A februári csökkenés után márciusban ismét erőteljesen növekedett a felszámolások száma a megelőző hónaphoz képest. Amíg februárban 1020 cég ellen indult eljárás, addig márciusban már 1183 cég ellen, igaz mindkét érték elmarad a történelmi rekordnak számító januári 1325-től - derül ki az Opten céginformációs szolgáltató legfrissebb adataiból.
Ez az időszak minden idők legaggasztóbb negyedéve lett - nyilatkozta Csorbai Hajnalka, az Opten stratégiai igazgatója.
Az első negyedévben 3528 céggel szemben indítottak felszámolási eljárást, és ilyen rossz negyedévre még nem volt példa. 2008 első három hónapjában ennél 22 százalékkal kevesebb, 2895 felszámolás indult, 2007-ben pedig 41 százalékkal kevesebb, összesen 2500 cég jutott ugyanerre a sorsra.
Romlik a fizetési fegyelem, egyre több cég küzd likviditási problémákkal, így várhatóan a következő hónapokban is folytatódik az eljárások számának növekedése - véli Csorbai. Szerinte 2009-ben Magyarországon üzleti bizalomról beszélni naivitás lenne, az üzleteket nem bizalmi alapon, hanem körültekintő információk alapján kell megkötnie mindenkinek.
Nem festenek jó képet a vállalkozások helyzetéről a végelszámolási adatok sem. Az első negyedévi 3240 végelszámolás a 2007-es első negyedévit 61 százalékkal, a tavalyit pedig 24 százalékkal haladja meg.
Az, hogy 2007 márciusában több céget szüntettek meg végelszámolással a tulajdonosok, mint idén, Csorbai szerint összefügg azzal, hogy az APEH 2007 elején kezdett kiemelten foglalkozni a bújtatott munkavállalói szerződések felderítésével.
A stratégiai igazgató felhívta a figyelmet arra, hogy bármennyire is idegen a magyar üzleti kultúrától a csőd intézménye, nehéz időkben mégis előtérbe kerül ez a válságmenedzselési megoldás. A csődök száma évek óta 10 és 15 között mozog évente - idén már az első negyedévben 11 csődeljárásnál tartunk. Bár a számok még mindig kicsik a felszámoláshoz vagy a végelszámoláshoz képest, a növekedés azt mutatja, hogy létezik olyan helyzet, amikor érdemes csődvédelmet kérni.
