Érdekes érzés lehet egy nap alatt 29 milliárd dollárt (10,7 ezermilliárd forint) elveszíteni, Elon Musknak azonban sikerült a manőver március 10-én, hétfőn. Ehhez az kellett, hogy a Tesla részvények árfolyama 15 százalékkal szakadjon a hétfői kereskedésben, az elektromos autógyártóban 21 százalékos tulajdonrésszel rendelkező Musk vagyonából ez a lejtmenet 29 milliárd dollárt égetett el.
Az év elejétől még inkább rájár a rúd Elon Muskra, befektetéseinek értékéből már 132 milliárd dollár (48,6 ezermilliárd forint) párolgott el. Utóbbi nagyságrendileg a teljes magyar államadósság 85 százalékával ér fel.
Musk pénzügyi vagyona az óriási zakó után 301 milliárd dollárra csökkent, ezzel továbbra is a világ leggazdagabb embere a Bloomberg Billionaires Index alapján. Őt Jeff Bezos követi 216 milliárd dollárral, Mark Zuckerberg a harmadik, 211 milliárddal.
A keddi kereskedésben a Tesla-részvények 4 százalékkal korrigáltak az előző napi méretes zuhanás után. A részvények decemberben 488 dolláron voltak a csúcson, jelenleg 231-en zajlik a kereskedés, vagyis a 3 hónap alatt 52,7 százalék égett el a Tesla részvénypiaci kapitalizációjából.
Persze most sincs szó arról, hogy olcsók lennének a Tesla-papírok. A jelenlegi árfolyam még mindig 61-szerese az idei évre várható (egy részvényre jutó) nyereségnek, vagyis a befektetők 61 dollárt képesek adni 1 dollárnyi Tesla profitért. A világ vezető autógyártónál (Toyota) ez az értékeltségi mutató csak 9,2, a Stallantisnál 6,7, míg a Fordnál 6,4. Elektromos autógyártók közt azonban nem ritka a magas P/E mutató, a BYD részvények például a nyereség 49-szeresén forognak.
Trump segít, vesz egy Teslát
A nagy árfolyamzuhanás után Donald Trump elnök igyekezett javítani a Tesla márka megkopott renoméján. A BBC tudósított a bejelentéséről, hogy megy és vásárol egy vadonatúj Teslát, emellett pedig a „radikális baloldali őrülteket” kezdte hibáztatni, akik bojkottálják az autómárkát, komoly károkat okozva a Teslának.
Elemzők szerint a részvényár zuhanása mögött inkább az eladások visszaesése áll, ami alapján az éves értékesítési tervek is veszélybe kerülhetnek. Emellett a befektetők a Trump kormányzat vámintézkedéseinek gazdasági hatásait találgatják, pontosabban igyekeznek megfejteni a lehetséges következményeket.
Most az a fő félelem, hogy az oda-vissza vámintézkedések az infláció felpattanását okozzák, és visszavethetik a gazdasági növekedést. Kedden Trump a Truth Social közösségi médiafelületen kérte a „republikánusokat, konzervatívokat és minden nagyszerű amerikait”, hogy vásárlásaikkal támogassák Muskot, aki eközben nagyszerű munkát végez.
A Tesla részvények akár emelkedéssel zárhatják a keddi kereskedést, a fő indexek azonban nem biztos, hogy képesek lesznek erre. A piacok ugyanis meredeken lefordultak miután Donald Trump elnök közölte, 50 százalékra emeli a kanadai acél és alumíniumtermékekre kivetett vámot, hogy megtorolja Ontario azon lépését, hogy adót vet ki az Államokba küldött villamos energiára.
„Ez holnap reggel, március 12-én lép életbe” – közölte Trump a közösségi média bejegyzésben.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Elítéltek Schobert Norbertet, csak most jönnek a százmilliós kártérítési perek

Indul az összeírás, bármikor kopogtathatnak

Áll a bál Németországban: lelepleződtek a Merkel-éra sötét titkai

Annyira kínos lett Elon Musk, hogy minden Teslát eladott az építőipari óriás

Elfogyott Németország ereje, ténylegesen leszámolnak a merkeli örökséggel

Ennyi volt: kivonul Magyarországról a légitársaság
Leó pápa olyat tett, amire még Ferenc pápa sem volt képes

Lemondott az amerikai nagykövet, mert nem bírta nézni, hogy Trump az oroszokat támogatja

Legyen résen, kiterjeszti csápjait az adóhivatal
