A piacokra az amerikai-kínai kereskedelmi feszültség kiéleződése gyakorolt alapvető hatást, a befektetők a globális gazdaság lelassulásától tartanak, és távol maradnak a kockázatosabb befektetésektől. A rossz hangulat addig nem múlik el, amíg a két fél nem adja komoly jelét annak, hogy hajlandó megegyezni - mondják piaci szereplők.

A 30 vezető iparvállalat Dow Jones (DJIA) indexe 0,46 százalékkal, az S&P 500 0,65 százalékkal, a technológiai részvények Nasdaq Composite indexe pedig 0,70 százalékkal állt keddi záróértéke alatt a kereskedés első perceiben.

Kedden gyengüléssel zárt New York. A DJIA 0,93 százalékkal, az S&P 500 0,84 százalékkal, a Nasdaq pedig 0,39 százalékkal esett.

Az olajpiacon estek a jegyzések. Az Irán és Venezuela elleni amerikai embargó szűkítette ugyan a kínálatot, de ennek árfelhajtó hatását ellensúlyozták az aggodalmak, hogy az amerikai kínai kereskedelmi konfliktus még jobban elmérgesedik, miután a kínai kormány a sajtón keresztül jelezte: kész bevetni a ritka földfém kártyát. Az elektronikai iparban nélkülözhetetlen ritka földfémek legfontosabb lelőhelyei Kínában vannak. Ha Peking beszünteti, vagy akárcsak számottevően mérsékli a ritka földfémek kivitelét, még jobban lelassulhat a globális gazdaság és erősen eshet az olaj iránti kereslet.

Kora délutánig a New York-i árupiacon (NYMEX) a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) amerikai könnyűolajfajta hordónkénti (159 liter) ára 1,53 dollárral 57,61 dollárra ment le. A globális referencia minőség, az északi-tengeri Brent típus jegyzése 1,76 dollárral, 67,16 dollárra esett.

A dollár erősödött. Az euró kora délután 1,1145 dollár körül forgott a reggeli 1,1160 dollárral szemben.

Az arany az amerikai-kínai kereskedelmi feszültség kiéleződése és a részvénypiacok gyengélkedése következtében drágult. A fém unciáját (31,104 gramm) kora délután 1283,94 dolláron jegyezték az azonnali piacon, 0,4 százalékkal magasabban, mint kedd este.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!