Hetek óta látjuk a tv-ben és sajtóban a közutakon traktorjaikkal tiltakozó elégedetlen gazdákat. Sérelmeik listája meglehetősen hosszú: az egekbe szökő költségekre, a növekvő bürokratikus terhekre és előírásokra ugyanúgy panaszkodnak, mint ahogy a zöld átállásról szóló Európai zöld megállapodás is problémát jelent számukra. Eközben az Ukrajnából és más országokból sokszor kötöttségek nélkül beáramló import lenyomja az áraikat. Nem véletlenül állt a tüntetők egyik plakátján:

Aki nyomorúságot vet, haragot arat.

Az európai gazdálkodók látványos elégedetlenkedése korántsem mai keltű. Az elégedetlenség pedig egyáltalán nem korlátozódik Európára, az Egyesült Államokban és Indiában is találkozni vele. Eddig azonban a gazdák elégedetlensége inkább helyi jellegű volt, s nem váltott ki különösebb politikai visszhangot sem. A mezőgazdaság hozzájárulása a globális gazdasághoz a szolgáltatásokhoz és az iparhoz képest ugyanis meglehetősen csekély.

A mezőgazdaság az EU-ban a bruttó hazai termék kevesebb mint 2 százalékát, az USA-ban pedig mindössze 1 százalékát adja, s a magas jövedelmű országokban folyamatosan csökkenő tendencia mellett a munkaerőnek alig 3 százalékát foglalkoztatja.

Arányaiban magas támogatást kapnak az EU-ban a gazdák

Tegyük hozzá, hogy paradoxnak tűnő módon az elmúlt években a gazdálkodók az EU-ban az emelkedő költségek ellenére minden idők legmagasabb jövedelmi szintjét élvezhették. Az unió 2014 óta 2,5 milliárd eurót költött válsággal kapcsolatos intézkedésekre a mezőgazdasági termelők támogatására, a 2023-2027-es időszakra a hatalmas mezőgazdasági alapjába pedig 270 milliárd eurót különített el, ami a közös költségvetés körülbelül egyharmadát teszi ki. Ezzel folytatódott az az EU történelmének legnagyobb részét jellemző az a gyakorlat, hogy a közös kiadásoknak a közös agrárpolitika (KAP) keretében folyósított támogatások teszik ki a legjelentősebb hányadát.

A tüntetések a nyomatéka, kiterjedtsége és hatása azonban napjainkra jóval nagyobbá vált, mint volt bármikor is az előző esztendők során. Vajon ennek mi lehet az oka?

 

  • Az egyik ok az, hogy az elmúlt évek során – kiváltképpen a koronavírus-járvány idején – felértékelődött a mezőgazdaság stratégiai jelentősége, a járványt követő inflációs hullám során pedig kulcsfontosságúvá vált az emberek számára az élelmiszerárak stabilitása. Globális szinten a növekvő népesség megfizethető táplálékának biztosítása vált kritikus fontosságúvá különösen az éghajlatváltozás kedvezőtlen hatásai és a fegyveres konfliktusok közepette.
  • Az európai mezőgazdasági termelők nyugtalanságát kiváltó további fontos ok az ambiciózus Európai zöld megállapodásnak vaskos jogszabálycsomagja, amelynek célja a környezetkárosítás 2050-ig történő megszüntetése. Az ehhez szükséges átalakítások magukban foglalják az ökológiai gazdálkodás és az állatjólét javításának ösztönzését is. Egyes mezőgazdasági termelők attól tartanak, hogy ezek a zöld politikák csökkentik hozamaikat és ezáltal jövedelmüket, ugyanakkor a megélhetési költségek nemrégiben bekövetkezett emelkedése megnehezíti az átalakítás miatti költségnövekmény továbbhárítását a fogyasztók felé.
  • Ugyancsak súlyos problémát jelent az, hogy az Európai Unióban mintegy 10 millió mezőgazdasági üzem van, ám ezek kétharmadának a mérete nem éri el az 5 hektárt, noha szakismeret mellett alapvetően a birtokméret határozza meg a gazdálkodás minőségét és eredményét. A kis méret miatt korlátozott a gazdaságok teherbíróképessége ahhoz, hogy teljesíteni tudják a „zöld” követelményeket és meg tudjanak bírkózni az Ukrajnából és máshonnan beáramló olcsó importtal.
  • Végül, de nem utolsó sorban az is fontos tényező, hogy az idén a világ 64 országban és az EU-ban is sor kerül fontos választásokra, s így a világ népességének 49 százaléka járul az urnákhoz szavazni. Ezért a gazdák látványos és nagy visszhangot kiváltó tüntetéseinek most alaposan megnövekedett a politikusok által érzékelt kockázata, amiért is most jóval nagyobb figyelmet szentelnek a gazdálkodók panaszainak.

 

Az említett okok folytán a mezőgazdaság napjainkra világszerte kulcsfontosságú politikai küzdőtérré vált. A hatalmon lévők megpróbálják megbékíteni a gazdákat, míg kihívóik – Donald Trumptól az európai jobboldali pártokig – megpróbálják kihasználni a gazdák elégedetlenségét. Ezért is mérgesedtek el már-már kultúrharccá a zöld átállás terjedelméről és üteméről, valamint az ukrán gazdaság megsegítéséről, a Mercosur kereskedelmi megállapodásról szóló szakpolitikai viták.

