Ilyen karácsony valószínűleg még nem volt globális piacok fennállása óta: az elmúlt hónapok esése igazi karácsonyi pánikká alakult mind az olaj, mind az amerikai részvények piacán. A Brent típusú olaj 6 százalékkal 50,77 dollárig, az amerikai WTI 7 százalékkal 42,50 dollárig zuhant.
Ezzel az áresés október eleje óta immár 40 százalék fölötti: az amerikai WTI esetében 45 százalék, azaz szűk 3 hónap alatt majdnem megfeleződött az olajár - írta a portál.
Amerika olajkitermelése olyan gyorsan növekszik, hogy az ország a világ legnagyobb olajkitermelőjévé vált, megelőzve Szaúd-Arábiát és Oroszországot, és minden jel arra mutat, hogy rövidtávon szinte korlátlanul növelhető a texasi palaolaj kitermelés, így a túlkínálat biztosított a következő időszakban.
Az olaj mellett az amerikai tőzsdék is zuhantak, immár sokadik napja egyfolytában, amire 2008 óta nem volt példa.
Az S&P 500 index csaknem 3 százalékkal esett 2351 pontig, ezzel csak decemberben bő 15 százalékkal került lejjebb, a tetőhöz képest pedig majdnem 20 százalékkal. Az emelkedés persze 10 év alatt olyan gigantikus volt (800 pontról indult az index), hogy hosszú távon természetes ennyi visszaesés, most viszont rendkívül rövid idő alatt zajlott le.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Megszólalt Gulyás Gergely a minimálbérről: ez az igazság
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Mi történt? Hatalmas a baj a patinás autógyártónál