A forint a mai napot még 393,9-en kezdte az euróval szemben, azonban reggel 9 óra előtt már átlépte a 395-ös szintet is. Innentől pedig nem volt megállás:
két órával később, 11-kor már 396 forintnál járt az euró, majd kora délutánra 398 fölé gyengült.

A forint drámai kilengése mögött nemcsak gazdasági folyamatok húzódnak, bár az Egyesült Államokból érkező inflációs adatok sem tettek jót a piacnak.
Ugyanakkor az Európai Parlament bejelentette, bíróság elé citálná az Európai Bizottságot Magyarország miatt azzal a céllal, hogy a 10,2 milliárd euró felszabadításáról hozott bizottsági döntést semmissé tegyék.
A harmadik forintrontó esemény pedig Matolcsy György önbeteljesítő jóslata lehet, miszerint az Orbán Viktorral kapcsolatos munkaviszonyáról megjelent sajtóhírek a hazai pénzügyi rendszer iránti bizalom megőrzését veszélyeztetik. Erről tegnap adott is ki egy közleményt a Magyar Nemzeti Bank, ugyanakkor a forint további gyengülését már nem tudták megakadályozni.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Leállt az M3-as metró
Ilyen arcátültetést sem látott még a világ
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet