Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!
Az idén fokozott figyelmet fordít az adóhatóság a kapcsolt vállalkozások közötti ügyletekre. Már tavaly is kiemelt helyen szerepeltek ezek az ügyletek az APEH ellenőrzési irányelvei között, ám az idén, ha lehet, még nagyobb hangsúlyt kap ez a típusú ellenőrzés. Tavaly 399 olyan vizsgálatot végzett a hatóság, ahol a kapcsolt vállalkozások közötti ügyletek során alkalmazott transzferárak kezelése volt a középpontban, az idén az első negyedévben pedig 125 ellenőrzésen volt túl a hatóság.
Csak 10 százalék ússza meg
Az ellenőrzések kilencven százaléka zárult megállapítással, vagyis az esetek elhanyagolható százalékában úszták meg a vállalkozások bírság nélkül.
A deklaráltan a transzferárakat, vagyis a kapcsolt vállalkozások közti ügyletek dokumentációját érintő vizsgálat mellett a hatóság adatgyűjtésre és más, adókötelezettségre irányuló ellenőrzéseket is végzett kapcsolt vállalkozásoknál, tavaly 385, az idei év első negyedévében pedig 95 ilyen vizsgálatra került sor. Egy vizsgálat során különböző adónemekben átlagosan hetvenmillió forint bírságot szabott ki a hatóság. Kérdés persze, hogy ezek között mennyi volt formai és mennyi tartalmi okok miatt kiszabott büntetés.
A transzferárak dokumentációját ugyanis sokkal szigorúbban kezeli az adóhatóság, mint bármilyen más nyilvántartást, dokumentumot vagy adatszolgáltatást. A hibás dokumentációért akár kétmillió forint bírság is kiszabható, mégpedig dokumentációnként. Összehasonlításképpen a legnagyobb kiszabható fix összegű bírság egymillió forint, ezt azoknak kell megfizetniük, akik feketén foglalkoztatják alkalmazottjukat.
Lényeg a dokumentáltság
Az adóhatóság tájékoztatása szerint a leggyakoribb hibák a transzferár dokumentációjával kapcsolatosak - azt ide nem számítva, hogy a vállalkozás egyáltalán nem készítette el a dokumentációt -, mégpedig hogy az nem tartalmazta a kapcsolt vállalkozás adatait, a szerződés tartalmát, tárgyát, megkötésének és módosításának időpontját, időbeli hatályát, a teljesítés módját, feltételeit, a végzett tevékenység elemeit, a felhasznált erőforrásokat, a vállalt üzleti kockázatot. Ezek még a legegyszerűbb elemek közé tartoznak, vagyis itt még nem is kezdődik el az igazi játszma a hatóság és a vállalkozás között.
Az igazán vitás kérdések közé tartozik például a szokásos piaci ár meghatározásának módszere, az összehasonlításhoz felhasznált adatok vagy a piaci árat meghatározó tényezők. Itt még a látszólag legegyszerűbb ügyletek is gondot okozhatnak, hiszen ha például egy multinacionális vállalat az összes leányának kölcsön formájában forrást biztosít egy ügyletre, akkor kérdéses például, hogy mi számít piaci kamatnak.
