A befektetők mindeddig abban reménykedtek, hogy Donald Trump elnöki székbe történő jövő heti visszatérése felpezsdíti az amerikai tőzsdét, a Goldman Sachs pedig úgy látja, az elmúlt öt év legnagyobb részvény-visszavásárlása várható.
A Reuters most arról ír, hogy a befektetési bank kalkulációi szerint rekord összegű készpénzt önthetnek a piacra a vállalatok napokon belül.
Január 24-én kezdődik az az időszak, amikor a vállalatok saját részvényeiket vásárolhatják vissza – hívta fel a figyelmet Scott Rubner, a Goldman Sachs stratégája, aki úgy számol, hogy
az S&P 500 index vállalatainak 45 százaléka élhet ezzel a lehetőséggel
A New York-i nagyvállalat a cégek készpénzfelhasználásáról készült előrejelzésében kifejtette:
a részvény-visszavásárlások értéke 2024-ben elérhette a 931 milliárd dollárt, míg 2025-ben túlszárnyalhatja az 1070 milliárd dollárt is.
Ez a (jelenleg 428,3 ezermilliárd forintnak megfelelő) pénztömeg a 2023-as 824 milliárd dollárhoz képest jelentős növekedés.
Mindeközben a globális befektetői körök is számottevő összegeket mozgatnak meg. A január 10-én záruló héten mintegy nettó 143 milliárd dollárt helyeztek el pénzpiaci alapokban, s ez pedig a legtekintélyesebb tőkebeáramlás volt 2020 márciusa óta.
A Goldman elemzője elmondta, a pénzpiaci alapokba áramló hatalmas összegek általában olyankor jellemzőek, amikor a piaci turbulenciák idején a befektetők biztonságos menedéket keresnek. Ezúttal azonban más helyzetet gyanít: a tapasztaltabb tőkebefektetők inkább kivárnak, mielőtt újra részvényekbe fektetnének.
Az amerikai pénzügyi szolgáltató prognózisa szerint a vállalatok teljes készpénzfelhasználása (beleértve a tőkefelhasználást, osztalékfizetést, kutatás-fejlesztést és felvásárlásokat is) tavaly 3571 milliárd dollárt ért el, idén pedig 3954 milliárd dollárra szökhet.
Még hivatalba sem lépett, máris az összeomlás küszöbére lökte Trump a kínai tőzsdét
Nem volt folytatása a kínai tőzsdén az őszi nagy fellángolásnak, a Donald Trump által belengetett újabb kereskedelmi háború kockázata miatt lefelé csorognak a kínai részvények. Olyannyira, hogy a tőzsde gerincét adó kisbefektetők részéről fennáll a kapituláció veszélye. Részletek.Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
Sorsdöntő európai csúcstalálkozó jön: Macron, Zelenszkij, Starmer és Merz Londonba siet
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Hihetetlen módszerekkel csalnak a tanulók a forgalmi vizsgán, majd veszélyeztetik a forgalmat az utakon
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban