Már elkezdődött annak a több mint 2,5 milliárd forint értékű zöldmezős beruházásnak a megvalósítása, amelynek keretében Közép-Európa legnagyobb és legkorszerűbb szárazárugyártó üzemét építi fel a Délhús Rt. Alsómocsoládon – erősítette meg a NAPI Gazdaság információit a jelenleg Kubában tárgyaló Kovács László elnök-vezérigazgató. A várhatóan az év közepére elkészülő gyárban elsősorban úgynevezett nem penészes szalámit gyártanak majd, a létszámot pedig mintegy 60-80 fővel növelik. Bár Kovács konkrét számokat nem említett, azt megerősítette, hogy a beruházás befejezését követően az egész cégcsoport szárazárugyártó kapacitása minden korábbinál nagyobb mértékben bővül majd. Az elnök-vezérigazgató ugyanakkor határozottan cáfolta, hogy a tavaly óta ugyancsak Csányi Sándor, illetve a Délhús érdekeltségi körébe tartozó Pick Szeged Rt. tradicionális termékei is az új alsómocsoládi üzemben készülnek majd.
A jelenlegi beruházás része annak a már tavaly elkezdett termelésracionalizálási programnak, amelynek keretében a sertésvágás Pécsről Szegedre került, a baranyai megyeszékhelyen pedig az elmúlt év második felében egy úgynevezett húscentrumot hoztak létre. A 770 millió forintos költséggel megvalósított, évi 550-600 ezer sertés feldolgozására képes, néhány hete átadott komplexum immár a cégcsoport összes késztermékgyártó üzemét kiszolgálja.
A három telephelyen – Pécsett, Baján és Alsómocsoládon – több mint 1400 dolgozót foglalkoztató Délhúsnál ezzel befejeződött az a mintegy 1,3 milliárd forintos fejlesztési program, amelynek keretében tovább bővítették a feldolgozókapacitást, illetve a készárugyártást. A beruházás részeként többek között elkészült egy 2 ezer tonna húskészítmény befogadására alkalmas hűtőház is. A Délhús már 2004-ben is csaknem 3 milliárd forintot költött különböző – döntően ugyancsak kapacitásnövelő – beruházások megvalósítására.
A két éve elkezdett és rendkívül sikeresnek bizonyult piaci offenzívának köszönhetően a Délhúsnak tavaly minden korábbinál nagyobb mértékben, 6,5 milliárd forinttal sikerült növelnie árbevételét, s az idén is hasonló mértékű, legalább 5 milliárdos növekedéssel számolnak.
