BUX 129728.50 -0,69 %
OTP 39800 -0,25 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Soha nem látott roham a magyar boltokban - tarolt a Lidl, állta a sarat a Tesco

Tavalyi teljesítménye alapján változatlanul a Tesco a legnagyobb forgalmú kereskedelmi lánc Magyarországon, 769 milliárd forintos becsült bruttó forgalommal - közölte a Trade magazin kedden. Az adatok alapján igazolódni látszik, hogy tavaly az FMCG-kereskedők minden korábbinál sikeresebb évet tudhatunk magunk mögött, és a toplistán az összes lánc növelni tudta bevételét az előző évhez képest.

2019. június 4. kedd, 12:48

Az FMCG-kereskedők toplistáját, minden évben közreadó szaklap tájékoztatása szerint a második és a harmadik helyezett sem változott: a Coop 627 milliárd, a Spar 617,6 milliárd forintos bruttó forgalmat ért el 2018-ban.

A gyorsan forgó fogyasztási cikkek (FMCG) piacán a rangsorban 2018-ban a negyedik lett a Lidl, - helyet cserélve a CBA-val - 549 milliárd forintos forgalommal. A CBA az ötödik helyre került 527 milliárd forintos bruttó forgalommal.

A toplistán a Reál bruttó 416,1 milliárd forintos forgalmával ismét a hatodik helyen végzett. Az Auchan 390,1 milliárd forintos bevétellel maradt a hetedik, a Penny Market 292,2 milliárd forinttal a nyolcadik és az Aldi 256 milliárddal a kilencedik. A dm 103,4 milliárd forintos forgalmával megőrizte 10. helyét, a Rossmann pedig 89,1 milliárddal ismét a 11. lett.

Sok kisbolt kénytelen volt feladni

Hermann Zsuzsanna, a Trade magazin főszerkesztője a közleményben megállapította, hogy a növekvő bérek jelentősen hozzájárultak az eredményekhez. Ugyanakkor a boltok száma erősen csökken, a munkaerőhiány és az egyre emelkedő munkabérek mellett sok kisbolt volt kénytelen feladni tevékenységét az elmúlt évben - idézi az MTI. A boltszám nagyon erősen csökken, ugyanakkor ezzel együtt jár, hogy a hatékonyság nő.

Bár a dobogón sorrendbeli változás nem történt az egy évvel korábbihoz képest, és ugyanaz a 11 lánc jelent meg a listában, minden korábbinál többen nyilatkoztak önbevallással.

Nyert a diszkont, és helyet lépett a Lidl

A Trade magazin szerint a számok jól mutatják, hogy csatornák tekintetében a diszkontok vitték el idén is a pálmát. Az idei toplista helyezéseit illető egyetlen változás, egy elég komoly változás, amely a diszkontok további erősödését még inkább összegzi: a Lidl felkerült a 4. helyre, maga mögé utasítva ezzel a CBA-t.

A hiperek szárnyalása alábbhagyott az elmúlt időben, de méretükből adódóan a forgalom szépen tartja magát. Ugyanakkor nagyon sok hipermarket modernizálásra, átépítésre került, ami a forgalomban gyorsan visszaköszön. Ezt igazolja a Spar és Auchan is. A Spar bővülését egyéb csatornatípusokból, leginkább a franchise bővüléséből tudta nagyon sikeresen támogatni. Az Auchan pedig bővítette csatornatípusát nagyszupermarketekkel, a forgalmát pedig még további benzinkutakkal is.

A magyar láncok között a boltvesztés nagyon erősen nyomon követhető, ugyanakkor ez kevésbé érinti a saját boltokat, mint inkább a lazábban kötötteket. A Reál láncnál a korábbi évekhez képest is pont ebben a szegmensben tisztult jobban a boltszám (nem is feltétlen szigorú egy év alatt). Ezeknek az elvesztett boltoknak a többsége kisforgalmú, nem profitábilis üzlet volt. Ugyanakkor mind a COOP, mind a CBA esetében láthatók hasonló, bár kisebb számú boltszám-csökkenések a kis alapterületű üzleteknél.

Szárnyal az ágazat

A KSH adatai alapján a kereskedelem évről évre 10 százalékkal járul hozzá a GDP-hez. Tavaly még mindig 500 ezer főt foglalkoztatott a teljes ágazat. A kereskedelem tavaly 6,6 százalékkal bővült, és túllépte a 11 ezer milliárd forintos forgalmi határt. Az FMCG-piac mintegy 5100 milliárdjával majd a felét teszi ki. Az évek óta tartó, átlag 5 százalékosnak mondott bővülés tavaly se maradt el.

A GfK adatai alapján a vásárlások száma nem változott tavaly, így a növekedés az alkalmankénti nagyobb költésből adódik, amelyben a 2,8 százalékos infláció mellett az áremelkedés mértéke is szerepet játszik. Csatornák tekintetében szembetűnő, hogy a 4 millió háztartás 93 százaléka diszkontban is járt, és ez az egyetlen olyan csatorna, amelybe az egy évvel korábbihoz képest gyakrabban jártak vásárolni.

K. Gergely Kiss
K. Gergely Kiss

Ez is érdekelhet