Meglehetősen vad mozgásokat mutatott be az elmúlt hetekben a bitcoin árfolyama. Miután december eleje óta néhány nap leforgása alatt a 10 ezer dolláros szint áttörése után 20 ezer dollár közelébe száguldott, a múlt héten 10 800 dollárig zuhant vissza, majd 16 ezer dollár fölé pattant vissza.
A vad árfolyammozgásokra az egyik magyarázat a Bloomberg tudósítása szerint az amerikai adózási szabályok tervezett változtatása lehet. Ha életbe lépnének a változtatások a tervezett formában, akkor a bitcoin tulajdonosainak nem csak akkor kellene adózniuk a kriptodevizán elért árfolyamnyereségeik után, ha azon valamilyen árut vásárolnak, hanem akkor is, ha a bitcoin eladásából származó összeget egy másik kriptodevizába kívánnák befektetni.
Adózási szempontból egyébként is meglehetősen nagy a bizonytalanság a bitcoin körül, a hírügynökség szerint az amerikai hatóságok eddig a kriptodevizákat nem fizetőeszközként, hanem olyan befektetési termékként kezelték, mint például az arany és az ingatlan - most ez is megváltozhat.
Ugyanakkor az egyik, kriptodevizákba való befektetésre szakosodott cég szakértője szerint az adóváltozások nem nagyon érdeklik a befektetőket. Szerinte ugyanis a bitcoinba fektető emberek egy jelentős része azt sem tudja, hogy mit vásárol, s így nem valószínű, hogy annak adózási vonzatait alaposan tanulmányoznák.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Megkeserítheti a nyugdíjas éveket ez a betegség, ha nem ismerik fel időben
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Megszületett a döntés az Ukrajnának szánt segélycsomagról
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon