A Beszerzési Értesítő utolsó száma június végén kerül a standokra, Iklódi tájékoztatása szerint azért, mert az EU előírásai miatt a jövőben a konkurens Közbeszerzési Értesítő (a Magyar Közlönnyel és Cégközlönnyel együtt) már ingyenes lesz. Viszont „helyette", május 3-tól, azaz rögtön a csatlakozást követően indul a kéthetenkénti Közbeszerzési Levelek című, 4-5 ezresre tervezett példányszámú kiadvány.
Vele egy napon lát napvilágot a havi kiadású Magyar Pályázati Szemle is, amely az uniós pályázatokról tájékoztat. Nyomtatott formában megszűnik az 1997 óta kiadott Gazdasági Értesítő. Helyette Hetirend címen internetes hírlevél indul. A Cégvezetés eddigi színes oldalait pedig a kiadványra eddig is jellemző zöld lapok váltják fel.
A Hírtőzsde csoport tavaly egymilliárd forint körüli árbevétel mellett közel 250 milliós adózás előtti eredményt ért el.
