A Tesla részvényeseinek egy csoportja arra kérte a cég igazgatóságát, hogy válasszanak két új és független igazgatósági tagot a testületbe. A Reuters tudósítása szerint a részvényesek levelében az állt, hogy az új tagok szükségesek lehetnek annak ellenőrzésére, a csoport működésében nem áll-e be valamilyen fajta zavar. A levelet aláíró befektetők között ott van Kalifornia Állam Tanárainak nyugdíjalapja, a Hermes Equity Ownership Services és a CtW Investment Group is - írja a CNNMoney.
Elon Musk, a Tesla "igazi Vasembernek" is hívott alapító vezérigazgatója Twitter üzenetben válaszolt a részvényeknek. Ebben azt írta, a befektetőknek talán Ford részvényeket kellene vásárolniuk, ott ugyanis csodálatos a felelős vállalatirányítási rendszer.
Kapcsolódó
A Tesla részvényei szárnyalásának köszönhetően piaci kapitalizáció alapján a múlt héten már értékesebbé vált, mint a Ford, sőt a hét elején egy időre a General Motorstól átvette a legértékesebb amerikai autógyártó cég címet is.
Musk Twitter üzenet szerint egyébként a cég már jelenleg is keres új, független igazgatósági tagokat, azonban ez teljesen független a részvényesek mostani felvetésétől. A Tesla szóvivője is megerősítette ezt a tudósítás szerint.
A részvényeke ezen felül azt is szeretnék, ha a cég igazgatósági tagjainak bebetonozottsága enyhülne egy keveset. Azt javasolják, hogy az igazgatósági tagokat a közgyűlés évente válassza újra. Szerintük a Teslától azt lehetett 2010-es részvény-kibocsátása után remélni, hogy nyilvános társasággá válva vállalatirányítási elvei és szerkezete is igazodni fog ehhez. Ennek azonban kevés jelét látják, s felhívják a figyelmet, hogy a cég 7 tagú igazgatóságának összetétele a a tőzsdei bevezetés óta nagyjából változatlan maradt.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Trump brutális alkut kényszerített Indiára, de Orbánnak elnézte – Miért kivételez az elnök?
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Leállt az M3-as metró
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Ez igazán fájni fog Putyinnak: onnan jön a hátba rúgás, ahonnan nem várta