J.D. Vance, az Egyesült Államok alelnöke és delegációjának budapesti látogatása alkalmával, a 4iG Űr és Védelmi Technológiák Zrt.-t (4iG SDT) érintő több jelentős űr- és védelmi ipari megállapodást írtak alá.
A megállapodások részeként a 4iG SDT és az amerikai Northrop Grumman két szerződést kötött:
- A HUSAT program részeként a Northrop Grumman szállítja Magyarország első geostacionárius kommunikációs műholdját (HUGEO). A műhold 2030-ban készül el, és a HUSAT program eddigi legnagyobb nemzetközi ipari együttműködését jelenti több száz millió dollár értékben.
- Emellett a vállalatok kibővítik a tavaly decemberben aláírt keretmegállapodásukat, így az űripari projektek mellett a drónelhárítási rendszerek, a fejlett fegyvertechnológiák és a precíziós irányítórendszerek területén is közös programokat indítanak.
A transzatlanti együttműködés részeként a 4iG SDT megállapodást kötött az amerikai L3Harris vállalattal is, amely a védelmi digitalizáció, továbbá a HIMARS rendszerek hazai ipari integrációja terén nyit új együttműködési lehetőségeket.
A vezető amerikai kisműholdplatform-gyártó Apex Technologyval szintén ez alkalomból írt alá megállapodást közös vállalat megalapításának feltételrendszeréről, amely egy Európában megvalósuló, sorozatgyártásra optimalizált kisműholdgyártási kapacitás kiépítését célozza, kifejezetten több műholdból álló rendszerek (műhold-konstellációk) kiszolgálására.
A 4iG SDT és a Northrop Grumman között aláírt több száz millió dolláros csomag erősíti a magyar vállalat pozícióját a transzatlanti űr- és védelmi ipari értékláncokban.
Az évtized végére állnak pályára a műholdak
A HUSAT a 4iG SDT saját műholdprogramja, amely Magyarország űrtechnológiai szuverenitását biztosítja a kommunikációs és földmegfigyelési űrtechnológiák területén. A program keretében 2030-ig egy geostacionárius kommunikációs műhold (HUGEO) és nyolc alacsony Föld körüli pályán működő földmegfigyelési műhold (HULEO) áll pályára: a geostacionárius kommunikációs műhold gyártója a Northrop Grumman, míg a nyolc földmegfigyelési műholdat a 4iG SDT saját fejlesztési és gyártási képességeire építve, martonvásári technológiai központjában állítja elő, amelynek átadása 2026 harmadik negyedévében várható.
A megállapodás a teljes GEO műholdrendszert lefedi – a tervezéstől a gyártáson át a földi szegmenshez való illesztésig, valamint a föld körüli pályán való tesztelésig –, alacsony integrációs kockázat mellett; a műhold szállítása 2030-ban várható. A HUGEO küldetésének célja, hogy biztosítsa Magyarország kettős felhasználású kommunikációs igényeinek kiszolgálását.
A Northrop Grummannal ma történelmi jelentőségű megállapodást kötöttünk annak érdekében, hogy biztosítsuk Magyarország számára a kritikus, kettős felhasználású műholdas kommunikációs képességet, amely hiánypótló technológiának számít a mai geopolitikai helyzetben. Meggyőződésünk, hogy a transzatlanti együttműködések a következő évtized űripari és védelmi innovációinak meghatározó hajtóerejét jelentik, amelyben a magyar és regionális vállalatok között a 4iG SDT úttörő szerepet tölt be
– mondta Sárhegyi István, a 4iG SDT elnök-vezérigazgatója.
Sorra érkeznek a stratégiai bejelentések
A 4iG SDT és az Apex Technology megállapodott egy közös vállalat létrehozásának feltételrendszeréről, amely kisműholdak sorozatgyártására épül. Az együttműködés célja egy olyan, műhold-konstellációk igényeire optimalizált gyártási modell kialakítása, amely az autóiparban bevált, standardizált és skálázható tömeggyártási megközelítést ülteti át a műholdgyártásba. Az együttműködés eredményeként egy Európában egyedülálló műholdgyártási kapacitás jöhet létre, amely képes kiszolgálni a globális műholdpiac gyorsan bővülő konstellációs igényeit.
Az L3Harris és a 4iG SDT között megkötött előzetes megállapodás értelmében a 4iG SDT az L3Harris technológiai megoldásainak felhasználásával valósítaná meg – a HUMARS program keretein belül – a Lockheed Martin HIMARS rakétavető rendszerének integrációját a RÁBA által gyártott Tatra 6×6 katonai teherjárművekre. A program az amerikai kormányközi fegyverértékesítési rendszer (FMS – Foreign Military Sales) keretében valósulhat meg, amelyhez a Magyar Honvédség már korábban benyújtotta a szükséges kérelmet.
A 4iG csoport amerikai partnerségei – az Axiom Space-ben megvalósított befektetéstől a Lockheed Martinnal, az L3Harris-szal, Northrop Grummannel, illetve az Apex-szel folytatott együttműködésekig – egységes stratégiai irányt képviselnek: a vállalat célja a transzatlanti űr- és védelmi ipari együttműködésekben betöltött szerepének erősítése, valamint Magyarország szuverén védelmi ipari és űrtechnológiai képességeinek bővítése.
