BUX 129728.50 -0,69 %
OTP 39800 -0,25 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Egy magyar fiatal Cambridge-ben

Itt tanulni valóban érdemes, ez már a tanulmányok alatt is megmutatkozik. Egy londoni befektetési banknál egy gyakornok (!) nyári fizetése meghaladhatja a heti ezer fontot, igaz, ehhez szinte a hét minden napján akár 12 óránál is többet kell dolgoznia.

2013. december 13. péntek, 00:00

A nemzetközi rangsorokban rendre elöl végez a patinás egyetem. Ez az a hely, amelyről szinte mindenki hallott, hiszen évszázadok óta a tudomány fellegvára. Itt írta Isaac Newton a Principia Mathematicát, megalkotva a klasszikus mechanika alapjait, Charles Darwin itt kezdett el érdeklődni a természettudományok iránt − mellékesen orvosnak tanult −, és John Maynard Keynes is tevékenykedett a falak között. A Kings College vagyonát is ő felügyelte − majdnem sikerült is lenulláznia a tőzsdén... Ezzel szemben Cambridge valódi történelmét csak kevesen ismerik, pedig a hagyományok mind a mai napig meghatározzák az egyetemi életet és az oktatási rendszert.

A Cambridge-i Egyetemet 1209-ben alapították tudósok, akik a feljegyzések szerint Oxfordból érkeztek, ahol összetűzésbe kerültek a helyi lakossággal. Az akkori intézmény persze sokban különbözött a mostanitól, a diákok csupán 14-15 évesek voltak, és nyelvtant, retorikát, logikát, zenét és asztrológiát tanultak. Az oktatás az indulás után nem sokkal már egymástól többnyire független college-okban (kollégiumokban) folyt, amelyek későbbi együttműködéséből keletkezett az egyetem. A tanítás latinul történt és annak idején nem a befektetési bankok és a stratégiai tanácsadó cégek igyekeztek magukhoz csábítani a legtehetségesebb végzősöket, hanem a legjobbak vallási vagy közhivatalnoki karriert építhettek.

A hagyományok az egyetem felépítésében is tetten érhetők, az oxbridge-i − utalva Cambridge és Oxford intézményeire − collegiate (kollégiumi) rendszerben az egymástól független college-ok a mai napig megmaradtak. Az egyetemen jelenleg 31 college van, ebből kettő csak posztgraduális diákokat fogad, három csak nőnemű hallgatókat vár, míg négyben csak 21 évnél idősebb diákok tanulhatnak. A gyakorlatban a collegiate rendszer úgy működik, hogy a college intézi a felvételiket (legalábbis alapképzés esetében), biztosítja a szállást, az étkezési lehetőséget, az oktatási kellékeket és a sportfelszerelést, de anyagi és lelki támogatást is nyújt. Érdekesség, hogy minden college fogad minden tantárgyból diákokat, azt, hogy ki hova szeretne tartozni, már a felvételi előtt el kell dönteni.

Az egyetem a felvételi jelentkezésnél hangsúlyozza, hogy nincs lényeges különbség a college-ok között, de azért mindegyik más dologról ismert. A Kings College a világszerte ismert kórusáról, a St Johns College Michelin-csillagos séfje pedig rendszeresen szervez bor- és sajtkóstolókat és egyéb gasztronómiai rendezvényeket, a Trinity College külön ösztöndíjat biztosít a kelet-európai hallgatóknak, míg például a Gonville and Caius College − ez többek között Steven Hawking otthona − kizárólag magyar diákoknak adható ösztöndíjat is fenntart. Az ösztöndíjak jelentős része az elmúlt évszázadok öregdiákjainak támogatásaiból származik, akik sokszor a segítendő csoportot vagy célt is megjelölték. Így még ma is létezik a Coventryban született mosónők gyermekeinek fenntartott anyagi támogatás, vagy olyan utazási ösztöndíj, amelyet a St John's College nyújthat 1000 font értékben azon diákjainak, akik a világ vad és veszélyes helyeire utaznak. A college-ok tehát önálló intézmények, amelyek saját maguk gazdálkodnak a támogatással. A leggazdagabb, a Trinity College tulajdonában van többek között Anglia második legnagyobb stadionja, az O2 Arena, de jelentős részesedéssel rendelkezik a Tescóban is. Az ingatlan- és értékpapír-befektetések mellett számos műtárgy is a portfólió része, a college borospincéjében lévő italok értékét pedig több mint 1,7 millió fontra becsülik a szakértők.

A college-ok legfontosabb feladata természetesen az alapképzésben részt vevő diákok oktatásának felügyelete és szervezése. A rendszerben egy diákra két akadémikus felügyel, ők a teljesítményét (ez a Director Of Studies feladata) és a mindennapi boldogulását, magánéletét (erre a Tutor ügyel) egyaránt figyelik. Ez utóbbi is fontos, hiszen meglehetősen nagy nyomás nehezedik a hallgatókra, a legtöbben a középiskolában a legjobban teljesítő diákok közé tartoztak, de Cambridge-ben könnyen előfordulhat, hogy csak nehezen tudják tartani a tempót, nemhogy kimagaslóan teljesíteni.

