Hermés Le Flaneur
Elsősorban táskáival és selyemsáljaival szerzett hírnevet az Hermés, a franciák azonban elérkezettnek látták az időt, hogy valami egészen új területen is kipróbálják magukat. A november elején bemutatott kerékpárok pont ebbe a sorba tartoznak, ráadásul tökéletesen illenek a márkához. A bicikliket kézzel készítik az erre szakosodott Time műhelyében, az egyszerűnek látszó szerkezet pedig csúcstechnikát takar. Váza karbonból készül, ennek köszönhetően mindössze 1,1 kilogrammot nyom, kialakításánál pedig különösen figyeltek arra, hogy a kerékpár a mindennapokban is jól használható legyen. A nyolcfokozatú váltóval szerelt kétkerekű három különféle színben és méretben készül, a bőrnyereg pedig a szériafelszereltség része. Az Hermés biciklije kétséget kizáróan stílusos jármű, ám mint minden ilyen, meglehetősen drága mulatság is egyben. A 8100 euróba, mintegy 2,4 millió forintba kerülő bicikli így nem lesz az utcakép megszokott része még Párizsban sem.
Aston Martin One-77 Cycle
Jelenleg két teljesen különböző jármű létezik Aston Martin One-77 néven. Az egyik egy 760 lóerős szupersportautó, a másik pedig egy kerékpár. Előbbi 1,15 millió fontba kerül, utóbbi pedig csupán 25 ezer fontba − igaz, ez még így is közel kilencmillió forint. Az autógyárnak a Factor Bikes készíti a kerékpárt, amelyet a szupersportautóhoz hasonlóan számos technikai újítás tesz vonzóvá. A javarészt karbonból készült versenybicikli szenzorai összesen száz (!) különböző paramétert figyelnek folyamatosan, ezekkel az adatokkal is segítve a nyeregben ülőt. A világításról elöl-hátul ledes lámpák gondoskodnak, hegyről lefelé pedig tárcsafék segíti a biztonságos megállást. A sportautóhoz hasonlóan a bicikliből is mindössze 77 példány készült.
Louis Vuitton Bike Polo
Minden szempontból különleges lett a Louis Vuitton biciklije. A Bike Polo ugyanis nem elsősorban közlekedésre, hanem biciklis pólóra született, ennek köszönhetően számos egyedi megoldást találni rajta. Az első kerekek küllőit például a legendás Monogram vászon borítja, hogy ne akadhasson fenn a labda, fék pedig nincs is a kerékpáron, azt a fix hajtás helyettesíti. A kétkerekűnek stílusosságban nemigen van párja: minden átgondolt és aprólékosan kidolgozott, mi több, a franciák még ütőt is terveztek a biciklihez. A Louis Vuitton ezen felül semmit nem árult el 2011-ben bemutatott kerékpárjáról, így azt sem lehet tudni, hol és mennyiért lehet megvásárolni. Az utóbbi két évben leggyakrabban a márka üzleteinek kirakatában találkozhattak velük az érdeklődök.
Maserati Veloce
Feltehetően a Maserati sem szeretne lemaradni sebességben a Lamborghinitől, legyen szó autótól vagy bicikliről. Az olasz sportautómárkának a Milani gyártja a versenybicikliket, amelyek közül a Veloce a legismertebb. A váza természetesen ennek is karbonból készül, ezért mindössze 1,6 kilogrammot nyom, sebességére pedig aligha lehet panasz. Az ára ebben a mezőnyben akár még kedvezőnek is mondható, egy a Maserati nevével fémjelzett darabért mintegy 8000 eurót kérnek, közel két és fél millió forintot.
BMC impec Automobili Lamborghini Edition
Nem hazudtolja meg magát a Lamborghini akkor sem, ha éppen kétkerekű építésére adja a fejét. A BMC impec Automobili Lamborghini Edition a kétkerekűek Aventadora: az alapot a svájci kerékpármárka, a BMC szériamodellje adja, amelyet a Lamborghini jellemző motívumaival dobnak fel. A karbonból készült váz vörös és fekete színben pompázik, a súly alacsonyan tartása érdekében pedig csak a legszükségesebb elemeket szerelték fel rá, ráadásul még a kerekek is karbonból készültek. A bicikli egyik különlegessége az elektromos (!) Shimano váltó és persze az ára. Az összesen 30 készülő Lamborghini kerékpár darabjáért 20 ezer eurót, vagyis hatmillió forintot kérnek − bár ez persze semmiség egy Aventadorhoz képest. Ezt ráadásul még tankolni sem kell.
Szerző: (Napi Gazdaság)
