Jelentősen megemelte a személyi kölcsönök maximális összegét a K&H az erőteljes piaci keresletre reagálva. A korábbi 10 millió forintos felső határ helyett mostantól akár 15 millió forintos személyi kölcsönt is kínál a megfelelő jövedelemmel rendelkező igénylőknek. Ez a hitelösszeg kiemelkedőnek mondható a magyar piacon, hiszen nem minden bank biztosít ilyen magas keretet.
„A nagyobb hitelösszeghez gyors és kényelmes ügyintézés is társul: a teljes folyamat néhány perc alatt elintézhető a K&H mobilbankban vagy e-bankon keresztül. Ha az igénylő nettó jövedelme eléri a hitelképes összeghatárt és legalább havi 150 ezer forint érkezik rendszeresen a bankszámlájára, akkor a kamat 10 százalék alatt marad a teljes futamidőre – mondta, Molnár Gergő, a K&H Bank lakossági marketingvezetője.
Érthető a plafonemelés
A K&H bővített ajánlata a hazai piaci trendekhez is igazodik. A Magyar Nemzeti Bank (MNB) adatai szerint az idei év első hat hónapjában 527 milliárd forint értékben kötöttek személyi kölcsön szerződéseket, ami 42 százalékos növekedést jelent az előző év azonos időszakához képest. Márciustól kezdve pedig minden hónapban meghaladta a 90 milliárd forintot az új szerződések összege, ami a személyi kölcsönök iránti kiugró keresletet mutatja. Lakásfelújításra, illetve autóvásárlásra veszik fel a legtöbb hitelt, így érthető, hogy nagyobb hitelösszegekre is szükségük van az ügyfeleknek.
„A növekedéshez hozzájárult a munkáshitelek iránti kereslet, de a 3 százalékos lakáshitel vélhetően még tovább fogja élénkíteni a személyi hitelek iránti keresletet, méghozzá valószínűleg a nagyobb összegeknél, hiszen a lakásfelújítások költsége nem csökkent az elmúlt időben és a jövőben várható koncentrált kereslet miatt szintén inkább emelkedni fog. A személyi kölcsönök folyósításának volumene 34 százalékkal nőtt már az év első felében is az egy évvel korábbihoz viszonyítva” – tette hozzá a K&H szakembere.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Hiába a bankok tiltakozása, megduplázzák az ingyenes készpénzfelvételi limitet
Népszerű teát hívott a fogyasztóvédelem
Kiderült a nagy energiatitok: a rezsicsökkentés valójában egy zsákutca
Tüntetéshullám kezdődik: lázadnak a diákok a kormány döntése ellen
Óriási kedvezményt kapnak a benzinesek, rég volt ilyen akció
Valami történt: Washingtonba rendelték az ukránokat
Megvan a dátum: ekkor utalhatják a 13. és 14. havi nyugdíjat
Összerúgják a port a britekkel is az oroszok, nem fogadják el a morális felelősséget
Orvvadász testvérpárt kaptak el Tapolcán