Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen az Economx!
A Napi Gazdaság cikke
– Hogyan értékelhetők az elmúlt egy-két év adóváltozásai?
– Masszív adóemeléssel indult 2006 második féléve, 2007 eleje, ami rontotta a gazdaság egészének versenyképességét, illetve a cégek pénzügyi pozícióját. Viszont ha a költségvetés hiányát tartósan tíz százalék felett tartotta volna a kormány, akkor hosszabb távon már „mindegy” lett volna, hogy mennyi az adó, mert sokkal súlyosabbak lettek volna a következmények. Nyilván a szakma és az üzleti szféra örült volna, ha a kiigazításban jóval kisebb az adóemelés súlya és több a kiadáscsökkentés. A magyar adórendszer legnagyobb problémája, hogy a nominális adószintek nagyon magasak és relatíve kevesen adóznak.
Látszik, hogy azok az intézkedések, amelyek a feketefoglalkoztatás kifehérítését szolgálják, eredményesek voltak. Akit vagyoni vizsgálatra hívnak be, nyilván nem örül, de ha azt látják az adófizetők, hogy komolyan kell venni az APEH-ot, az javíthatja az általános adófizetői morált.
– A hétfőn elfogadott adóváltozások mennyire lepték meg?
– Ez egy érdekes dolog volt. A parlamenti kamarillapolitikának néhány tanulságos példáját láthattuk. A banki céltartalékok adóztatása vagy az ingatlanadó kapcsán például érdekes szövetségek és koalíciók köttettek. A konvergenciaprogram szerint már 2008-tól lenne ingatlanadó, a politika azonban más döntést hozott, így 2009-től tehet egy lépést ebbe az irányba a helyi adórendszer.
– Ami a bankokat illeti: nemzetközi összehasonlításban a hazai bankok mennyiben vannak túl- vagy aluladóztatva? A banki céltartalék megadóztatásának van létjogosultsága?
– Az a kérdés, hogy az adófilozófiában akarunk-e különbséget tenni a különböző ágazatok között. Ha a kereskedőknek, a bányászoknak meg az autógyártóknak egyformán kell adózniuk, akkor ebből nem szabad a bankokat sem kivenni. Magyarországon a pénzügyi szféra jóval nagyobb jövedelmezőséget ér el, mint akár Nyugat-Európában vagy akár itthon a gazdaság más területei. Ez irritáló lehet. Ugyanakkor a 16 százalékos társasági adó, a négyszázalékos különadó, az iparűzési adó, a bankok különadója együtt nem tekinthető nemzetközi összehasonlításban extrémen alacsony adótehernek.
Van még tartalék az APEH működésében
– Említette a feketegazdaság elleni fellépést. A most elfogadott adótörvények, a mulasztási bírság mértékének megemelése, illetve a fokozott ellenőrzés elegendő lesz?
– A feketegazdaság ellen nem lehet úgy harcolni, hogy egy huszáros rohammal minden bástyát és várat beveszünk, és soha többé nem lesz feketegazdaság. Sok-sok apró lépésre van még szükség, sok tabut kell még ledönteni. Olyan mulasztás is, amely effektív kárt nem okozott a költségvetésnek, méltánytalanul súlyos bírsággal járhat, miközben megteheti egy cég, hogy ne legyen főkönyve, ellenőrizhetetlenné tegye magát, és ezért 200 ezer forint a büntetés. Ma arra tud rámenni az APEH, aki bármilyen módon, de legális tevékenységet végez. Ennek két eredménye van: egyrészt elkezdenek fehéredni, több adót fizetni, legális formában működni, ez pozitív. Vagy teljesen kimenekülnek a legális szférából, kikerülnek az APEH látóköréből és még annyi adót sem fognak fizetni, mint korábban.
– Milyennek minősíthető az APEH munkája, szolgáltatása?
