BUX 131460.20 -0,24 %
OTP 41100 0,96 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Leépít a Videoton és a Philips

A drasztikus rendeléscsökkenés miatt újabb létszámleépítésre kényszerül a Videoton Holding Rt. Az enyingi kábelkonfekcionáló üzem a jövő év elején 72 dolgozójától válik meg. Ugyancsak fehérvári hír, hogy a Philips Magyarország Kft. felmondta a dolgozóival tíz évvel ezelőtt kötött kollektív szerződést. A nemrég még 2 ezer embernek munkát adó cég ma 700 főt foglalkoztat, és újabb leépítésekre készül. Információnk szerint egyébként 30 fősnél kisebb csoportokat folyamatosan küldenek el a társaságtól, ezt ugyanis nem kell bejelenteni a helyi munkaügyi központban.

2002. november 20. szerda, 07:16

Az enyingi kábelkonfekcionáló üzemből a jövő év elején – két ütemben – összesen 72 dolgozót bocsátanak el – erősítették meg lapunk információját a megyei munkaügyi központ helyi kirendeltségén. A cég a létszámleépítést a 2003 első negyedévére előrejelzett, mintegy 30 százalékos rendelésállomány-csökkenéssel indokolta. Hozzátették, hogy a kieső kapacitásokat egyelőre nem tudják más munkával pótolni. Az enyingi gyártóbázison dolgozók számát már tavaly is csökkentették, s lapunk információja szerint az sem kizárt, hogy a cégcsoport 2003 első félévében Enyingen további elbocsátásokra kényszerül. A Fejér Megyei Munkaügyi Központban közölték: a bejelentés szerint január közepéig 30, február 19-éig pedig további 42 dolgozót, köztük termelésirányítókat, betanított munkásokat és karbantartókat küldenek el. Az enyingi gyártóbázison a termelés mindössze 280 dolgozóval folytatódik. A leépítés után két munkásjáratot is megszüntet a Videoton.

A térségben egyébként 1191 regisztrált állástalan van. A munkanélküliségi ráta jelenleg 12,5 százalékos. A pályakezdő munkanélküliek száma 61, rendszeres szociális segélyt 340-en kapnak. Megtudtuk, hogy az IBM székesfehérvári gyárának bezárása 95 térségbeli dolgozót érintett.
Felmondta a tíz évvel ezelőtt kötött kollektív szerződést a Philips Magyarország Kft. A cég a székesfehérvári Video Szakszervezettől származó információt sem megerősíteni, sem cáfolni nem kívánta, azt azonban közölték, hogy magyarországi üzemeikben nagyobb arányú létszám- és bércsökkentést a közeljövőben nem terveznek. A társaság lapunkhoz is eljuttatott közleménye szerint az elmúlt időszak kisebb mértékű elbocsátásaira a szórakoztató elektronikai termékek gyártásának úgynevezett szezonális korrekciója miatt volt szükség. A szakszervezet képviselői szerint viszont a korábban közel kétezer dolgozót foglalkoztató székesfehérvári gyárban novemberben tovább folytatódott a leépítés. Egy-egy alkalommal – most is – harmincnál kevesebb dolgozót küldenek el, hogy a cég mentesüljön a csoportos létszámleépítés bejelentési kötelezettsége alól. A szakszervezet legfrissebb adatai szerint a legnagyobb hazai Philips-gyártóbázis jelenleg már csak 700 dolgozónak ad munkát.

Economx
Economx

Ez is érdekelhet