Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen az Economx!
– Hogy „ízlenek” üzleti partnereiknek az idén elfogadott, részben hatályba is lépett adómódosítások?
– Nem igazán lelkesek, s ez elmondható a már itt lévőkre és a befektetést még csak fontolgatókra egyaránt. Azzal azért mindenki tisztában van, hogy egyensúlyjavító lépésekre a magas államháztartási, illetve folyó fizetési mérleghiány miatt szükség van. Az eurózónába vezető út egyértelmű követelményeket támaszt a gazdaságpolitikával szemben; a kérdés inkább az, hogy milyen struktúrában tudja, akarja végrehajtani a kormány a költségvetési konszolidációt. Az sem lehetett meglepetés, hogy rövid távon az adóbevételek növelésével lehet eredményt elérni – ha már a szociális kiadásokhoz nem nyúlnak hozzá.
Mindez tehát nem újdonság a befektetőknek, de a megértésük gyengül, amint a profitjuk „kerül veszélybe”. Ilyesmiről szólt például az Audi esete a különadóval, amikor a cég elérte, hogy az adóalapban végül el lehet számolni a kutatás-fejlesztést.
– A panaszok ellenére a befektetők lenyelik azt a békát, amit az adóteher növekedése jelent?
– Akik már itt vannak, azoknak a többsége le fogja nyelni. Biztos vagyok abban, hogy a nagy, emblematikus befektetők nem gondolkoznak azon, hogy el kellene menni. Az elképzelhető, hogy azoknál a befektetőknél, akiknek a versenyképességét a kelet-európai vagy távol-keleti országokban folyó gyártással szemben egyértelműen rontja a bérterhek változása, egy újabb csepp került a pohárba, ami elég lehet ahhoz, hogy komolyan elgondolkodjanak a távozáson. Ami nem volna példátlan, hanem a tőkeáramlás természetéből fakadna. Sokáig ringattuk magunkat abban a tévhitben, hogy Magyarországra csak beözönlik a tőke, de nem folyik tovább.
– Nincs egy kicsit túlmisztifikálva a tőke továbbállásának jelentősége? Sokat beszélnek erről a veszélyről, de hát ez nem megy egyik pillanatról a másikra.
– Ez erősen iparágfüggő. Egy üdítőital-forgalmazó, amelyik a világ 180 országában árulja a termékeit, nem fogja az adótörvények miatt kivonni áruját a piacról, legfeljebb kevesebbet keres rajtuk. A nagykereskedelmi láncokról sem feltételezhető, hogy kivonulnának, mert hosszú távú potenciálja miatt léptek be a piacra. Az a cég, amelyik erőművet épít, szintén 20-30 évre tervez. Általában ahol a kiszállás költsége nagy, ott nem fognak elhamarkodottan lépni.
Vannak azonban olyan iparágak, ahol gyorsan ki tudnak vonulni az adott országból, ha épp olyan döntés születik. Ilyennek tekintem a könnyűipart és az elektronikai összeszerelő ipart. Ezekben az iparágakban viszonylag csekély a szellemi tőkébe való befektetés mértéke, mobilak az eszközök: bérelt ingatlanokban, bérelt eszközökkel és munkaerővel folyik a gyártás.
Vannak aztán azok a befektetők, akik el ugyan nem mennek, de így is igen rugalmasan tudnak alkalmazkodni a megváltozott feltételekhez, például úgy, hogy nagyszámú elbocsátást és komolyabb munkaerő-felvételt váltakozva hajtanak végre.
Ami fáj a cégeknek
– Ha sorra kívánnám venni a cégek számára legfájdalmasabb adóváltozásokat, az Audi kapcsán szóba került különadót – gondolom – nem hagyhatnám ki.
– A 4 százalékos különadó bevezetése mögött azt a szándékot látom, hogy a társaságiadó-kedvezményeket, -mentességet élvező cégeket is terheljék valamiképpen. A 18, majd 16 százalékos magyar társasági adó sokáig kiemelkedően versenyképesnek bizonyult, aztán egyre fogyott az előnyünk: először a régióban, most pedig már a nyugat-európai országokban is „felvették a kesztyűt”. Ebbe a trendbe valószínűleg nem illett volna bele egy társaságiadó-emelés. Azonban akárhogy csűrjük-csavarjuk, a különadót lényegében majdnem annak tekinthetjük. Erre viszont nem voltak vevők a befektetők, akiket olyan ígéretekkel lehetett idecsábítani, hogy profitjukat érintő adót nem, vagy a névleges kulcsnál kisebb mértékben fognak fizetni. Ezt a tiltakozást – őszintén szólva – nem is lehet rossz néven venni tőlük. Ami engem igazán meglepett, hogy a cégek nem léptek fel hamarabb és szervezettebb formában a különadó ellen.
– És a többi új elvonás, például a minimális járulékalap hol szerepelne az ügyfeleik „halállistáján”?
– A minimális járulékalap partnereinket kevésbé érinti. Az áfaemelés a pénzügyi szférában vet fel kérdéseket, mivel a megemelt adót sem vonhatják le költségként. Az átalakult bankadó szelektíven sújtja adóalany ügyfeleinket. Az egyéni járulék emelése ugyan a munkavállalót érinti, de a bértárgyalások során feszültséget okozhat. Az elvárt adó és a különadó pedig egyértelműen a listán szerepel. Előbbi sorsa pillanatnyilag az Alkotmánybíróságtól függ.
Rejtett aknák a csomagban
– Mennyire követi a magyar adóstruktúra a nemzetközi trendet, vagyis az arányok eltolódását a jövedelmi és fogyasztási típusú adók felé?
