Kamatdöntő ülést tart a Magyar Nemzeti Bank, 14 órakor jelentik be az új kamatkondíciókat. A piac ezúttal is tartásra számít, marad 6,5 százalékon az alapkamat, az Equilor szakértői szerint sem a külső, sem a belső tényezők nem teszik egyelőre lehetővé a kamatvágást.

Hozzátették, a jegybank várhatóan továbbra is az óvatos, türelmes megközelítést fogja hangsúlyozni a közleményben. 15 órakor kezdődik Varga Mihály sajtótájékoztatója, ahol a döntés hátteréről fog beszélni a jegybankelnök. Minden bizonnyal kitér a júniusi infláció alakulására, amely egy tizeddel meghaladta az MNB előrejelzését, ugyanakkor az inflációs folyamatok nem mondhatók rossznak.   

A forint a 398-399 körüli szinteken láthatóan erős falba ütközik, hiába próbálkozik napok óta annak áttörésével, így lényegében a 399-400 körüli sávban zajlik a kereskedés, most már lassan három hete. A Raiffeisen Bank elemzői szerint technikailag nem sok kapaszkodó akad, nyár van, alacsony a likviditás és az aktivitás is rendkívül visszafogott. A kamatdöntésről megjegyezték, a kommunikáció a lényeg, miután vannak olyan szereplők, akik az év végére már 25 bázispontos csökkentést áraznak, de a többség szerint az inkább csak 2026 tavaszától valószínű. 

A technikai kép alapján a következő időszakban az árfolyam továbbra is a 398-402 közötti sávban mozoghat. 

A sajtótájékoztatón új fejleményekre nem igazán kehet számítani, valószínűleg a korábbi szigorú üzenetek hangoznak el ismét. Emiatt nem igazán látszik esély a forint további erősödésére, hiszen ahhoz új fejleményekre lenne szükség. Az ING Bank felveti annak lehetőségét is, hogy az MNB – reagálva a gazdaság felől érkező gyenge adatokra – olyan utalást tesz, amelyből a piaci szereplők a monetáris politika enyhítésének szükségességét olvashatják ki.

Kedd délelőtt az euró-forint árfolyam minimális emelkedést mutat, meghaladva a 399-es szintet. A dollárt 341,5 forinton jegyzik. 

A jelenlegi helyzet az, hogy a relatíve magas, 6,5 százalékos kamatszint ideális a carry trade ügyletekhez. Ezek lényege, hogy jellemzően külföldi szereplők alacsony kamaton adósodnak el (svájci frankban, japán jenben), amit magas kamatozású eszközökbe, például forint állampapírba fektetnek. Az alábbi ábra szerint a forint elleni és melletti spekuláció aránya szinte megegyező, ez lehet az egyik magyarázata, hogy hetek óta meg se moccan az árfolyam a 399-400 szintről.

Kép: Economx

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!