Stabilan indult kedden a kereskedés az euró-forint devizapárral, a jegyzés 401,7-402,2 körül mozog. Hétfőn a kereskedés az ünnepnap miatt illikvid volt, akkor egészen 400,5-ig süllyedt az euró-forint keresztárfolyam, amely ilyen szinten utoljára május 20-án járt utoljára. Idén a forint 2,3 százalékkal erősödött az euróval és 11,1 százalékkal a dollárral szemben.
A forint erősödését továbbra is támogatja a magyar eszközökkel realizálható magas kamatprémium: a 10-éves hazai állampapírok jelenleg évi 7,05 százalékos, lejáratig fix hozamot biztosítanak.
Ehhez képest így festenek a régiós hozamok:
- Románia (lej): 7,66 százalék;
- Csehország (korona): 4,28 százalék;
- Lengyelország (zloty): 5,64 százalék;
- Németország (euró): 2,55 százalék.
A forint teljesítménye egyébként nem kiugró, a feltörekvő piaci devizák hasonlóan jól szerepelnek az elmúlt hetekben. Elemzők szerint a globális befektetői hangulat ismét pozitív annyira, hogy felpörögtek az úgynevezett carry-trade ügyletek, ez is segíti a forintot.
Ennek a lényege, hogy egy befektető olyan devizában szerez forrást, amelynek alacsony a kamata (jen, svájci frank) és magas kamatot kínáló devizában fekteti be: ilyenek most a román, a magyar és a brazil államkötvények. A carry trade ügyletekhez forintot kell venniük a befektetőknek, ez a plusz kereslet pedig erősíti az árfolyamot.
A devizapiacon a kereskedők most már a szerdai inflációs adatra figyelhetnek. A várakozások szerint az áprilisi 4,2 százalékot májusban 4,3 százalékos éves infláció követhette.
Kapcsolódó
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Most érkezett: katonai drónok támadtak Zelenszkij gépére, áttörték a légtérzárat
Tovább dagad a botrány: több városban is eljutott a gyerekekhez a lárvákban úszó csokimikulás
Felkavaró beszédet tartott a Nobel-díjátadó előtt Krasznahorkai László: a ma angyalai áldozatok, akiket a világ kegyetlensége tett tönkre
Cicások figyelem: brutális szigor jön, teljesen megváltozik az állattartás
Már nem készpénzt kérnek karácsonyra a fiatalok: megdöbbentő dolgot írnak helyette a kívánságlistára
Sokak rémálma válhat valóra: minden jel arra mutat, hogy a legrosszabbra kell készülnünk
Kiverte a biztosítékot a FIFA döntése: őrjöngenek a szurkolók és a vendéglátósok
Új utazási őrület söpör végig a világon: meglepően sokan próbálják ki
Titokzatos karácsonyi csomagok érkeznek a nyugdíjasokhoz: már el is kezdődött a kézbesítés