A konszolidált jelentés szerint a féléves nettó árbevétel 20,19 milliárd forintról 32,12 forintra, az EBITDA 1,36 milliárd forintról 1,77 milliárd forintra nőtt. Az adózott eredmény ugyanakkor 774,89 millió forintról 492,3 millió forintra csökkent, amit a működési, adó- és kamatköltségek emelkedésével, valamint az előkészítés alatt álló akvizíciók ráfordításaival magyaráztak. Várakozásuk szerint a tulajdonukba kerülő társaságok konszolidációja nagyrészt ellensúlyozza majd a negatív hatásokat.
A 4iG a féléves adatok alapján stabilnak értékelte a helyzetét, és hangsúlyozta, hogy a sikeres fél évnek köszönhetően továbbra is jelentős tartalékokkal rendelkezik. Hozzátették, hogy a társaság jövedelmezősége is javult, hiszen a részvényenkénti eredmények is bővültek, az EBITDA például majdnem 30 százalékkal.
A jelentésben kiemelték a növekedési stratégia folytatását, amit számos akvizíció, és újabb céltársaságok vizsgálata jelez. Ilyen volt idén a 75 százalékos többségi tulajdon megvásárlása a Hungaro DigiTel (HDT) Kft.-ben, a Poli Computer PC Kft., vagy a DIGI Csoport magyar érdekeltségeinek megszerzése. Bejelentették az első nemzetközi tranzakciókat is, amelyekkel folytatódhat a távközlési portfolió építése, illetve az űripari terjeszkedés. 2023-ra a bevételek többségét a távközlési, az adatközponti, a védelmi és a műholdas szolgáltatások biztosíthatják - tették hozzá.
A jelentés szerint a növekedési várakozásokat az elemzői előrejelzések is megerősítik. A 4iG - mint írták - jövőre már az informatika minden területén az első számú magyarországi rendszerintegrációs vállalat lehet, amely meghatározó szerephez juthat a térségben is. Különösen a Nyugat-Balkánon látnak jelentős lehetőségeket, ezért folyamatosan keresik a befektetési célpontokat.
A 4iG a Budapesti Értéktőzsde kibocsátója prémium kategóriában. Részvényei kedden éves csúcsot döntve 806 forinton zártak, egy éven belül 488 forintnál érték el a legalacsonyabb értéküket. Az árfolyam annak köszönhetően nőtt, hogy hétfőn bejelentették a DOTO Systems Zrt. felvásárlását, múlt héten pedig közölték, hogy megszerezhetik az Antenna Hungária többségi tulajdonrészét.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Dráma a tengeren: csapdába esett az orosz szellemhajó teljes legénysége
Sorsdöntő európai csúcstalálkozó jön: Macron, Zelenszkij, Starmer és Merz Londonba siet