Így lett európai a probléma 

Az elégedetlenség először az Ukrajnát övező EU-tagországok gazdálkodói körében robbant ki az ukrán gabona és más termények vámmentessé tett behozatala miatt, ám felszínre tört feszültség akkor még nem kapott komoly figyelmet Brüsszelben. Komoly odafigyelés azt követően kezdődött, amikor a német kormány az idei költségvetés feszültségei miatt több adókedvezményt kívánt megvonni a mezőgazdasági termelőktől. A német gazdák a támogatáscsökkentés, az olcsó ukrán behozatal terhei, továbbá más terhesnek ítélt szabály és előírás miatt erőteljes és látványos tiltakozásba kezdtek. A német kormány ugyan támogatás-elvonást részben visszavonta, részben időben szétterítette, ám az engedmény megkésettnek és kevésnek bizonyult. A gazdák tüntetései országos méretet öltöttek, amelyek ráadásul a lakosság széles körének a szimpátiáját élvezték. Az elégedetlenség aztán gyorsan át-csapott a szomszédos Franciaországra és Belgiumra, majd Olaszországban, Spanyolországban Görögországban és Svájcban ütötte fel a fejét. A gazdálkodók elégedetlensége nyomta rá a bélyegét egyébként már a novemberi hollandiai választások kimenetelére is.

Brüsszelben az Unió vezetőinek legutóbbi csúcstalálkozója alkalmából az uniós intézmé-nyek közelében a gazdák a traktorok tucatjaival torlaszolták el az utcákat, hogy kifejezésre juttassák elégedetlenségüket. Az elharapódzó demonstrációk, valamint több tagország kormányának az intervenciója végül már az Európai Bizottságot is határozott intézkedésre bírták. Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke találkozott a mezőgazdasági ágazat képviselőivel, hogy tompítsa a gazdák elégedetlenségét. Stratégiai párbeszédet kezdeményezett, melynek keretében

a gazdálkodók érdekképviseleti szervezetei, a helyi élelmiszerboltok tulajdonosai, a kiskereskedők, a fogyasztói szervezetek, a környezetvédelmi csoportok, a pénzintézetek és a tudomány a képviselői fogják megvitatni kialakítani az EU mezőgazdasági és élelmiszeripari rendszerének jövőjére vonatkozó közös víziót.

Új fórum a német Peter Strohschneider professzor vezetésével már január 25-én megtartotta első ülését. A tanácskozáson az ágazat képviselői felhívták a figyelmet arra, hogy a Közös Agrárpolitika szabályrendszere az évek során túlzottan bürokratikussá vált. Ennek egyszerűsítésére van szükség ahhoz, hogy a támogatások elérhetővé váljanak a kisebb gazdálkodók és a vidéki lakosok számára is. Rámutattak továbbá arra, hogy a kifizetések késedelmessége további fontos kihívás. Gazdasági visszaesés idején, amikor sok gazdaság és vidéki vállalkozás pénzügyi nehézségekkel szembesül, a KAP kifizetéseknek az eddiginél jóval gyorsabbakká kellene válniuk. De egyelőre nem azok, mert például a 2023-2027 időszak kifizetései alig indultak el. A párbeszédnek emellett nyilván alaposan foglalkoznia kell a KAP olyan átalakításával is, amely Ukrajna csatlakozása után is lehetővé teszi a meglévő gazdaságok műkö-dőképességét és fennmaradását.

Tűzoltás és stratégia tervezés egyszerre

A párbeszéd kezdeményezésén túl az Európai Bizottság máris keresi a legalkalmasabb módokat az uniós gazdálkodók támogatására és hozzálátott egyes uniós mezőgazdasági politikák gyors kiigazításához. A tiltakozók nyomására visszavonta azokat a javaslatokat, amelyek arra kötelezték volna a mezőgazdasági termelőket, hogy a biológiai sokféleség növelése érdekében több földterületet hagyjanak parlagon. A növényvédő szerek használatának visszaszorítására irányuló tervet is visszavonták, mert az a polarizáció szimbólumává vált. Emellett a Bizottság az Ukrajnából beáramló mezőgazdasági behozatal aránytalan megugrását ellensúlyozó lépéseket is tervez bevezetni. A termelésre és a termények minőségére vonatkozó EU-s és ukrán szabályok eltéréséből fakadó versenyhátrány kiküszöbölésére azonban még nem született megnyugtató megoldás, ezért több tagország fenntartja az egyoldalú korlátozásokat.

Mindent egybevetve, a gazdálkodók felgyülemlett panaszainak kezelése világszerte jelentős kihívást jelent a kormányok számára, amelyeknek koordinálniuk kell az egészséges, fenntartható élelmiszertermelésre és táplálkozásra való összetett, költséges ám megkerülhetetlen átállást. Az elégedetlenséget a szélsőséges és az euroszkeptikus pártok megpróbálják a maguk hasznára kiaknázni. A gazdák ugyan nem értenek egyet a konzervatív pártokkal a bevándorlás kérdésében, mert szükségük van az olcsó migráns munkaerőre, de úgy tűnik, hogy egy gyékényen árulnak az ambiciózus zöld politikával szembeni ellenállást illetően.

Itthon is fontos a mérlegelés

 

Egyelőre nehéz megjósolni a mezőgazdaság kapcsán kialakult többtényezős politikai játszma és küzdelem kimenetelét. De akármilyen végeredmény is alakuljon ki, hazánknak aktívan és konstruktívan kell bekapcsolódnia a most megkezdődött stratégiai párbeszédbe képviselve nemzeti érdekeinket, de még inkább azért, hogy aktív részvevőként mielőbb fel lehessen ismerni: miként és milyen irányban kell korszerűsíteni a hazai agráriumot ahhoz, hogy a nagy hagyományokra is építkezve képes legyen a számos – klimatikai, technológiai és geopolitikai – kihívás közepette is az eddiginél jóval versenyképesebbé válni.

(A cikk szerzője, Terták Elemér az Európai Bizottság belpiaci főigazgatóságának pénzügyi intézményekért felelős korábbi igazgatója)