Megváltozott az orvosok jövőképe a bérrendezéssel, ugyanakkor rendszerszintű változást nem okozott a fizetésemelés a kamara elnöke szerint. Álmos úgy látja, az elmúlt években megfigyelhető, hogy olyan szakot is keresnek a fiatalok, amit eddig szinte senki és csökkent a kivándorlás mértéke, de a szakdolgozók hiányát még nem kezelte a kabinet. 

A hálapénz kivezetésével párhuzamosan ígéretet kaptak arra, hogy stratégiai átalakítás kezdődik a kamara részvételével, de a korábbi elnök személyét ért támadások és az állandóvá vált konfliktusok miatt ez elképzelhetetlen lett. Egyelőre nem világos, hogy mi a kormányzat célja az egészségüggyel, így a szakemberet sem kezeli partnerként a tárca. Álmos rámutatott: sokatmondó adat, hogy az uniós átlag felét költi Magyarország az egészségügyre, és ennek láthatóak, tapasztalhatóak a következményei.

 

Újabb gigatartozás, ebből nehezen másznak ki a kórházak

December végén a kórházakban több mint 62,2 milliárd forintnyi kifizetetlen számla halmozódott fel. Az adat meglepő, hiszen 90 milliárd forintot kaptak konszolidációra az intézmények. Rásky László, az Orvostechnikai Szövetség főtitkára azt mondta, ez az adósságmérték meglepte, nem erre számított.