A kriptovalutákat már most is sokan használják az ellenőrzés elkerülésére, többek között az adózás megúszásához. Éppen ezért az elnök javaslatára további erőforrásokkal erősítjük meg az adóhatóságot, hogy a kriptoeszközök jelentette kihívást kezelni tudja - áll a minisztérium közleményében, amelyet az Index idéz.

A legismertebb kriptovaluta, a bitcoin nem sokkal a bejelentés után újra erősödni a kezdett a korábbi jelentős zuhanás után.

Az Index szerint a bejelentésre már számítottak elemzők a minisztériumtól és a tőzsdefelügyeletről az elmúlt napokban érkező hírek alapján. A tervek szerint az adóhatóság (IRS) további pénzügyi és technikai erőforrásokat kap, valamint jelentősen megemelik az adóelkerülésért kiszabható büntetési tételeket is. A minisztérium számításai szerint a tényleges és a bevallott adók közötti különbség kis híján 600 milliárd dollárra rúgott 2019-ben.

A várható további szabályozások valószínűleg felborítják a kriptoeszközök piacát, számos elemző a bitcoin 25 százalékos zuhanását is a tervezet kiszivárgásához köti. A tény, hogy a tőzsdefelügyelet vezetőjévé a kriptovaluták elismert szakértőjét, Gary Genslert nevezték ki, további korlátozásokat vetít előre. Gensler már múlt hónapban úgy nyilatkozott egy kongresszusi meghallgatáson, hogy a kriptotőzsdék tőzsdefelügyelet általi megregulázása elősegíti a befektetők védelmét, és megakadályozza a piac manipulálását.

Rövid távon lehet, hogy az árfolyam csökkenéséhez vezet a bejelentés, de közép- és hosszú távon a szabályozás a piac javát fogja szolgálni, és tovább erősíti az eszközök legitimációját – mondta Gensler.

A gyorsuló ütemben bővülő kriptovaluta-piac szabályozása egyébként mindkét párt, a demokraták és a republikánusok elsődleges 2021-es céljai között is szerepelt.

 

 

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!