlen kézi munkaerőt foglalkoztató dohánytermesztés. Ezek támogatását mindenképpen figyelembe kell venni – érvel Ebele Ferenc. Más kérdés, hogy a területalapú támogatások kapcsán nagyon sokan üzletet láttak, illetve látnak a gyepterületek tulajdonlásában, támogatásában. Az erre számítók meg is kapják a gyepterületekre 2004 óta a támogatást, az agrárkamara azonban nem tartaná jónak, ha a legelőtámogatás az állatoktól „elválasztva” történne. Magyarul, amelyik gyepterülethez nem kötődik állat, arra nem járna támogatás. Azt ugyanakkor például nyilvánvalóan meg kellene határozni, hogy adott területen mennyi állat tartása jelentene támogatási jogosultságot – magyarázza a főtitkár.
Az agrárkamara szerint az EU agrárreformja – benne az intervenciós rendszer átalakításával – szintén indokolja, hogy a következő támogatási rendszerben szántóföldi növénytermesztési ágazatainkat egyre inkább piacosítsuk. Azaz a támogatási szint csökkentésével el kell érni, hogy tényleges verseny és piac alakuljon ki, s ne intervencióra termeljünk. Ezt a nézetet persze sokan elvetik, mondván: amíg ez a rendszer van, addig ezt kell kihasználni. Ez üzemszinten igaz, de makrogazdasági szinten közép- és hosszú távon károkat okoz, nem ösztönöz, elkényelmesít, s nem fenntartható irányba visz, figyelemmel a mezőgazdasági piacok már említett liberalizációjára, továbbá szállítási kapacitásainkra és földrajzi elhelyezkedésünkre. A kívánatosnak tartott, ezzel ellentétes folyamatot ugyanakkor az is ösztönzi, hogy a biomassza-felhasználás növelésével ezen ágazat jelentős és perspektivikus alternatív termelési iránnyal is számolhat.
Az említett piacosítást az is indokolja, hogy a közvetlen kifizetések szétválasztása nagy hatást gyakorolhat a mezőgazdasági termelésre. Amennyiben a közvetlen támogatásokat a termeléstől elválasztják, a gazdálkodók akkor is megkapják a közvetlen kifizetéseket, ha a gazdaság teljes területét pihentetik, minimális ápolás mellett. Ez azt jelenti, hogy a gazdálkodók csak abban az esetben folytatnak majd termelést, ha abból a támogatások figyelembevétele nélkül nyereség várható. A mezőgazdasági termelésből származó veszteség tehát nem lehet nagyobb, mint a pihentetett terület előírt ápolásának a költsége. Így a termeléstől leválasztott támogatások hatására javul a fejlődőképes gazdaságok tervezési biztonsága és versenyképessége, de jobban tudnak tervezni a fejlődésre képtelenek is, mert többé nem kényszerülnek veszteséges termelésre a közvetlen kifizetések elnyerése érdekében, nem beszélve arról, hogy a közvetlen kifizetések egy részét sem kell már a folyamatos termelésből származó veszteségek ellensúlyozására költeniük.
