BUX 143072.29 0,94 %
OTP 46920 0,45 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Új easyJet-járatok Berlinbe és Londonba

Az easyJet mától naponta közlekedő járatot indít Budapestről Berlin Schönefeld repülőtérre - jelentette be Yannis Capodistrias, az légitársaság régiónkért felelős marketing igazgatója.

2004. június 17. csütörtök, 10:32

Google Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!

A cég május 1-jén indította el első magyarországi járatát London Luton repteréről. Ennek sikerén felbuzdulva szeptembertől újabb fapados járat közlekedik a brit főváros gatwicki repülőterére, s a tervek között szerepel szintén ősztől egy napi járat indítása Dortmundba is.
A berlini járatra, amely a várakozások szerint 80 százalékos kapacitás-kihasználtsággal közlekedik majd, eddig 20 ezer jegyet foglaltak, melynek közel 25 százaléka a magyarországi eladásokból származik. A jegyárak széles sávban szóródnak: egy ma megvásárolt, október 28-i út - illetékek nélkül - 3 euróba kerül, míg aki már augusztus 27-én utazna, annak 97 eurót kell fizetnie.

Diószegi József
Diószegi József

Ez is érdekelhet