Richter Gedeon Nyrt. konszolidált árbevétele az első kilenc hónapban 680,2 milliárd forint lett, ami 6,9 százalékkal magasabb az egy évvel korábbinál – közölte a gyógyszeripari vállalat a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
A társaság adózott eredménye a növekvő működési eredmények ellenére 7,0 százalékkal, 163,3 milliárd forintra csökkent.
A jelentésben kiemelik: az árfolyamok kedvezőtlenül hatottak a harmadik negyedévben az amerikai dollár gyengülése és a forint erősödése miatt.
A nettó pénzügyi veszteség a jelentős árfolyamveszteségek miatt 9,5 milliárd forintra nőtt január-szeptember között, az egy évvel korábbi 5,8 milliárd nyereség után.
A Richter módosította a gyógyszergyártási árbevételre vonatkozói idei előrejelzését, ami 2,3 milliárd euró körül várható, míg a tisztított EBIT (kamat- és adófizetés előtti eredmény) 8-10 százalékkal növekedhet 2025-ben.
A gyógyszeripari bevételek 1 százalékkal csökkentek az előző évhez képest, az árfolyamhatások kiszűrésével (ex-FX) a bevételnövekedés 5,4 százalék volt, ami kissé elmarad az éves tervtől.
Üzletágak szerint:
• A CNS (neuropszichiátriai) üzletág bevételei éves összevetésben 10 százalékkal nőtt;
• A nőgyógyászati üzletág továbbra is erős lendületet mutatott a harmadik negyedévben, kétszámjegyű növekedést elérve, ezzel fenntartva az év kezdete óta elért 11 százalékos növekedést;
• A biotechnológiai üzletág bevételi dinamikája tovább mérséklődött a harmadik negyedévben;
• A General Medicines üzletág bevételei érezhetően visszaestek a harmadik negyedévben, amit egy kulcstermékhez köthető ellátási problémák és készlethiány, valamint több közép- és kelet-európai piacon tapasztalt nagykereskedői készletcsökkentés és a magas bázis okozott. Ennek eredményeként az árfolyamhatások kiszűrésével a bevételek 3 százalékkal csökkentek 2025 első három negyedévében.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére
Kennedy már megint életekkel szórakozik, újabb kötelező oltást iktatott ki
Lesújtó hír jött: 60 ezres nyugdíjra is alig számíthat, aki így adózik
Hol az örvény vége? Becsődölt egy újabb autóipari beszállító
Kötelező herevizsgálat, háborús jövőkép: történelmi döntés a hadsereg bővítéséről
Mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk az autósoknak, ha autópályára merészkednek
Népszerű teát hívott vissza a fogyasztóvédelem
Döntött a Fitch Magyarországról: nincsenek jó hírek