A Felelős Élelmiszergyartók Szövetségének elnöke szerint a magyar élelmiszeripari termékek minősége megkérdőjelezhetetlenül jobb, ugyanakkor a fogyasztók sokkal árérzékenyebbek lettek, így a kiskereskedelem is a jobban eladható árucikkek irányába fordult.


A döntéshozók későn ismerték fel, hogy a tömegtermékek előállítása elengedhetetlenül fontos a létfenntartáshoz. Hiszen hiába tud valódi minőséget előállítani, de ezen termékek kereslete csökken először a nehezebb gazdasági környezetben. Éder szerint az élelmiszeripar támogatása elmaradt, a kormányzat máshogy priorizált, így a regionális lemaradás egyértelműen érzékelhető.

Az, hogy a tömegtermékek gyártását nem támogatta a mindenkori kormányzat egyet jelentett azzal, hogy feladták a boltok polcait, azaz a legnépszerűbb kiskereskedelmi láncok – többek között az ár miatt – előnyben részesítették a külföldi termékeket. Így fordulhatott elő az, hogy évek óta először nem együtt mozgott a hazai élelmiszeripar és a kiskereskedelem volumene.

Jó hír ugyanakkor, hogy a következő évekre konkrét ígéretet kaptak a piaci szereplők arra, hogy azok is segítséget kapnak a beruházásokhoz, akik nagy volumenben képesek a gyártásra. Erre Éder Tamás szerint a kormány komoly forrásokat biztosít majd, részben uniós forrásokból.