A Peloton pénteken közölte az alkalmazottakkal, hogy a költségek csökkentése és a nyereségessé válás érdekében körülbelül 780 munkahelyet szüntet meg, bezárja kiskereskedelmi üzleteinek jelentős részét, és egyes felszerelések árait megemeli.

A vállalat nem pontosította, hogy 86 kiskereskedelmi telephelye közül hányat tervez bezárni, de azt mondta, hogy az "agresszív" csökkentés 2023-ban kezdődik. A bezárások üteme attól függ majd, hogy a Peloton milyen gyorsan tud tárgyalni a bérleti szerződésekből való kiszállásról – írja a CNBC.

A Peloton közölte, hogy a megmaradt raktárainak bezárásával kivonul az utolsó mérföldes, avagy utolsó kilométeres logisztikából, és a szállítási munkát harmadik fél szolgáltatókra helyezi át, ami a létszámleépítések egy részét eredményezi. Emellett számos pozíciót leépít a házon belüli támogatói csapatában is, amely főként az arizonai Tempe-ben és a texasi Planóban található, és helyette harmadik felekre fog támaszkodni.

Az átfogó változások részei Barry McCarthy nemrégiben beiktatott vezérigazgató tervének, amelynek célja, hogy új irányba terelje a fitneszeszközök gyártóját. A Peloton üzlete a Covid-járvány kitörése után elképzelhetetlen magasságokba emelkedett, és a részvények más, úgynevezett "otthonmaradó" részvények, például a Zoom mellett szárnyaltak. De az akkori vezérigazgató és Peloton-alapító John Foley alatt a kereslet majdnem olyan gyorsan kezdett lassulni, mint ahogyan megugrott, mivel az emberek újra elkezdtek kimozdulni.

A cég azzal is kétes hírnevet szerezett magának, hogy felkapta a sajtó egy hirdetési kampányát, ahol egy pár egyik tagja a másiknak ajándékba megveszi azt a szobabiciklit, amit amúgy Joe Biden amerikai elnök is használ

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!