A Napi Gazdaság cikke
A csökkenés csak látszólag csekély, a teljes állomány 76,6 százaléka ugyanis devizakölcsön, amit az árfolyamváltozás alaposan felhizlalt. A lassabb lemorzsolódás oka még - hívták fel a figyelmet az OTP Banknál -, hogy az ebben az ágazatban jellemző hosszabb futamidők miatt a portfólió egészének átrendeződése tovább tart. Az éven túli kölcsönök aránya az MNB adatai szerint valóban kiugróan magas, összesen 83,5 százalékra rúgott az első negyedévben.
Az OTP Banknál - mint a legnagyobb magyar hitelintézetnél - hangsúlyozták, az ingatlanágazat részaránya a válság előtt sem érte el a bankszektor egészében mértet. A teljes vállalati portfólió mérete némileg szűkült az utóbbi másfél évben, ugyanakkor az ingatlanágazat részaránya jelentősen nem változott. A 2009. évi hitelezési politikában az ingatlanágazat nem tartozik a preferáltak közé, de ez elsősorban az új kihelyezésekre gyakorol hatást. Az OTP Bank tervei szerint idén az alapellátást biztosító ágazatok finanszírozására fokuszál. Ugyanakkor az egyes ágazatok kockázati megítélése a szakágazatok, részpiacok és az egyes vállalatok vonatkozásában értelemszerűen nem homogén, a konkrét kockázatvállalás lehetősége az ügyfél és az ügylet egyedi kockázati paramétereinek függvénye.
Az ingatlanalapú konstrukciók részesedése - különösen az új hitelek esetében - egyértelműen csökken az FHB-nál. Ez a bank indoklása szerint annak a következménye, hogy az ügyfelek jelentős része ingatlannal érintett beruházásait elhalasztja, bár természetesen a bankok is óvatosabbak a "tisztán" ingatlan-, vagyis az ingatlan jövedelemtermelő képességére alapozott konstrukciók esetében.
Az FHB-nál így a korábbiakhoz képest teret nyertek a termelő szférában működő vállalkozások és a kereskedői szegmens. Nem tervezik, hogy akár egyetlen ágazatból kivonulnának, de a válság miatt különösen nehéz helyzetbe került szektorokban működő cégek esetében még hangsúlyosabb a kockázati bevizsgálás.
A vállalati területnél tény, hogy a strukturált ingatlanfinanszírozások száma minimálisra csökkent az elmúlt hónapokban - ismerték el a Raiffeisennél. Mint azonban elmondták: ettől elkülönítve kell kezelni az ingatlannal (is) biztosított vállalati hiteleket, ahol ugyan szintén van csökkenés, de az megfelel az általánosan megfigyelt piaci tendenciáknak.
A Raiffeisen minden üzleti döntésénél ügyfélkapcsolatokban és hosszú távú stratégiában igyekszik gondolkozni. Ilyenformán léteznek olyan ágazatok, melyeket most az átlagosnál "szívesebben", azaz kedvezőbb feltételekkel hiteleznek. Ezek a válsággal szemben védettebb vagy ellenállóbb szegmensek. A Raiffeisen sem akar egyetlen ágazatot sem teljesen leépíteni, de - mint elmondták - ez nem jelenti azt, hogy a körülmények és a konkrét üzleti lehetőségek mérlegelését követően egyedi ügyfélkapcsolatokból, vállalati finanszírozásokból ne tarthatnák üzletileg racionálisnak a részleges vagy teljes kivonulást.
Az üzleti ingatlanfejlesztésekhez és befektetésekhez kötődő hitelportfólió növekedési üteme egyértelműen mérséklődött - tájékoztatta lapunkat az UniCredit ügyvezető igazgatója, Tamás Gábor is. Itt ugyanakkor nem számolnak az állomány csökkenésével és továbbra is fontosnak tartják a bank aktív szerepvállalását e területen. A vállalati hitelállományban az UniCredit összességében szerény növekedéssel kalkulál, hitelezési gyakorlatában viszont az eddigieknél óvatosabb, szelektív üzletpolitikát folytat. Növekedési lehetőséget látnak a kis- és középvállalati kör továbbra is stabilan, eredményesen gazdálkodó szegmensében, illetve néhány, elsősorban infrastrukturális, energiaracionalizáláshoz, környezetvédelemhez kapcsolódó nagy projektben.