– Az ügyfeleink és külföldi munkatársaink nemzetközi tapasztalatai szerint nem rosszabb, mint a többi adóhatóság átlaga. Nem tekinthető kiemelkedően bürokratikus intézménynek, amiből persze az is következik, hogy máshol sem optimális a helyzet, mert tennivaló azért van bőven. Az elég jól látszik, hogy az APEH működésében vannak még tartalékok. A vagyonosodási vizsgálatokra például egy világos iránymutatást és követelményrendszert állítottak fel, aminek, úgy tűnik, meg tudtak felelni. Nagyon sok zűrzavar volt az elektronikus bevallások elindulásánál is, de az utóbbi időben már elvétve lehet hallani ezzel kapcsolatos problémáról.
Rosszul volt előkészítve a luxusadó?
– Visszautalva a hétfőn elfogadott adószabályokra: a számítottérték-alapú ingatlanadót bevezetik, elkészült hozzá az értékbesorolási rendszer is. Több kifogás is megfogalmazódott, hogy ez a besorolás egyáltalán nem tükrözi a valóságot. Megéri így bevezetni?
– Itt az önkormányzatoknak is lesznek feladataik, és ebben a tekintetben a luxusadó tapasztalatai nem nagyon biztatóak. A luxusadónál szerintem többe került a bevezetés, mint amennyi a befolyt adóbevétel, mindazonáltal jó tanulópélda volt az önkormányzatoknak és a központi kormányzatnak is. Ebből okulva érdemi bevétel és elfogadható eljárási rend is kialakulhat. Miközben utólag látható, hogy az önkormányzatok egy része nem áll pozitívan a dologhoz.
– Az önkormányzatok szerint sérül az önkormányzatiság elve, mert a kormány szabja meg az adóztatás szabályait.
– Az iparűzési adónál sose hallottam, hogy ez őket zavarná. Sőt túlságosan is ragaszkodnak hozzá. Amikor valaki fel meri vetni, hogy ugyanakkora apparátussal az APEH által beszedett társasági adónak a tizenötöd részét képesek csak beszedni, vagyis a hatékonysággal valami probléma van, akkor az önkormányzatok hihetetlen módon tudnak tiltakozni az ötlet ellen, hogy az iparűzési adót beszedhetné az APEH is. Kilencvennyolcban egyetlen tollvonással fél év alatt beolvadt a tb-járulékok beszedése, ellenőrzése az APEH-ba, és ha ma valaki felvetné, hogy külön kéne csinálni, úgy néznének rá, mint egy ufóra. Ha két év múlva valaki az iparűzési adót hozzácsapná az APEH-hez, tíz év múlva nem volna ember, aki felvetné a különválasztást.
De térjünk vissza még egy pillanatra az ingatlanadóhoz. Az önkormányzati önállóságra hivatkozva a forgalmi érték helyett láthatólag a négyzetméter-alapú adózást akarják továbbra is preferálni. Ebből viszont az a – társadalmi igazságosság szempontjából szerintem védhetetlen – állapot is kialakulhat, hogy egy 150 négyzetméteres gyakorlatilag érték nélküli tanya után ugyanannyi adót kellene fizetni, mint egy hasonló nagyságú rózsadombi ingatlan után, aminek a piaci értéke akár százmillió forint is lehet.
Húszszázalékos lehetne az szja-kulcs
– A jövőre beharangozott átfogó adóreform keretein belül melyek lennének a legfontosabb változtatások?
– Ha azt nézzük, hogy mi lenne jó az üzleti szférának, akkor nem kellene feladni az egyszerűsítést, az adószintek mérséklését. Ami az adócsökkentést illeti, a kiegészítő adókkal, az iparűzési adóval és a munkáltatói tb-járulékkal kellene kezdeni valamit. Van még pár eretnek ötletem. Egy nagyon magas jövedelemhatárnál limitet kellene húzni a tb-járulékokra. Bizonyos jövedelem fölött munkajövedelmet nem realizálnak az emberek – vagy tőkejövedelemmé konvertálják, vagy pedig külföldre viszik ki a pénzüket. Ezzel a változtatással keveset veszítene a költségvetés, és bizonyos idő után visszajönnének vagy fehérednének a jövedelmek.
