Veres János szerint az iparűzési adó biztosan átalakul majd, méghozzá valószínűleg az adóreform-bizottság javaslatának megfelelően, azaz az adó alapját a nyereség és nem a forgalom adja majd. A kieső bevételekért az önkormányzatokat mindenképp kárpótolják, hogy ne lehetetlenüljenek el a változtatások miatt, de gondolkodnak arról is, hogy egy új, kiegyenlítő rendszert hoznak létre.
A pénzügyi tárca vezetője azt is elképzelhetőnek tartotta, hogy egykulcsos lesz a személyi jövedelemadó-rendszer - írta a Népszabadság. Mint mondta, egyelőre a szlovák és román tapasztalatokat értékelik, de ha az egy kulcs mellett döntenek is, azzal együtt biztosan nem törlik majd el a kedvezményeket, sőt, azt vizsgálják, bővíthetik-e azok körét olyan elemekkel, amelyeket a magas jövedelműek nem vehetnek igénybe. A társasági, illetve a jövedéki adónál ugyanakkor nem várható érdemi változás, utóbbi így azt is jelentheti, hogy a gázolaj árának csökkentésére tett adóügyi kísérlet nem vált be.
