A részvénypiac forgalma 16,3 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest.

Az Equilor Befektetési Zrt. elemzője szerint egyedül a Mol árfolyamának alakulása magyarázható a napközben megjelent hírekkel, a Citi ugyanis csökkentette a vállalat részvényeinek célárát, vételről tartásra rontotta a Mol papírjaira vonatkozó ajánlását.

Az amerikai bank 200 forinttal csökkentette a következő 12 hónapra vonatkozó árfolyam-várakozását, 3200 forintra taksálva azok értékét. Ez alig több mint 4 százalékos felértékelődési lehetőséget jelez a jelenlegi szinthez képest.

A BÉT összességében eseménytelen napot zárt, ami a nyár közepén, a részvényindex sorozatos rekordjait követően nem szokatlan – tette hozzá Czibere Ákos.

A Mol 28 forinttal, 0,91 százalékkal 3042 forintra csökkent 1,5 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 70 forinttal, 0,25 százalékkal 28 510 forintra erősödött, forgalmuk 11,4 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 1750 forinton megállt, forgalma 664,8 millió forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 60 forinttal, 0,57 százalékkal 10 390 forintra esett, a részvények forgalma 2,4 milliárd forintot ért el.

A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 9177,36 ponton zárt kedden, ez 3,03 pontos, 0,03 százalékos emelkedés a hétfői záráshoz viszonyítva.