A takarékszövetkezetek el szerették volna érni, hogy a 3000 főnél kisebb településeken működő egységek után kirendeltségeként évi 5 millió forintos adókedvezményt kapjanak a banki különadó alól. Ezt a módosítást ugyanakkor a parlament a hétfői döntésével elutasította. A változtatás - Kiss Endre, az Országos Takarékszövetkezeti Szövetség (OTSZ) elnöke szerint - a szövetkezetek adózás előtti nyereségének körülbelül 10 százalékát viszi majd el.
Az OTSZ további kéréseket is megfogalmazott a mai, Szili Katalinnal, az Országgyűlés elnökével tartott találkozón. Ezek között szerepel többek között a mikrohitel folyósításába történő újbóli szerepvállalás támogatása, lehetőség a Vállakozók Bankja koncepcióba való bekapcsolódásra, valamint részvétel a Nemzeti Fejlesztési Tervben.