– Részben követi, részben nem. A forgalmi adók aránya a trendnek megfelelően emelkedik. A tőkenyereséget, profitokat terhelő adók aránya az elmúlt tíz évben csökkent, itt van most egy fordulat.
– Az adócsomag rejtett aknáiról mi a véleménye? Az illetéktörvény módosítása például kiverte a biztosítékot adószakmai körökben. Az indoklásban a kormány világossá tette, hogy az ingyenes eszközátadás esetén ajándékozási illetéket kellett volna fizetni, márpedig a cégek nem így jártak el.
– Ez korábban is problémás eleme volt az adórendszernek. Azért is érdekes ez az egész, mert egy adójogszabály elvileg rendezi ezt az ügyet: a társasági adótörvény alapján az ellenérték nélküli eszközátadással eddig sem lehetett adóelőnyt elérni. Teljesen életszerűtlen egyébként, hogy az – általában nem csekély nagyságrendű értéket képviselő – eszközátadások után 40 százalékos illetéket fizessenek, illetve a javaslat elfogadása esetén 21 százalékot. Az a fura ebben a törvénymódosításban, hogy egy vitatott dologban visszamenőleg ad állásfoglalást, mégpedig az indoklásban, aminek a bíróság előtt egyáltalán nincs kötőereje. Arról nem is beszélve, hogy a polgári törvénykönyvnek az ajándékozásra vonatkozó része alapján is megkérdőjelezhető az állásfoglalás.
Az eva egy kísérlet volt
– Lehet-e érdemi adóteher-csökkentést elérni – ahogy egy tanulmányban szerepelt – az adóadminisztráció egyszerűsítésével? Az adóhivatalok regionális alapú átszervezése mennyit segíthet ezen?
– Az APEH átszervezése a hivatal költségoldalának racionalizálásában segíthet. Bizonyos költségelemek egyre inkább országos szinten jelennek meg a nagy informatikai rendszereket, kiszolgáló egységeket működtető üzleti szervezeteknél. További haszna lehet az átalakulásnak, hogy kevésbé tudnak eltűnni az APEH szeme elől az „ebben érdekelt” cégek. A megyei központoknál érzékelhető volt, hogy bizonyos fokig elkülönülten vizsgálták az adóalanyokat. Hallani lehetett olyan cégekről, amelyek ezt próbálták kihasználni oly módon, hogy rövid időn belül áttették székhelyüket egyik megyéből a másikba. Az ilyen típusú játékoknak kisebb tere lesz a jövőben. Mindazonáltal ez egy lassú folyamat lesz, ami nem fog 100 milliárdos megtakarításokat hozni a költségvetésnek.
Az adminisztráción pedig bőven lehetne egyszerűsíteni. Most egy nehéz időszakban vagyunk mind az adóhivatal, mind a vállalkozások részéről, az elektronikus bevallásra való átállás mindkét félt alaposan próbára teszi. Ez most egy-két évre leköti az erőket, viszont a végén egy más, jobb minőség jöhet létre az adóadminisztrációban. Arra is figyelni kellene azonban, hogy csökkenjen a bevallások száma – elképzelhetetlennek tartom, hogy azt az adatmennyiséget, amelyet a vállalkozóknak be kell adniuk, az APEH maradéktalanul fel tudja majd dolgozni.
– Képesek lesznek-e egyáltalán megbirkózni az e-bevallással a cégek? Nem a nagyokra gondolok, hanem a mikro– és kisvállalkozásokra. Az informatikai ismeretek még mindig igen csekélyek a lakosság körében.
– Annál a mikrovállalkozásnál nagy bajok lehetnek, amelyik nem tud havonta 5–10 ezer forintot költeni egy könyvelőre. Lehet, hogy durván hangzik, de a mai bonyolult világban az adó-, számviteli kérdések olyan szakértelmet igényelnek, aminek hiába a legjobb pék, cipész valaki a városban, nem lehet a birtokában. Tőlünk nyugatabbra már évtizedek óta természetes, hogy ezt a szakértelmet megveszik a vállalkozók, és nem maguk próbálnak a bevallások egyébként tényleg sűrű dzsungelében eligazodni. Sajnos ezen a területen önkritikusan el kell ismernem, hogy én sem tudtam annak idején eredményt elérni.
– Az egyszerűsítést célozta az ekho és az eva bevezetése, ugyanakkor támadják is ezeket az adókat a kivételezés miatt. Van ezeknek létjogosultsága az adórendszerben?
– Az ekho inkább kivételez, mivel munkaviszonyhoz kötődően bizonyos szakmáknak ad komoly kedvezményeket. Az eva ebben a tekintetben versenysemlegesebb, a 25 százalékos kulccsal pedig közelít az átlagos adóterheléshez. A magyar adórendszer egyik alapvető problémájának egyébként azt látom, hogy a közepesnél kisebb vállalkozók, akik alapvetően kis tőkebefektetéssel, saját munkaerejükből vállalkoznak és abból termelnek jövedelmet, ha hűen követnék a jogszabályokat, az így keletkező bruttó jövedelmük mintegy 70 százalékát be kellene fizetniük adóként és járulékként. Szerintem nincs olyan gazdaságpolitikus, aki ezt méltányosnak tartja. Mindenki tisztában van azzal, hogy ezt az emberek nem fogják megfizetni, inkább a házipénztáron keresztül költik el a jövedelmet, vagy veszteségesnek mutatják magukat. A tanulság szerintem az, hogy ezt a vállalkozói kört nem lehet ugyanúgy kezelni, mint a multikat. Az eva kísérlet volt egy optimálisabb adózási környezet megteremtésére, ami ugyanakkor megfelel az uniós normáknak, s nem nyit újabb kiskapukat sem, de érdemes tovább gondolkodni.
