A Brent nyersolaj ára tizenegy óra előtt 2,63 százalékkal állt magasabban, hordónként 55,38 dolláron. Az ár 55,72 dollárnál is járt, ami 3,2 százalékos növekedésnek felel meg. A WTI ára 2,46 százalékkal állt magasabban, 50,83 dolláron, de volt 50,93 dollár is, 2,6 százalék emelkedéssel.
A kínai Changjiang napilap keddi beszámolója szerint a Csöcsiang Egyetem kutatói előállítottak két olyan szert is, amely hatékony a vírus ellen.
Kapcsolódó
A brit Sky News ettől függetlenül arról számolt be, hogy az Imperial College London kutatói "jelentős előrelépést" értek el a koronavírus ellenszerének a kidolgozásában, megjegyezve ugyanakkor, hogy a már folyamatban lévő járvány megállításához "ez már késő".
A vírus terjedésének megállítására Kína közlekedési korlátozásokat rendelt el, ami az alacsonyabb üzemanyag igény miatt több finomítónál is a termelés csökkentéséhez vezetett. Szakértői becslések szerint a járvány 0,5 százalékkal is csökkentheti a globális olajkeresletet idén.
A Kőolaj-exportáló Országok Szervezete (OPEC) és a nagy olajtermelők, közöttük Oroszország (OPEC+ néven ismert) együttműködése kedden a járvány olajpiaci következményeiről egyeztetett Bécsben. Az OPEC+ értesülések szerint kész napi 500 ezer hordóval növelni érvényben lévő önkéntes termelés korlátozását.
Az OPEC+ 2018 decemberében létrejött megállapodása alapján 2019. január elsejétől napi 1,2 millió hordóval korlátozta kitermelését az olajpiac stabilitásának és így az árak alátámasztásának érdekében. A tavaly ősszel meghosszabbított megállapodás hatálya márciusban jár le - írta az MTI.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Orbán Viktor AI által gyártott videóval riogatja követőit
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Tucatnyi pártot vettek nyilvántartásba a választásokra, de az MSZP-nek se híre, se hamva
A Semmelweis Egyetem figyelmeztet: a túl sok fehérje komoly bajt is okozhat