A másik, nagyon extrém és egzotikus gondolat az egykulcsos adó bevezetése. Itt az a kérdés, hogy a társadalmi szolidaritás a fontosabb vagy az adórendszer hatékonysága. Szerintem a szolidaritást ebben az esetben más módokon kellene biztosítani. Az ingatlanadó például egy kiegyenlítő lépés lehetne. A vagyoni viszonyokat szerintem ma Magyarországon az ingatlan nagyon jól tükrözi. A környező országok mindegyike bevezette az egykulcsos adót: legutóbb a csehek, most a lengyelek is tervezik, vagyis ez egy olyan utca, ahová egyelőre csak befelé mennek, és még senki sem jött vissza.
– Hol lenne az adókulcs, illetve a társasági adó, jövedelemadó kulcsait meddig kellene közelíteni egymáshoz?
– A kulcs húsz százalék körüli szinten lenne megfelelő. A szlovák megoldás, ahol minden kulcs egyforma, látványos, de nincs igazán jelentősége. A társasági adó, az osztalékadó és a jövedelemadó között persze jobb, ha nincs túl nagy távolság.
Gyakran felvetődik a kérdés, hogy magas-e az adóterhelés Magyarországon. Általában az a hivatalos válasz erre, hogy még mindig alacsonyabb, mint az uniós átlag. Két szempontot azonban érdemes figyelembe venni. Nekünk egyelőre nem Franciaországgal vagy Németországgal, hanem a régióval kell versenyezni. Szlovákiában például az Eurostat legutóbbi statisztikái szerint harminc százalék alatt van az adóterhelés, Magyarországon 38 százalék felett. Nem mondom, hogy ennyit kellene vágni, hisz az más szociális rendszert feltételezne, márpedig a mostanit szerintem nem szabad felszámolni. De ez akkor is nagy különbség.
A másik szempont pedig a statisztika. Az Eurostat statisztikái szerint számtani átlag alapján már magasabb az adóterhelés Magyarországon, mint az uniós átlag, és csak a súlyozott átlag szerintiben vagyunk az átlag alatt. Figyelem, a legutolsó elérhető statisztika 2005-re vonatkozik!
– Hogyan lehetne ezt a különbséget enyhíteni?
– Az üzleti szféra szempontjából nézve a GDP-hez mérve két-három százalékpontos adóterhelés-csökkenés az, ami már érzékelhető. Ez a két-három százalékpont látszólag kevésnek tűnik, ám több mint 800 milliárd forintot jelent, és ez már a költségvetésnek is kemény kihívás lenne. És akkor még mindig a szlovákok felett vagyunk öt százalékponttal. Ez a 800 milliárd forint elég lenne egy komolyabb tb-járulékcsökkentésre és a teljes iparűzési adó eltörlésére. Persze ezt nem az önkormányzatoknak kellene finanszíroznia, hanem a központi kormányzatnak. Ennek forrása sok apró tételből rakható össze, valószínűleg két évnél hamarabb nem is lehetne megcsinálni.
– Mint volt fő pénzügyér, hogy látja, mennyiben tartható a konvregenciaprogram célkitűzése? Hol van mozgástér akár a bevételnövelés, akár kiadáscsökkentés esetében?
– Ha érdemben nagyobb gazdasági növekedéssel lehetne számolni, az hozhatna pluszbevételt, de a következő egy-két évben biztosan nem lesz gyorsabb a bővülés, mint ami a konvergenciaprogramban szerepel. Az uniós pénzeket sem lehet gyorsabban felhasználni a vártnál. Az infláció pedig nehéz ügy. A jegybank eszközrendszere elég korlátozott: a lakosság és az üzleti szféra is devizában adósodik el, vagyis a kamatpolitika jórészt az állampapírpiacra és a költségvetés kamatkiadásaira hat. A kereskedelem liberalizációja, a nagy láncok megjelenése és az uniós csatlakozás adott egy egyszeri inflációcsökkentő löketet a gazdaságnak, ami két-három év múlva már nem lesz meg. Ráadásul az energiaárak, agrárárak is magasak. Vagyis emelheti a jegybank a kamatokat az égig, ezekre az elemekre nem igazán tud hatni. A monetáris politikának nagyon szűk a mozgástere és az eszközrendszere is rendkívül szűkös. Valójában a költségvetési politikán múlik minden. A hiány egyébként leszorítható, ha van hozzá elegendő politikai akarat, akkor több maastrichti feltétel is teljesíthető lehet.