A cambridge-i tanév kifejezetten rövid, de intenzív nyolchetes harmadévekből áll, állítólag azért, hogy az akadémikusoknak több idejük legyen kutatni és kevesebbet kelljen a diákokkal foglalkozni. Az első két harmadév alatt a diákok előadásokra és gyakorlati órákra járnak, amelyeket az egyetem a tanszéken keresztül szervez, de mindenkinek kötelező részt vennie a saját college-a által szervezett supervision-ökön is. A supervision az oxbridge-i rendszer sajátossága, a diákok kis csoportban − akár egyedül, de jellemezően két-három fős csapatokban − egy akadémikussal vagy egy phd-s hallgatóval − aki a releváns területen kutat − vitatnak meg olyan kérdéseket, amelyekkel az előadásokon találkoztak. Ezeket a foglalkozásokat általában önálló munka előzi meg, amelyet a supervisor és a többi diák általában kritizál. Bár meglehetősen sok felkészülést igényel, komoly lehetőség a diákok számára, hogy nemzetközileg elismert akadémikusokkal vitázzanak. A diákok általában heti több ilyen foglalkozáson vesznek részt, ami sok felkészülést igényel, de fontos, mert az egyetem nagy hangsúlyt helyez az önálló munkára. A tanulmányok során ráadásul egy supervisor észreveszi, ha egy diák valamilyen oknál fogva nem bírja a tempót vagy nem tanul eleget, amit jelezni tud a Director of Studies-nak is, így nem igazán fordulhat elő, hogy a vizsgán derül csak ki valakiről, hogy nem tud semmit az adott tárgyból. Vizsgák csak a harmadik harmadév végén vannak, egészen addig semmilyen hivatalos számonkérés nincs. Az oktatás során tehát komoly hangsúlyt helyeznek az önálló munkára és a kreatív gondolkodásra. Itt ugyanis nem csupán egy adott szakterület tudnivalóit sajátítják el a diákok, hanem olyan rendszerezett gondolkodási, kutatási és munkaképességeket, amelyek később rendkívül hasznosnak bizonyulhatnak. Ezért törekszenek arra a befektetési bankok, tanácsadó cégek és ügyvédi irodák, hogy ne csupán leendő közgazdászokat és jogászokat hívjanak meg bemutatkozó rendezvényeikre, hanem majdani történészeket, politológusokat, nyelvészeket és egyéb szakokon tanuló diákokat is próbáljanak elérni, hiszen azt, ami majd a munkához kell, úgyis a gyakorlatban tanulják meg.

Az ilyen rendezvényeken sok esetben az adott cégnél dolgozó cambridge-i öregdiákok mutatják be a vállalkozást, és a vállalatok meglehetősen szokatlan módszerekkel küzdenek a legtehetségesebb diákokért. Egy matematikában kitűnő magyar diák postaládájában talált egy bögrét, benne tíz fonttal, egy névjegykártyával és egy meghívóval egy ismert szoftverfejlesztő cég eseményére.

Sobrado Boaz
A szerző magyar−Costa Rica-i kettős állampolgár 2011 óta folytat tanulmányokat a Cambridge-i Egyetemen a kísérleti pszichológia és a kognitív idegtudományok területén, de érdeklik a döntéshozatal kognitív mechanizmusai is, továbbá az emberi irracionalitás kérdése és a pszichológiai kutatások gyakorlati alkalmazása. Az Egyesült Királyság Magyar Diákszövetsége társalapítójaként igyekszik akadémiai, üzleti és kulturális kapcsolatokat kiépíteni Magyarország és az Egyesült Királyság között, valamint a magyar diákok körében népszerűsíteni az angliai továbbtanulás lehetőségét. Nemrég elnyerte Cambridge University Entrepreneurship díját.

A tanulás mellett a kikapcsolódásra is komoly hangsúlyt fektetnek. A legnagyobb diáktársaság, a Cambridge Union saját épülettel rendelkezik, és olyan prominens személyiségek tartottak ott előadást az elmúlt években, mint Dominique Strauss-Kahn, Julian Assange, Moamer al-Kadhafi és Sir Ian McKellen. Természetesen vannak könnyedebb hangvételű programok is. A Jailbreak kezdeményezés keretében a diákok célja, hogy 36 óra leforgása alatt minél messzebb kerüljenek Cambridge-től úgy, hogy eközben saját pénzükből egy fillért sem költenek. Az elmúlt években a résztvevőknek sikerült Hongkongba, Buenos Airesbe és Miamiba is eljutniuk. Az egyetemen pezsgő kulturális élet folyik, rengeteg színházi előadáson, koncerten és filmvetítésen lehet részt venni. Különösen híres a Footlights nevű színházi társulat, itt kezdte karrierjét a Monty Python több tagja, Hugh Laurie és Sasha Baron Cohen is. A sport is fontos része a cambridge-i életnek, a hagyományos evezésen, rögbin és kriketten kívül számos más lehetőség is adódik. A sportmérkőzések általában a college-ok között zajlanak és egyetemi ligákban is lehet küzdeni. Azok a diákok, akik az Oxford ellen játszanak, elnyerik a "blue" titulust, hordhatnak kék blézert és tagjai lehetnek a Hawks klubnak. Az Oxforddal való komoly rivalizálás ellenére sok szál köti össze a két egyetemet, minden évben közös sítáborozást tartanak, több mint háromezer résztvevővel.

Az egyetemen komoly létszámú a magyar közösség, a Cambridge-i Egyetem Magyar Diáktársaságának tagjai az itt oktató akadémikusokkal együtt mintegy ötvenen vannak. A magyaroknak komoly múltjuk van Cambridge-ben, többek között Szent-Györgyi Albert is az egyetemen tanult, de itt koptatta a padokat számos mai gazdasági vezető is, így többek között Zolnai György, a Budapest Bank elnök-vezérigazgatója, Dietz Miklós, a McKinsey & Company budapesti irodájának partnere vagy éppen Mártha Imre, az Invitel operatív főigazgatója.

Szerző: (Napi Gazdaság)

Napi Gazdaság
Napi Gazdaság

Ez is érdekelhet