Megegyezhet a Wizz Air és a Pratt & Whitney, a diszkont légitársaság vezérigazgatója, Váradi József a Reutersnek elmondta, hogy előrehaladott tárgyalásokat folytatnak a hajtómű-gyártóval, hogy felgyorsítsák a javítási munkákat és enyhítsék a szervizelési fennakadásokat, amelyek az utóbbi időben több Airbus A320neo repülőgépet is földre kényszerítettek.
A kieső kapacitás amellett, hogy jelentős működési zavarokat okozott, nyomást gyakorolt a légitársaság részvényeire is, amelyekkel jelenleg 7 százalékkal kereskednek alacsonyabb árfolyamon, mint az év elején. A megállapodás célja, hogy a repülőgépek mielőbb visszatérhessenek a forgalomba.
A Wizz Air tervei szerint az egyezséget még a november 13-i féléves eredménybeszámoló előtt véglegesíteni lehet. A mostani egyeztetések szorosan kapcsolódnak ahhoz a júniusban, Párizsban bejelentett motorrendelési tervhez is, amely a jövőbeni flottakapacitás bővítését szolgálná.
A légitársaság flottája teljes egészében Airbusokból áll, így a piac többi szereplőjéhez képest nagyobb mértékben érinti a hajtóművek meghibásodásából eredő probléma.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Üzentek Magyar Péternek: ha még egyszer idejön, „le lesz fejezve”
Holnaptól figyelni kell a számlákat, beindul a rezsistop – még a legszegényebbek is kapnak 7 ezer forintot
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Két nap, és soha nem látott fegyverkezés kezdődhet
Leállt az M3-as metró
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Háborús pszichózis: már egy magyarral sem hajlandó kezet fogni az ukrán teniszező