Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen az Economx!
A stressztesztek a pénzügyi
modellezésben általánosan használt eszközök, melyek
segítségével felmérhetjük a pénzügyi intézmények
felkészültségét, kockázatokkal szembeni ellenállóképességét
elsődlegesen a likviditási és a tőkeszintre vonatkoztatva. A
kitekintés időtartamától függően megkülönböztetünk rövid
(1-3 év), közép (5-10 év) és hosszú távú (15+ év)
stresszteszteket, ezek típusát pedig a gazdasági sokkok,
kockázatok és azok várható következményei határozzák meg.
Jelen cikk a klimatikus kockázatokat – klímastressztesztet –
veszi górcső alá, de ugyanúgy lehetne vizsgálni más gazdasági
eseményekre való érzékenységet is (energiaválság vagy
pandémiás helyzet).
A
hosszú távú stressztesztek hasznossága sokszor megkérdőjeleződik,
hiszen miért akarnánk megbecsülni azt, hogy mi lesz 30 év múlva,
ha sokszor még a holnapi napot is bizonytalanság övezi. A válasz
erre elég egyszerű: egy stresszteszt nem azt mutatja meg, hogy 30
év múlva mi fog történni, hanem azt, hogy egy adott forgatókönyv
szerinti események bekövetkeztekor milyen hatásokra számíthatunk.
Éppen ezért nem egy előrejelzés készül, hanem többféle
lehetséges kimenetet sorakoztatunk fel, hogy az események széles
skáláját lefedjük számításainkkal és pontosabb képet kapjunk
a jövőbeni kilátásainkról és kitettségeinkről.
A
stressztesztek tehát nem egy konkrét előrejelzést adnak a jövő
lehetséges alakulásáról, hanem különböző forgatókönyvek
eredményeit, hatásait mutatják be. Ezek a szcenáriók jelentősen
eltérhetnek egymástól, ami kifejezetten igaz a klimatikus
szcenáriókra is. Alapvetően három forgatókönyvet különböztetünk
meg a klímaváltozást modellező stressztesztekben: a meghiúsult
átállást, rendezett átállást és a köztes, rendezetlen
átállást, ugyanakkor lehet bővíteni a képet további
kimenetekkel.
Szerencsére
ma már nem kell minden elemzőnek külön klimatikus
forgatókönyveket létrehoznia az elemzéseihez, mert az NGFS
(Networking
for Greening the Financial System)
által készített hat klimatikus szcenárióban megtalálhatóak
országbontásban a legfontosabb makrogazdasági mutatók, melyek jó
kiindulópontot jelentenek a modellezéshez. A jegybank biztosítói
klímastressztesztje az NGFS forgatókönyveiből a már említett,
három leggyakrabban alkalmazott szcenárióira épül.
Az
első a legegyszerűbb eset: az az állapot, amikor tulajdonképpen
az országok nem tesznek a globális felmelegedés ellen, nincsenek
újabb klímavédelmi intézkedések, legfeljebb azokat tartják be,
amelyek jelenleg is hatályosak. Ezt a szcenáriót nevezzük
meghiúsult átállásnak: a globális felmelegedés itt érezteti
leginkább a hatását, a földfelszín hőmérséklete átlagosan
3°C fokkal növekszik az iparosodás előtti szinthez képest. Egyre
gyakoribbak lesznek a hőhullámok és az extrém időjárási
események, vagyis itt érvényesülnek leginkább a fizikai
kockázatok, ez festi le a legrosszabb képet bolygónk jövőjéről.
A
második forgatókönyv pont az első ellentéte, azaz, amikor az
országok mindent megtesznek annak érdekében, hogy megállítsák a
globális felmelegedést, és 1,5°C-ban maximalizálják – ahogy
ezt a Párizsi
éghajlatvédelmi egyezményben
is ratifikálták – annak mértékét az iparosodás előtti
szinthez viszonyítva. Ez a legideálisabb állapot, mert a cél a
nettó zéró kibocsátás, vagy másképp a rendezett átállás
szcenárió. Itt van egy fontos kitétel is, méghozzá az, hogy az
országok együtt, összefogással érik el a nettó zéró
kibocsátást és nem külön-külön próbálják lecsökkenteni
kibocsátásukat.
A
harmadik, megkésettséggel jellemezhető forgatókönyvben az
országok nem reagálnak időben a klímaváltozásra, csak évekkel
később (10 év múlva) indulnak el a globális felmelegedés elleni
küzdelem útján és tűzik ki célul a nettó zéró kibocsátást.
Ez a következő 10 év a fosszilis energiahordozók virágkorát
jelenti, amit egy szigorúan szabályozott, hirtelen átállás
követ. Ezt a forgatókönyvet hívjuk rendezetlen átállásnak.
