BUX 129728.50 -0,69 %
OTP 39800 -0,25 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Abigail-Home: jól fogytak a milliós képek

2009. március 15. vasárnap, 23:00

A várakozásoknak megfelelően Márffy Ödön Csinszka-portréja lett az Abigail Galéria és a Home Galéria március 8-i festményárverésének sztárja, legalábbis ami a licitharcot illeti: a festő feleségéről - egyszersmind Ady Endre özvegyéről - készült kép úgy is 22 millió forintig lépdelt 14 milliós kezdésről, hogy az aukció előtt védetté nyilvánították. A festmény szerepelt az 1934-es velencei biennálén, Márffy ezt követően ajándékozta a képet az időközben elhunyt Csinszka egy másik rajongójának, Móricz Zsigmondnak. A legmagasabb árat azonban nem ez a portré érte el, hanem Molnár C. Pál hét évtized után előkerült Angyali üdvözlete: az 1930-ban festett képet 26 millió forinton ütötték le, 22 milliós kezdés után. Ugyanekkor készült és ugyanennyiről indult Aba-Novák Vilmos Cirkusz (Néparéna) című fára festett temperája, ez 24 milliónál talált gazdára. Összességében a 219 tételes aukció 106 elkelt tételéből 17 végzett millió felett; a kiemelkedő darabok közé tartozott még Ferenczy Károly szintén levédett 1903-as Vénusz-csendélete, amely Kieselbachék 2003-as tavaszi aukcióján még 3,5 millióért visszamaradt, de most 6,5 milliós elvárás után 7,5 milliót hozott. Jándi Dávid 1926-os ülő női aktja 3,8 millióról ért 4,4 millióig, Perlmutter Izsák csendélete 3,2 millió forint helyett 3,6 milliót ért meg új tulajdonosának. Bene Géza széles ecsetvonásokkal felvitt, stilizált Fái 2,8 milliós elvárás után 3,4 millióra araszoltak, míg Perlrott-Csaba Vilmos 1910 körüli Sárgaruhás nője ugyanennyiről 3,2 millióig jutott el. Bernáth Aurél élénk színekkel festett 1932-es Tanárnőjét licitemelkedés nélkül, 2,8 milliós kikiáltási árán ütötték le, és ugyancsak becsértékén, 1,8 millió forinton szerezte meg valaki Aimé Jules Dalou Charon utasai című öntött és patinázott bronz reliefjét. A nagybányaiak közül Ziffer Sándor életművében kivételes témaválasztásnak számít az a Rózsacsokor, amely 850 ezer forintról 1,1 millióig lépegetett. Az Abigailnél rendre szereplő művészfotók sorából most kilenc közül öt kelt el. A Petőfi Irodalmi Múzeumban jelenleg látható Székely Aladár-tárlat is közrejátszhatott abban, hogy közismert félalakos Ady Endre-portréja 80 ezer forintos kikiáltásról 300 ezerig ért el. Egyenként egyformán 160 ezer forintért kelt el Féner Tamás Kassák Lajos műtermében című 1962-es arcképe, illetve Gyökér László 1966-os kompozíciója, a Barcsay fest, csak éppen az előbbi 80 ezerről, az utóbbi 24 ezerről startolt. Szilágyi Lenke 1997-es felvétele az egymásba karoló Petri György-Pap Mari párosról 60 ezer forintos becsértékén ment el.

Wagner István
Wagner István

Ez is érdekelhet