Hamar elillant az erő a forint piacán hétfőn: a reggeli órákban még 390 forintért jegyezték az eurót, kora délután viszont 392,5 felett is járt a keresztárfolyam. A forint gyengülése mögött áll az is, hogy reggel óta erősödik a dollár az euróhoz képest, ilyen esetben a feltörekvő piaci devizák mindig szembe szélben küzdenek, így van ez a forinttal is.
Piacmozgató hír hétfőn nem történt, a kereskedők a kedden esedékes GDP adatokat várják. Holnap közlik a gazdaság második negyedéves teljesítményéről szóló adatokat a magyarok mellet, a németek, a franciák, az olaszok és a spanyolok.
Az elemzők várakozása szerint 2,2 százalékkal bővülhetett a magyar gazdaság, az első negyedéves 1,1 százalékos növekedés után.
Bár a forint hétfőn messze nincs csúcsformában, a lényeg az, hogy a trend továbbra is a magyar deviza erősödése felé mutat. Ennek megfelelően az elmúlt egy hónapban fokozatosan ereszkedett a keresztárfolyam, a csúcs 396,3-nál volt, a legjobb napján pedig 388,8 forintot kellett adni egy euróért.
Kedden a GDP adatdömping mellett a német inflációs adatra érdemes figyelni, elemzők szerint júliusban 2,5 százalékkal nőhettek (éves összevetésben) a fogyasztói árak.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Üzentek Magyar Péternek: ha még egyszer idejön, „le lesz fejezve”
Holnaptól figyelni kell a számlákat, beindul a rezsistop – még a legszegényebbek is kapnak 7 ezer forintot
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Leállt az M3-as metró
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Háborús pszichózis: már egy magyarral sem hajlandó kezet fogni az ukrán teniszező
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben