Csökkenő forgalomban erősödött a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, pénteken a BUX 100 462,96 ponton zárt, 1255,17 ponttal, 1,27 százalékkal magasabban, mint egy héttel korábban.

A heti forgalom 52,73 milliárd forint volt az előző heti 66,48 milliárd forint után, a vezető részvények az OTP kivételével erősödtek.

Az Equilor Befektetési Zrt. az MTI-nek elküldött heti összefoglalójában kiemelte:

megállapodásokat írt alá a Mol-csoport a nemzetközi kőolajexport újraindításáról Irak Kurdisztán régiójából. 

A megállapodások alapján a Mol arra számít, hogy a régióból a törökországi Ceyhan kikötővárosba tartó, 2023 tavasza óta az export elől elzárt kőolajvezeték a következő napokban újra megnyílik.

Az Amerikai Egyesült Államok Élelmiszer- és Gyógyszerügyi Hivatala (FDA) engedélyezte a Richter denosumab hatóanyagú bioszimiláris készítményét, amelyet a Hikma Pharmaceuticals-szal közösen Enoby és Xtrenbo néven fognak forgalomba hozni. A Hikma és a Richter megállapodása értelmében a Richter felel a termék fejlesztéséért és gyártásáért, míg a Hikma az FDA-regisztrációért és az Egyesült Államokban történő kizárólagos kereskedelmi forgalmazásért.

Az Equilor a heti események kapcsán felidézte, hogy gyorsjelentést tett közzé az OPUS GLOBAL. Az első fél év során a vállalat bevétele 246 milliárd forintra csökkent az előző év azonos időszaki 301 milliárd forintról, az eredményesség ugyanakkor jelentősen javult, a féléves EBITDA 54 milliárd forintra emelkedett az egy évvel korábbi 48 milliárd forintról. Az adózott eredmény 21 milliárd forint lett, ami közel 3 százalékos növekedés az előző év azonos időszakához képest.

A 4iG Űr és Védelmi Zrt. nem kötelező érvényű kötelezettségvállaló nyilatkozatot kötött az Axiom Space Inc. vállalattal, amely több közös, potenciális projektről szól.

A 4iG SDT 100 millió dolláros befektetést tervez, emellett együttműködő partnerként kíván részt venni az Axiom Space Föld körüli adatközpont szolgáltatások programjában

- jelezték az összefoglalóban.

A héten a vezető részvények közül a Richter árfolyama 4,09 százalékkal emelkedett, a papír 10 170 forinton zárt pénteken, több mint 7,65 milliárd forintos heti forgalom mellett.

A Magyar Telekom 2,09 százalékkal erősödött, pénteken 1852 forinton zárt a részvény, heti forgalma meghaladta a 2,87 milliárd forintot.

A Mol árfolyama 1,09 százalékkal emelkedett a héten, a részvény 2770 forinton fejezte be a kereskedést pénteken, heti forgalma 4,99 milliárd forint volt.

Az OTP minimálisan, 0,03 százalékkal gyengült, pénteken a papír 29 080 forinton zárt, heti forgalma 33,47 milliárd forintot ért el.

A kis- és közepes részvények indexe, a BUMIX pénteken 9401,70 ponton zárt, 167,19 ponttal, 1,81 százalékkal magasabban az előző hetinél.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!