Az OTP Magyarországon elsőként tette elérhetővé mobilbanki alkalmazásában az NFC és QR-kód alapú „pénzkérés simán” szolgáltatást, amellyel a lakossági ügyfelek néhány érintéssel, gyorsan, simán és díjmentesen kérhetnek pénzt.

„A szuverenitás kérdése nem csak olyan területeken fontos, mint az energetika például, hanem a pénzügyi szektorban legalább akkora szerep jut már, pláne egy olyan világban, ahol a fizetéseinket egyre nagyobb arányban digitálisan végezzük” – mondta a pénzintézet sajtótájékoztatóján Virág Barnabás, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) alelnöke.

Míg 2022-ben az összes pénzforgalmi tranzakció 27 százaléka zajlott digitálisan, ez idén már 40 százalék felett van. A cél egyértelmű és ambiciózus, hogy 2026-ra elérjék a legalább 60 százalékos arányt.

Olyan megoldásra van szükség a jegybank alelnöke szerint, amelyek olcsó, biztonságos és hazai megoldásokat kínálnak a fizetési forgalom működtetéséhez. Mindez ráadásul versenyképességi kérdés is.

A hazai qvik fizetési megoldás is jelentős fejlődést mutat, már 4 millió tranzakciót végeztek el segítségével, és 30 ezer kereskedő áll kapcsolatban a qvik-kel. Fontos újdonság, hogy az eddig kereskedő és fogyasztó között lehetséges díjmentes fizetési megoldás most már két magánszemély között is elérhetővé válik. Bíznak benne, hogy a bankrendszer többi szereplője is belép ebbe a szolgáltatásba.

Élvonalban járnak

„Az OTP Bank folyamatosan élen jár a digitalizációban” – mondta Csányi Péter. A vezérigazgató kiemelte azokat a mérföldköveket, amelyekben a bank úttörő volt: a 90-es években az ATM és POS-hálózat infrastrukturájának bevezetése, 2009-ben az első érintéses kártya PayPass technológiával, 2014-ben az első integrált fizetési szolgáltatás (Simple by OTP + Androidos NFC-fizetési megoldás), 2019-ben az Apple Pay elsőként történő bevezetése, és 2024-ben a qvik elfogadását is elsők között indította el a pénzintézet.

A legfrissebb fejlesztés, a pénzkérés-szolgáltatás, a hétköznapi, magánszemélyek közötti pénzmozgások kényelmetlenségére ad választ. Csányi Péter szerint ezzel egy olyan szolgáltatást vezetnek be, amelynek segítségével Magyarországon először NFC-technológia segítségével tudnak egymástól pénzt kérni az applikáción keresztül magánszemélyek, akkor is, ha egyébként nem tudják a másik fél bankszámlaszámát.

A szolgáltatás bevezetését nagymértékben indokolja a társadalmi érzékenység, hiszen mindennaposnak mondhatók azok a tranzakciók, amikor magánszemélyek egymás között küldenek pénzt. A pénzkérés sokszor kényelmetlen helyzet, ezért egy baráti program vagy ajándékvásárlás elszámolása is elhúzódik, mert sokan kellemetlennek érzik elkérni a tartozást.

Ezt alátámasztja az OTP friss felmérése is, amely szerint a 18–60 éves korosztály 60 százaléka feszélyezve érzi magát, ha pénzt kell visszakérni valakitől, minden ötödik válaszadó egyenesen tabutémának tartja a kérdést, míg a válaszadók több mint fele akkor sem szól, ha nem fizetik vissza tartozását. A digitális fejlesztés révén gyorsan és hatékonyan tudják rendezni ezeket a kellemetlenségeket.

Mindent telefonon, de fontos a biztonság

A banki ügyféladatok is a gyors, mobilbarát megoldások iránti igényt támasztják alá: az OTP ügyfeleinek 73 százaléka használja a mobilbankot, 52 százalékuk hetente többször, míg 10-ből 3 csak a mobilapplikációt használja. A lakossági felhasználók 93–94 százaléka kizárólag a mobilbankból indítja az utalási tranzakciót. Ez a trend egyértelműen azt mutatja, hogy gyors, kényelmes és mobilbarát megoldásokat várnak el az ügyfelek.

A szolgáltatás három hete éles, eddig 20 ezer sikeres tranzakció volt 700 millió forint értékben. Minden magyarországi bank mobilalkalmazásával működik, a pénzkérést jelenleg csak OTP-s ügyfél indíthatja, a másik félnél ugyanakkor ettől függetlenül is megnyílik a felület és teljesíteni tudja a pénzkérést.

A szolgáltatás QR-kóddal és NFC-technológiával is működik, és másodpercek alatt teljesül az utalás. Minden tranzakció díjmentes, és az év minden napján 0–24 órában elérhető. Csak személyes jóváhagyással lehet engedélyezni az átutalást, a pénzkérés maximum 500 ezer forint lehet és a napi darabszám-limit 20. A jóváhagyásra is csak 5 percig van lehetősége a küldő félnek.

„Azt gondoljuk, hogy ezek a limitek biztosítják, hogy ügyfeleink nyugodtan tudják használni az új megoldást. Ez a szolgáltatás a pénzügyi tranzakciók egy új szintjét hozza el” – húzta alá Csányi Péter.