A
három szcenárió esetében elég egyértelműen azonosítható,
hogy a fizikai kockázatok – amelyek az éghajlatváltozás nyomán
kialakuló extrém időjárási jelenségekből fakadnak – hol
érvényesülnek a leginkább (meghiúsult átállás) és hol a
legkevésbé (rendezett átállás). Az átállási kockázatok
megjelenését ugyanakkor érdemes bővebben kifejteni.
A
meghiúsult átállás tulajdonképpen nem tartalmaz átállási
kockázatot, mivel nincs a globális felmelegedés megállítására
irányuló szabályozás, nincs törekvés a klímaváltozás
kordában tartására. A rendezett és rendezetlen átállási
forgatókönyveknél viszont bevezetik a karbonadót annak érdekében,
hogy visszaszorítsák az üvegházhatású (ÜHG) gázkibocsátást
és elérjék a nettó zéró károsanyag kibocsátást. A karbonadó
bevezetése viszont hat az értékpapírok átértékelődésére is.
Az
sem mindegy ugyanakkor, hogy mennyi idő áll rendelkezésre a
karbonmentes gazdaságra való átállásra. Míg a rendezett
átállásnál a karbonadó bevezetése és annak mértéke
fokozatos, mivel szűk 30 év áll rendelkezésre, addig a
rendezetlen átállás esetében jóval rövidebb idő (20 év) alatt
kellene elérni a nettó zéró kibocsátási állapotot. Ez sokkal
szigorúbb intézkedéseket igényel, ami magasabb adókulcsok
képében ölt testet. A nagyobb mértékű adó jobban eltéríti a
fosszilis energiahordozókra épülő vállalatok részvényeinek
árfolyamát, így a karbonadó bevezetése sokkal nagyobb sokkot
okoz a gazdaságnak, emiatt az átállási kockázat itt a
legjelentősebb.
A
Magyar Nemzeti Bank által készített biztosítói eszközoldali
klímastresszteszt az átállási kockázatot modellezi az említett
három szcenárión keresztül, vagyis azt, hogy a biztosítók nem
unit-linked biztosításokhoz kapcsolódó befektetéseinek –
vagyis azon értékpapírjainak, melyek esetében a befektetési
kockázat elsődleges kockázatviselője a biztosító – értéke
miképp változik 2050-ig. A magyar piacra jellemző állampapír
túlsúly miatt (1. ábra) az eszközoldali klímastresszteszt arra
fókuszál, hogy a magyar biztosítók nem unit-linked
biztosításaihoz köthető államkötvényeiből, illetve készpénz-
és betétállományából álló portfólió értéke hogyan alakul
a három klimatikus szcenárióban, azaz mekkora átállási
kockázatra számíthatnak.
A
magyar biztosítói szektorra jellemző állampapírtúlsúly
kuriózumnak számít az Európai Unióban: a befektetések durván
háromnegyede itthon állampapír, további 7 százaléka készpénz,
illetve betét, vagyis likvid pénzeszköz. Éppen ezért az
állampapír-portfólió értékváltozásának modellezése a
hozamgörbék változásának előrejelzését kívánja meg.
A stresszteszt eredményei azt
mutatják, hogy a biztosítói eszközoldalt fenyegető átállási
kockázat a rendezett és rendezetlen szcenáriókban jelen van, de
nincs akkora hatása, hogy az kezelhetetlenné válna. Hosszú távon
a rendezett átállás a legkedvezőbb szcenárió a biztosítóknak,
mivel az állampapír-portfólió értéke ebben az esetben lenne a
legmagasabb. Ugyanakkor azt is hozzá kell tenni, hogy 2040-ig
elmarad a meghiúsult átállásbeli szcenáriónál látott
eszközértéktől, ami megnehezíti az átállást (2. ábra).
A
stresszteszt egy másik fontos tanulsága, hogy a késlekedés az
átállási kockázatok szempontjából a legkevésbé kifizetődő.
Ha csak 2030-ban szigorodik jelentősen a klimatikus szabályozás,
az gazdasági sokkot eredményez, ami az eszközértékben is
meglátszik. Összességében tehát az időben történő, korai
cselekvés hosszú távon kifizetődő és érdemes is az átállást
sürgetni, mivel a halogatás nemcsak az átállási kockázatokat
növeli, hanem a fizikai kockázatok elhatalmasodásának is kedvez.
Ezen a ponton a biztosítók feladata az, hogy ösztönözzék a
karbonszegény tevékenységet folytató cégeket és vállalatokat
akár a kínált biztosításaikon, akár befektetéseiken keresztül.
A magyar biztosítási szektor
eszközoldali klímastressztesztjének teljes változata elérhető a
Biztosítás
és kockázat folyóiratban,
illetve rövidített változata az MNB 2023. évi Zöld
pénzügyi jelentésében.
A cikksorozat harmadik és egyben utolsó része a nemrég megjelent,
biztosítókat célzó zöld ajánlást mutatja majd be.
Szerző: Tőrös-Berczel Nikolett, a Magyar Nemzeti Bank Fenntartható pénzügyek
főosztályának elemzője
