Tízezer alatt lehet azoknak az egykori MÁV-ÁBE biztosítottaknak a száma, akik a PSZÁF által rendelettel megszüntetett egyesület kimúlása után még nem kötöttek kötelező gépjármű-felelősségbiztosítást (kgfb) más társaságnál, mondta a Napi Online-nak Marschalek Péter, a Biztosítás.hu alkuszcég ügyvezető igazgatója.
A vezető szerint az augusztus 15-i átszerződési határidő ellenére még egy ideig érkeznek majd az ügyfelek, de nem végleges adatok szerint eddig 23 ezren váltottak a cégen keresztül. A Biztosítás.hu-nál az ügyfelek a KÖBE-t, a Genertelt és a K&H-t favorizálták a legjobban, a társaságok részesedése 20-20 százalék körül volt az állományból. Az átlagos, éves szinten 30 ezer forint értékű egyesületi biztosítással rendelkezők körülbelül 40 forintért szerződhettek át.
Marschalek szerint nem igazolódtak be azok a félelmek, miszerint az átszerződők teljesen elkerülik majd az egyesületeket, hiszen a KÖBE jól szerepelt. Ugyanakkor az is látszódott, hogy számos ügyfél nem feltétlenül a legolcsóbb ajánlatra bólintott rá, hanem a legolcsóbb biztosítói ajánlatra.
A Netrisk alkuszcégnél 58 ezer biztosítást kötöttek át ebben az időszakban; itt a Genertel 22, a K&H 21, a KÖBE 13, míg az Aegon 11 százalékos népszerűségre tett szert, mondta el Haraszti Zsolt ügyvezető igazgató, hozzátéve, hogy elenyésző lehet azok száma, akik még nem váltottak a körülbelül 110-120 ezerre tehető lakossági ügyfél közül. A Netrisknél körülbelül 46 ezer forintos éves díjú szerződésekre cserélhették le az eddigi, valamivel 30 ezer forintot meghaladó biztosításaikat az egykori MÁV-ÁBE tagok.
Haraszti szerint novemberben nem lesznek olyan akciók a biztosítóknál, amik kimondottan a most átszerződött ügyfeleket célozná meg, ugyanakkor akik most nagyobb szeletet hasítottak a tortából, azok figyelni fognak, nehogy magasabb díjakat ajánljanak, mint a többiek. Ugyanis a most megszerzett ügyfélállomány váltási hajlandósága magasabb az átlagosnál; a szakember szerint elképzelhető a díjak szinten tartása, esetleg a bónuszfokozatokhoz kapcsolódóan díjcsökkentés is.
Marschalek úgy látta, hogy a nyár közepén történt átszerződések előtt ugyan nem akciózhattak a biztosítók, azonban a kampány nem maradt el. Az ügyvezető igazgató szerint azok tudtak jól helyezkedni, akiknek eddig is erős volt az internetes jelenléte. Mivel az évközi árak körülbelül 20 százalékkal magasabbak a novemberi akciós áraknál, így Marschalek biztosra veszi, hogy nem lesz ritka, hogy a kényszerváltás utáni új ügyfelek elszerződnek. "A nyáron győzteseknek kihívás lesz olyan díjtételeket megállapítani, hogy maradásra bírják az újakat" - teszi hozzá.
A két szakember szerint a novemberi kampányban az MKB Általános Biztosító lehet új színfolt, amely ugyan hivatalosan tavaly indult, ám akkor még nem hirdetett tarifákat, csak idén júliusban. Haraszti Zsolt úgy véli, hogy a nem élet üzletágban gyakorlattá vált, hogy a biztosítók a kgfb-én keresztül törnek be, mert utána így tudnak több terméket értékesíteni, például lakás és egyéb vagyonbiztosításokat. Marschalek úgy vélte, hogy az MKB érdemben be tud szállni a versenybe.
Az egykor a MÁV-ÁBE-nél több ezer járművet biztosító Waberer's Holding tulajdonosa, Wáberer György által alapított Wabard Zrt-től azonban még nem tudni, hogy a be kíván-e szállni a lakossági kgfb-piacra is, bár korábbi híresztelések szerint a cég novemberre tarifákat hirdet. Haraszti szerint ésszerű lépés lenne, hiszen a nemzetközi fuvarozási járművek biztosítása a legkockázatosabb szegmens, ahol szinte a legkisebb kár is több millió forinttól indul, így szükség lenne egy kevésbé kockázatos állományra is. Marschalek úgy vélte, hogy bizonyos járműszám felett megérheti a saját biztosító, de ha valaki beszáll a lakossági piacra is, ahhoz komoly apparátusra is szükség van.
A szakemberek szerint még nem telített a piac; Haraszti szerint a 3,8 millió jármű alkotta állományban rengeteg a tartalék, hiszen egy 120-150 ezres állománnyal már nyereségesen lehet üzemelni, főleg ha jó összetételű az állomány. Marschalek úgy vélte, hogy ha egy piacon a novemberi kampánykor érdemes 2-3 milliárd forintot elkölteni reklámokra, akkor ott még jó üzletekre van kilátás.
Haraszti és Marschalek egyetért abban, hogy nem volna szabad megszüntetni a novemberi átszerződési időszakot, mert ezzel eddig az autósok nyertek. Az infláció ellenére ugyanis a díjak folyamatosan csökkentek. Haraszti úgy gondolja, hogyha a novemberi váltást eltörölnék, akkor is csak egyszer lehetne váltani, a különbség csak annyi volna, hogy nem naptári évre történne meg a váltás. Az emberek így nem jegyeznék meg a fordulópontokat, a díjak pedig szép csendben emelkednének, miközben a mostani rendszer transzparens. Marschalek szerint elég a casco- és lakásbiztosítások példájára gondolni, és mindjárt látható, hogy miért van szükség a novemberi gyakorlatra. Az előbb említett szerződéseknél jóformán senki sem emlékszik a fordulónapokra, pedig eleve 30 nappal korábban kell őket felmondani a váltáshoz. Az ügyvezető úgy véli, hogy jelentős összeget spórolhatna a lakosság, ha kgfb-üzletághoz hasonlóan a casco- és lakásbiztosítás piacán is volna egy előre megszabott váltási periódus.
